FOTÓK: 30-as táblánál, a járdára hajtva gázolt halálra egy gyalogost egy száguldó autós

Járdára sodródott autó gázolt halálra egy férfit Sopronban vasárnapra virradóra – közölte a rendőrség a honlapján.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Sopronban, az Ady Endre úton 2021, szeptember 4-én 23 óra 56 perckor. A szemle adatai szerint a 20 éves sofőr a Hajnal tér irányából haladt a Besenyő utca felé személygépkocsijával.

Az erősen jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének és a „30 km/h” korlátozó jelzőtáblának megfelelően választotta meg a gépkocsi sebességét

amelynek következtében balra kisodródott és a járdára felhajtva elütötte a gyalogost, majd egy lakóház kerítésének csapódott.

A gyalogos a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Tények.hu-nak nyilatkozott egy szemtanú is, aki elmondta, hogy a gázolás olyan erejű volt, hogy az elütött férfi végtagjai leszakadtak. Úgy tudni a férfi még életben volt, mikor kiérkeztek a mentők, ám sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a gyors ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette.

Fotó police.hu
Hirdetés
Fotó police.hu
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján