Erzsébetváros után Józsefvárosban is szuperblokkal csillapítják a forgalmat

Az önkormányzat célja, hogy élhetőbbek és biztonságosabbak legyenek Józsefváros utcái a helyi lakosok számára – ezzel indokolta a VIII. kerület vezetése a Magdolna negyedben bevezetett új forgalmi rendet. Hasonló változások történtek Erzsébetvárosban is, amelyek azonban a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke szerint valójában nem csillapítják a forgalmat, hanem nagy kerülőket kell tenniük az autósoknak. – írja az infostart.hu

Új forgalmi rend lépett érvénybe a VIII. kerületi Magdolna negyedben, ahol október 25-e óta a mellékutcákba csak a helyi forgalom hajthat be.

Hirdetés

A Magdolna utcában három kereszteződés is átalakult és gépjárművel nem keresztezhető. A csomópontokban forgalomterelő eszközöket helyeztek ki, amelyek a kerékpárosok és a gyalogosok áthaladását teszik lehetővé.

Rádai Dániel VIII. kerületi alpolgármester azt mondta az InfoRádióban, hogy az elmúlt időszakban Középső-Józsefvárosban rengeteg lakossági panasz érkezett az átmenő forgalom, a száguldozás, a gyorshajtás és több baleset miatt. Hozzátette:

a forgalomcsillapításnak köszönhetően körülbelül négyezer átmenő autó tűnt el a negyedből.

Mint fogalmazott, bizonyos józsefvárosi utcák szerkezete és maga a helyi hálózat olyan formájú, hogy megnehezítette az áthajtást, az átmenő forgalomnak „keringeni kellett”. Emiatt döntött úgy az önkormányzat, hogy a bécsi és a barcelonai példát követve szuperblokkot alakít ki, jelentősen csillapítva ezzel a forgalmat, azaz nem lehet gépjárművel végighaladni egy-egy utcán. Rádai Dániel megjegyezte: hasonló változásokat vezettek be Erzsébetvárosban is, ahol „szembeforgatták az utcákat”.

Hirdetés

Az alpolgármester ugyanakkor megerősítette: az érintett zónákba bárki behajthat. A céljuk, hogy az átmenő forgalom ne hajtson be a sűrűn lakott övezetbe. Korábban már a főváros más kerületeiben is bevezettek forgalomcsillapító intézkedéseket. Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester szintén azzal indokolta döntésüket, hogy szeretnék megkönnyíteni a VII. kerületben élők közlekedését és parkolását.

„Egy olyan közlekedési rendet dolgoztunk ki a fővárossal és a Budapest Közúttal közösen, amely jelentős mértékben korlátozza Belső-Erzsébetvárosban az átmenő forgalmat, miközben a lakosoknak igyekszik a kedvére tenni és könnyebben lehet autózni” – magyarázta Niedermüller Péter.

A VII. kerületi polgármester jelezte: az intézkedésnek köszönhetően a nem ott lakó emberek által vezetett autók átmenő forgalma jelentős mértékben csökkent. Áthajtási pontokat alakítottak ki, ahol csak a VII. kerületi lakosok közlekedhetnek – amennyiben van parkolási engedélyük. A teljes cikk itt olvasható.

Borítókép: Józsefvárosi önkormányzat
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet