Emeletes buszt szakított ketté a tehervonat egy vasúti átjáróban Mexikóban. Legalább tíz halott


Súlyos tragédia történt Mexikó középső részén: legalább tíz ember vesztette életét, további 41 pedig megsérült, amikor egy vonat összeütközött egy busszal México szövetségi államban – közölték a helyi hatóságok hétfőn.

Adrián Hernández, az állam polgári védelmi főkoordinátora a Milenio televíziónak elmondta: a sérültek közül négyen válságos állapotban vannak.

A balesetről készült biztonsági kamerás felvételeken jól látszik, hogy a kétszintes busz a vasúti átjárónál várakozott, majd elindult, ám néhány másodperccel később belerohant a nagy sebességgel érkező tehervonat.

A szerelvény ereje kettészakította a járművet: az eleje az átjárónál maradt, a hátsó részét viszont a vonat hosszasan vonszolta a síneken.

A közösségi médiában megjelent videókon az is látszik, hogy a túlélők közül többen saját erejükből próbáltak kimászni a roncsból, miközben járókelők és környékbeliek igyekeztek segíteni a bajba jutottakon. A busz sofőrjét a helyi ügyészség kérésére őrizetbe vették.

Szemtanúk szerint az átjárónál nem volt sem sorompó, sem fényjelzés. Egy közeli benzinkút dolgozója a Sky Newsnak nyilatkozva azt mondta: „Hallottuk a vonat dudáját, majd az ütközést. Azt hittük, egy autó volt… eszünkbe sem jutott, hogy egy tele utasokkal lévő busz.”

  • Kulacsot rántott a biciklis, MAJDNEM GÁZOLÁS LETT BELŐLE a Stefánia úton

    Biciklis keveredett konfliktusba egy furgon sofőrjével és annak utasával, Budapest egyik forgalmas kereszteződésében, a Stefánia út és a Thököly út találkozásánál. Az előzmények nem ismertek, de a biciklis láthatóan valamit nagyon sérelmezett. A lámpánál utolérte a járművet, elővette a kulacsát, majd a lehúzott ablakon keresztül az utastérbe fröcskölt.

A balesetet üzemeltető Canadian Pacific Kansas City of Mexico vasúttársaság részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és ismét hangsúlyozta: a sofőröknek minden esetben követniük kell a vasúti átjárók szabályait.

A statisztikák szerint a vasúti kereszteződések egyre több tragédiának adnak helyet Mexikóban. A Vasúti Közlekedési Szabályozó Ügynökség adatai alapján tavaly 800 baleset történt átjárókban – jóval több, mint a 2020-as 602 eset. Az elmúlt években több hasonló tragédia is történt: Guanajuato államban 2023-ban hat ember vesztette életét, 2019-ben pedig Queretaro államban kilenc áldozata volt egy vonat és több jármű összeütközésének.

MEGOSZTÁS