Elrendelte a bíróság M. Richárd letartóztatását

A Fővárosi Törvényszék a másodfokú eljárás befejezéséig bűnismétlés valamint szökés és elrejtőzés veszélyére figyelemmel elrendelte a korábban első fokon nem jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélt M. Richárd letartóztatását.

Az ügyészség azután indítványozta ismét a férfi letartóztatását, hogy M. Richárd szilveszterkor a belvárosi éttermében kijárási korlátozás alatt, szabályokat megszegve bulit tartott, valamint a gyanú szerint kábítószert is fogyasztott és terjesztett.

A végzés nem végleges, mert az ügyészség a szökés-elrejtőzés veszélyének mint további indoknak a megállapítása miatt, a védelem pedig a letartóztatás mellőzéséért jelentett be fellebbezést.

M. Richárd még 2017-ben jogosítvány nélkül, kokainnal a szervezetében a megengedett sebesség többszörösével hajtott a Dózsa György úton, amikor a Kassák Lajos utca kereszteződésénél egy Citroën szabálytalanul elé kanyarodott és összeütköztek.

A Citroen nekiment egy közeli trolimegállónak. A balesetben a Citroen két utasa életét vesztette és többen pedig megsérültek.

Hirdetés

A férfi azóta már volt egy rövid ideig börtönben, ám súlyos betegségére és közeledő műtétére hivatkozva kiengedték és bűnügyi felügyelet alá helyezték. Azóta többször is megszegte a szabályokat. Kapták el bedrogozva, vezetett jogosítvány nélkül, legutóbb pedig szilveszter éjjelén fogták el, mikor éttermében a kijárási korlátozást megszegve, bedrogozva bulizott barátaival.

A férfinak ezzel az üggyel párhuzamosan egy másik ügy miatt is bíróság elé kell állnia.

Tavaly novemberben ugyanis kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség


KAPCSOLÓDÓ:

Vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogsiját M. Richárd, majd a baleset után szintén pénzzel akarta befolyásolni a büntetőeljárást

Borítókép: MTI / Forrás: ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!