Döntött a bíróság a gazda ügyében, aki munkagéppel dobta ki farmjáról a szabálytalanul parkoló autót

Ahogyan arról még júniusban mi is beszámoltunk az Egyesült Királyságban egy dühös farmer szó szerint kidobta a rossz helyen parkoló férfi autóját a telekről. Az ügy bíróságra került és megszületett a döntés.

A médiában hamar elterjedt a felvétel és a legtöbben jogosnak ítélték a farmer cselekedetét, bár sokan úgy gondolták, hogy túllőtt a célon azzal, hogy elsodorta a férfit a villás rakodóval. Robert Hooper, a birtok tulaja elmonda a bíróságon, hogy az autó tulaja és társa aznap erősen ittasak voltak és gyalog akartak tovább haladni, mert az autó defektet kapott – írja a The Guardian. Hooper ekkor megkérte őket, hogy álljanak el a járművel, mert akadályozzák a bejutást a birtokra. A fiatalok nem tettek eleget a kérésnek, sőt egyikük a szóváltás közben kétszer arcon is ütötte a birtok tulajt, akinek emiatt felszakadt az ajka.

Hooper ekkor döntött úgy, hogy egy villás rakodó segítségével eltávolítja a telekről az autót és remélte, hogy a fiatalok is távoznak az autóval együtt.

A videón látszik, ahogy a dühös fiatal ekkor elkezdi rugdosni a munkagépet is. Hooper, a birtok tulaja egy 400 éves jogi precedensre hivatkozva védekezett az ellene felhozott vádakkal szemben, miszerint mindenkinek joga van megvédenie az otthonát.

Hooper a négynapos tárgyalás lezárultával így megúszta a vádemelést, pedig felvétel bizonyította, hogy komoly kárt tett az autóban és anak tulaját is veszélyeztette.

Azt nem tudni, hogy az autóban okozott kárt végül megtérítette-e valaki.

Hirdetés

 

Forrás: The Guardian  / Vezess.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót