Hirdetés

Hírek
FOTÓK: Álló teherautónak hajtott egy kerékpáros – A helyszínen életét vesztette
FOTÓK: Álló teherautónak hajtott egy kerékpáros – A helyszínen életét vesztette
Hirdetés

Halálos kimenetelű közúti baleset történt csütörtökön este hat óra után, Székesfehérvár térségében, a 8123-as úton – közölte a rendőrség.

Az úttest szélén egy műszaki hibás teherautó vesztegelt, majd nem sokkal később, egy másik teherautó megállt mögötte segíteni. A vészvillogóval álló teherautó mögött érkező biciklis valószínűleg nem vette észre az előtte álló járművet és nekihajtott.

A középkorú férfi olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy esélye sem volt túlélni a balesetet, szinte azonnal életét vesztette.

A teherautó vezetője elmondta, hogy éppen csak annyi időre állt meg a műszaki hibás jármű mögött – melynek hátsó kerékcsapágya szorult meg -, hogy megnézzék a közeli földes útra az autóval be tudnak-e hajtani. A műszaki hibás jármű segítségre siető sofőr a fülkében volt, amikor a baleset megtörtént. Elmondása szerint nem is észlelte, hogy nekihajtott a biciklis, csak arra figyelt fel, hogy többen mentőért kiáltanak.

Hirdetés

A balesetben érintett sofőrt láthatóan nagyon megviselte a borzalmas és felfoghatatlan tragédia.

Azt, hogy a férfi miért hajtott bele kerékpárjával a teherkocsi hátuljába, szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.

Forrás: deltahirek.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés