A rendőrség az elmúlt hétvégén tartott átfogó ellenőrzést, amelyben a biztonsági öv használatát ellenőrizték. Több mint 3600 autós kaptak el, aki nem volt becsatolva.
A hétvégi TISPOL-akció során – ami összeurópai ellenőrzéseket jelent – Magyarországon összesen 3728 alkalommal állapították meg a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztását. Ez gyakorlati módon – abiztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatának nélkülözését jelenti.
A járművek ellenőrzése során a rendőrök 3653 alkalommal tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, túlnyomórészt – 3100 esetben – a járművezető nem kapcsolta be a biztonsági övét. A gyermekbiztonsági rendszert 67 alkalommal nem használták, míg 8-an bukósisak nélkül közlekedtek.
Ha másért nem is, de a biztonsági öv használatának nélkülözéséért adható 10 000, 15 000, 20 000 forintos bírságot (lakott terület, lakott területen kívül, autópálya) legalább elkerülhetjük ezzel.
A Véda kamerarendszer kibővítését kéri a III. kerületi Szentendrei útra Bús Balázs polgármester a szombati halálos baleset kapcsán – közölte Óbuda-Békásmegyer önkormányzat.
A közlemény szerint a kerület vezetője ismét a Belügyminisztériumhoz fordult annak érdekében, hogy a Szentendrei útra is helyezzenek ki a Védához tartozó kamerákat.
„A rendőrség előtt is ismeretes”, hogy a Szentendrei út gyakran gyorsulási versenyek helyszíne. Bús Balázs a szombat hajnali, két halálos áldozattal járó baleset nyomán kezdeményezi a kamerarendszer kibővítését, bár „mint kiderült”, a két fiatal nem gyorsulási verseny miatt halt meg.
A közlés szerint már 124 kerületi térfigyelő kamerát működtet az önkormányzat, a főutak és a közúti közlekedés biztonságának szavatolása azonban elsősorban fővárosi és országos feladatkörbe tartozik.
A III. kerületi önkormányzat kész anyagilag támogatni a Szentendrei úti kamerák telepítését.
Szombat hajnalban két fiatal meghalt, amikor a III. kerületi Szentendrei úton piros lámpánál várakozó autójukba hátulról nagy sebességgel belecsapódott egy személyautó. Az MTI úgy tudja, hogy az egyik áldozat a 21 éves Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos.
Jelentősek az eltérések a különböző márkájú autóalkatrészek árai között, a választás nemcsak minőségi, de anyagi okokból sem elhanyagolható.
Ipariági tapasztalatok szerint egy átlagos autós öt év alatt több mint negyedmillió forintot, vagyis évi bő 50 ezer forintot is megtakaríthat a jó döntésekkel, ez a szám a drága kocsiknál könnyen milliós nagyságrendű lehet.
Csak a leggyakrabban cserélt alkatrészeket tekintve is több száz ezer forintot költhet öt év alatt a kocsijára az az autós, aki évi 15-20 ezer kilométert hajtja a járművet. A Bárdi Autó nemrég összesítette, hogy ez alatt az idő alatt mekkora kiadást jelentenek azok az alkatrészek – szűrők (levegő, olaj, pollen), fékbetét, féktárcsa, stabilizátor bekötő, lengéscsillapító, talpas gömbfej – amelyeknek cseréje a rendszeres karbantartás részét képezik egy átlagos magyar autó esetében. Figyelembe véve a magyar útviszonyokat és a csereperiódusokat, öt év alatt még ezekre az elkerülhetetlen, biztosan felmerülő kiadásokra is mintegy 150-420 ezer forint mehet el egy átlag autó esetében.
A nagy különbség oka, hogy már a számításba vett egyes alkatrészek árában is jelentősek – akár kétháromszorosak – az eltérések. Nem mindegy, hogy a választás gyári darabra, esetleg utángyártott elemre esik, miközben nem lehet általánosságban kimondani: csak egyiket vagy másikat érdemes mindig preferálni. Van, amelyik autóalkatrésznél a gyári megoldás a kedvezőbb, és van ahol pedig egyértelműen az utángyártott a jobb minőségű vagy ár-érték arányú.
A szakemberek szerint téves az az elképzelés, hogy a gyári alkatrész mindig drágább, de az sem állja meg a helyét, hogy jobb minőségű az utángyártottnál. Ennek logikus oka van: az egyes gyári alkatrészeknél is kiütközhetnek hibák az idő múlásával, amelyeket az utángyártott daraboknál gyorsan kiküszöbölhetnek. Mint ahogy az a helyzet is előállhat: gyári és utángyártott között nincs lényegi különbség, mert mindkét fajta ugyanazon gyártó terméke, eltérés csak a logóban, a csomagolásban – és az árban van.
Speciális helyzetekben inkább a praktikumot kell szem előtt tartani: vannak olyan alkatrészek, amelyek beszereléséhez egyéb elemek is szükségesek, és ezeket egyik-másik csomag pluszban is tartalmazhatja. De az esetek egy részében eleve felesleges a latolgatás: például a biztonsági övek esetében a gyári az egyetlen opció.
A karbantartási költségek esetleges csökkentéséhez azt is tudni kell, hogy a fiatalabb autók akkor sem veszítik el a garanciájukat, ha nem gyári, hanem utángyártott alkatrészt szerelnek be. Az Európai Bizottság csoportmentességi rendelete értelmében a szakszervizeknek 2010 júniusa óta a hivatalos beszállítók termékeit is be kell szerelniük. Vagyis a garanciának nem feltétele a gyári alkatrész megvásárlása, legfeljebb a szerelést végző műhely auditálása lehet az.
Csábítóak lehetnek az aukciós weboldalak gyakran fél áron kínált termékei is, de fontos tudni: alkatrészt csak megbízható forrásból szabad beszerezni. Elég egy rossz szűrő, vagy egy anyagában gyengébb elem, és a pár ezer forintos spórolásnak tetemes kár lehet a vége. Éppen ezért kell óvatosnak lenni a bontókkal is.
Ezek általában használt termékeket árulnak, márpedig egy-egy ilyen darab aligha ér többet a korosodó autónak, mintha egy 80 éves ember egy 80 éves donor szívét kapná meg a szervátültetés után. Persze egy a biztonság szempontjából kevésbé lényeges beltéri kapcsoló még jó üzlet lehet, de bontott légzsákkal, féktárcsával a sofőr a saját és utasai életét is kockáztathatja.
Egy ember meghalt, amikor az autója egy fának ütközött és kigyulladt a Pest megyei Ócsát és Felsőbabádot összekötő úton hétfőn késő este – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A kiérkező tűzoltók már nem tudták megakadályozni, hogy a személygépkocsi teljes terjedelmében kiégjen. A járműben, a lángok megfékezését követően, egy elszenesedett holttestet találtak.
A katasztrófavédelem vizsgálja az eset körülményeit.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a rendőrség teljes útzár mellett vizsgálta a baleset körülményeit.
Az átépítést a híd rossz műszaki állapota, illetve a kikötő és a vasúthálózat közötti zavartalan teherforgalom biztosítása indokolja. A Csepel.info úgy tudja, hogy a felújítás után csökken majd a gépkocsiknak a Corvin csomóponton a várakozás. A Gubacsi híd leromlott állapota miatt ugyanis jelenleg erős sebességkorlátozás alá esik a sínpálya, és ezért vánszorognak olyan lassan a Corvin csomópontban a vonatok. A felújítást információink szerint Németh Szilárd lobbizta ki.
A projekt tervezett bruttó költsége 9,995 milliárd forint, tervezett nettó költsége pedig 7,864 milliárd forint. A költségekből a kormányhatározat szerint 6,684 millió forintot európai támogatásból finanszíroznának, a hazai költségvetési támogatás tervezett bruttó összege 3,271 milliárd forint. A projekt végrehajtója a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A kormányhatározat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek azonnali hatállyal gondoskodnia kell a projektjavaslat Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2016. évi pályázati kiírására történő benyújtásáról.
A szakminiszternek előterjesztést kell készítenie továbbá a kormány részére a szükségessé vált feladatokról, illetve a projektjavaslat teljes körű megvalósításához szükséges források biztosításáról, ha az Európai Bizottság a projektjavaslatot csökkentett műszaki tartalommal, illetve csökkentett támogatási összeggel támogatja.
A személyautózásban egyértelműen zsákutcának tűnik a technológia.
A világon egyetlen hely van, ahol a személyautózásban a dízel felé indultak el: Európa – mondja Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázpiaci tanácsadója, akivel az NRGreport oldal készített interjút. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt úgy kívánt az Európai Unió a szigorodó közlekedési szabványoknak megfelelni, hogy a dízeles autógyártás fejlődését támogatta.
A német gyártók vevők voltak erre, s komoly fejlesztéseket hajtottak végre – sorolja a dízel népszerűségének okait az elemző. A gond a dízellel az, hogy bár szén-dioxid-kibocsátás tekintetében jól teljesít, minden más szempontból rosszul. Párizs a világ huszadik leginkább szennyezett városa, jó néhány kínai várossal vetekszik. A belső égésű motor 130 év után kezd elavulttá válni. Nem elsősorban az olaj hiánya, hanem a környezetvédelem előtérbe kerülése miatt.
A dízel kontra benzines trend is annyira megfordult, hogy bizonyos benzines verziójára akkora a kereslet Európa többi részén, hogy Magyarországra nem is szállítanak, mert másutt gyorsabban fogy. Az ACEA (European Automobile Manufacturers Association) legfrissebb adatai szerint Nyugat-Európában (EU-15 plusz Izland, Svájc és Norvégia) 2016-ra 49,5 százalékra esett az új személyautó körében a dízelmeghajtás aránya a 2011-es 55,7 százalékról. Ez egyértelműen csökkenést jelent, és megtöri azt a trendet, ami 1990 óta tartott. Ekkor még csak 13,8 százalék volt az új személyautó körében a dízel meghajtás, az arány 2011-ig rendületlenül emelkedett, azóta viszont évről évre csökkent.
Európában ráadásul az üzemanyagok adótartalma magasabb, ami komoly hajtóerőt jelent: az emberek jobban megnézik a fogyasztási adatokat, mint az Egyesült Államokban. A fogyasztási szabványok is jóval szigorúbbak. Az USA és Trump politikája érdekes lesz e szempontból – hiszen az iparág ott is komolyan lobbizik azért, hogy lazítsanak az előírásokon. A Volkswagen azért szeretett volna dízelmotorral belépni erre a piacra, mert ez fogyasztási szempontból megfelelt a szabványoknak, amíg a botrány ki nem tört.
Az elektromos autók áttörése még odébb van – véli Pletser Tamás –, erre akkor kerülhet leghamarabb sor, ha az akkumulátorok ára kilowattóránként 100 dollárra csökken. Jelenleg 200 dollár felett van az árak. Kérdéses azonban, hogy sikeres lesz-e a lítium-ion jelenlegi formájában. Sok probléma van vele. A fejlesztők már elérték azt a határt, amely felett az energia betárolásának sűrűsége nem növelhető. Ám nemcsak a tárolt energia mennyisége számít, az is fontos, hogy milyen sebességgel tudja az adott energiát felvenni és leadni, s hogy különböző sűrűségeken is képes legyen erre. Valamilyen áttörésre tehát még szükség van, vagy a lítium-ion területen belül, amivel tudnának ezen változtatni, vagy egy másik technológiára van szükség, ami lehetővé teszi, hogy olcsó legyen az akkumulátor.
Kilenc diák megsérült, amikor hétfőn reggel árokba borult egy Dévára tartó iskolabusz az erdélyi Csernakeresztúr közelében.
A busz a Vajdahunyad és Déva közötti főúton haladt, amikor a baleset bekövetkezett – közölte a Híradó.
A járművön a dévai Téglás Gábor Gimnázium 17 diákja utazott.
A sérülteket dévai és vajdahunyadi kórházakba szállították, később a szülők további négy gyereket vittek kórházba kivizsgálásra. A sérülések egyike sem súlyos.
Bogdan Nițu, a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a jármű 61 éves vezetője azt mondta, a baleset azért következett be, mert elaludt a volánnál. De kiderült, alkohol befolyása alatt ült volánhoz, véralkohol-szintje 0,34 ezrelék volt.
A sofőr ellen gondatlanságból okozott testi sértés miatt indul eljárás.
A P+R parkolók alapjáraton nem túl izgalmasak, a hollandoknak viszont sikerült valami izgalmasat alkotniuk.
A park and ride (P+R), azaz a parkolj és utazz parkolók alapvetően rendkívül hasznosak, hiszen képesek lehetnek tehermentesíteni a város közlekedését. A pályaudvarok mellett kialakított helyeken bárki ott hagyhatja a kocsiját, kerékpárját, majd a városba tartó tömegközlekedésre felszállva anélkül teheti meg az utat, hogy a dugóban kellene idegeskednie.
Ezek a parkolók viszont nem kifejezetten a szépségükről híresek. Pedig a külső is nagyon fontos lenne, hiszen az is egyfajta vonzerőt jelent, ha ezek napról napra a járműtulajdonosok szeme elé kerülne. A hollandiai Zutphenben éppen ezért olyan P+R-t alakítottak ki, ami már ránézésre is odavonzhatja az autósokat, kerékpárosokat – számolt be róla az Inhabitat.
A MoederscheimMoonen Architects által tervezett létesítményben 375 autónak és 600 kerékpárnak van helye, az épületet pedig a helyi vasúti pályaudvar mellett építették fel.
Az első ránézésre is érdekes épülettel a tervezők a város történelmi raktárai előtt akartak tisztelegni, és ez szemmel láthatólag sikerült is. A parkolót mindemellett esténként egy függőleges LED-sorral világítják meg, így még feltűnőbb az épület.
Olvasónk filmezte le pár perccel ezelőtt, ahogyan egy kocsi ég a VI. kerületi Benczúr utcában, miután előzőleg hangos durranást hallott a kocsi irányából. A felvételen látható, hogy az utcát a Dózsa György út felől a rendőrség lezárta. A katasztrófavédelem időközben közölte, hogy a lángokat már eloltották.
Egy hónappal ezelőtt írtunk arról az Opel Corsáról, ami az Óceán-árok utcai Aldi parkolójánál kamerázta a szabálytalanul balra kanyarodó autósokat.
A folyamat egyébként jogszerű volt, de nem túl etikus: egyértelműen arra mentek rá, hogy minél több bírságot be tudjanak szedni az autósoktól, akik különösebb veszélyt egyébként nem jelentettek. Az autóról egy magánember posztolt a Facebookra, a bejegyzése 1,8 ezer megosztásig jutott.
A poszt alatt több kommentelő is elmesélte, miként büntették meg őket, volt, akinek 50 ezer forintot kellett fizetnie. A közfelháborodás azt eredményezte, hogy az autó végül eltűnt a parkolóból.
Úgy tűnik azonban, ez csak ideiglenes visszavonulás volt: olvasónk az imént küldött egy fotót, melyen a már ismert Corsa áll az újpesti Tarzan Park bejáratánál.
„Abszolút szabálytalanul parkol, a kamera még mindig benne volt!” – írta olvasónk.
Drasztikusan megnőtt a gyorshajtókra kiszabott bírság összege 2016-ra, a VÉDA aktiválást követően egymilliárddal többet kell befizetniük az autósoknak.
Közel kilenc milliárd forint bírságot szabott ki a rendőrség 2016-ban a gyorshajtókra Magyarországon – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Magyar Idők megkeresésére adott tájékoztatásából. Ezzel három év alatt másfél milliárd forinttal, kilencmilliárd forintra nőtt a gyorshajtás miatt kiszabott büntetések összértéke
A lapban közölt adatok szerint a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó KRESZ-szabályok megsértéséért kiszabott bírság 2014-ben 7,552 milliárd forint volt, egy évvel később már 7,993 milliárd forintra, tavaly pedig 8,965 forintra rúgott.
Az ORFK tájékoztatása szerint az év valamennyi napján több mint 700 gyorshajtást regisztrálnak és szankcionálnak a rendőrök.
Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó és egy iskolatársa haltak meg balesetben a Szentendrei úton.
Az RTL és TV2 híradóinak információi szerint is felmerült, ittas volt a sofőrje annak az autónak, amelyik péntek éjjel egy pirosnál várakozó kocsiba csapódott Óbudán. A vétlen autóban ketten ültek, mindketten azonnal meghaltak. A balesetet okozó kocsi 130-as tempóval száguldott.
Mint korábban írtuk, két fiatal is életét vesztette a péntek éjjel történt balesetben a Szentendrei úton. Az áldozatokról kiderült, hogy egyikük Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakos, a másikuk D. Bálint az AKG egykori diákja. A piros lámpánál álló autójukba hátulról nagy sebességgel belerohant egy másik kocsi, a sofőr életben maradt, a rendőrség őrizetbe vette.
A vétkes sofőr súlyos sérülésekkel kórházban (és őrizetben) van, már ki is hallgatták. A korábbi feltételezések arról is szóltak, hogy esetleg valamiféle versenyzés révén történt a baleset, de kiderült erről nem volt szó. A szabályosan a pirosnál várakozó autóba fékezés nélkül hajtott bele egy jobbkormányos kocsi, mintegy 130 kilométer per órás sebességgel.
Egy kamion, két kisbusz és öt autó csúszott egymásba a Budapest felé vezető oldalon.
Ráfutásos balesetet szenvedett öt személyautó, két kisbusz és egy kamion hétfő reggel az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 39-es kilométernél – közölte a katasztrófavédelem. A balesetben a közlemény szerint nem sérült meg senki.
A tűzoltók áramtalanították a járműveket, és megkezdték a műszaki mentést.
A munkálatok idejére a sztráda főváros felé vezető oldalának érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Nem csak a sztrádák benzinkútjai drágák, hanem, ha valahol új autópálya szakasz épül, a környéken magasabb árréssel, azaz drágábban adják az üzemanyagot.
Érdemes megtervezni a tankolást, hosszabb út esetén!
Tény, hogy az autópályákon lévő benzinkutak a legdrágábbak. A Buksza tapasztalatai szerint egy-egy sztrádás kúton akár 40-50 forinttal magasabb lehet az ár az átlagnál.
A Statisztikai Szemle legfrissebb – márciusi – számában megjelent kutatás idéz korábbi tanulmányokat, amelyek bebizonyították, az üzemanyagárak az autópályás kutakon a legmagasabbak, azoktól távolodva egyre alacsonyabbá válnak. Ez a friss elemzés azonban más szemszögből vizsgálta a benzinkutak árait.
Sztrádahatás a környéken
Farkas Richárd, a Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatója és Czigány Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem PhD-hallgatója ugyanis a kutatásuk során nem a sztrádákon lévő kutak árait, hanem az olyan településeken lévő kutak árazását vizsgálta, melyek határában (közelében) épült autópálya. Arra keresték a választ, hogy a szóban forgó településeken lévő kutak is magasabb árrést és árakat alkalmaznak-e.
A kutatás megállapította, hogy „az autópályáknak nemcsak direkt – azaz közvetlenül a pályák mentén elhelyezkedő töltőállomásokat érintő – hanem indirekt hatásuk is van”. Utóbbi olyan kutakat érint, melyek bár nem autópályán működnek, azokról jól és könnyedén megközelíthetők. A végeredmény szerint a már meglevő benzinkutakon nőttek az árak, miután a közelükben új sztrádaszakaszt adtak át a forgalomnak.
Az elemzésből kiderül az is, hogy egy-egy benzinkút annál magasabb árrést alkalmazhat, minél több szolgáltatást nyújt (meleg étel, bankautomata, bolt stb.)
Az elemzés kétéves – 2006 októbere és 2008 decembere között eltelt – időszakban végzett megfigyelések során feljegyzett adatokon alapult. A kutatás összefoglalóját a Statisztikai Szemlét kiadó Központi Statisztikai Hivataltól kaptuk. Az anyag még nem olvasható online felületen, amint publikussá válik, a cikkben is elérhetővé tesszük.
Ha az üzletszabályzatra hivatkozva tartja magánál a lízingcég a finanszírozott autó törzskönyvét, akkor azt jogszerűtlenül teszi, viszont ha él a vételi jogával és azért nem adja ki a törzskönyvet az ügyfelének, akkor nyert ügye van.
Aki vásárolt már – többnyire lízingcég által – finanszírozott autót, az tudja, hogy a kocsi törzskönyvét csak akkor kapja meg, ha szabályosan lejárt a futamidő. Addig a törzskönyv a lízingcég páncélszekrényében pihen.
A Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogesetben egy magánszemély 2008. december első napján 3,7 millió forintért vásárolt egy Renault személygépkocsit, amelyhez a lízingcég 2,8 millió forint kölcsönt nyújtott, 5 évre, svájci frank alapon. A szerződésben kikötötték, hogy amíg a hitelt felvevő nem teljesíti a kötelezettségét, a lízingcégnek vételi joga van az autón. (A vételi jog azt jelenti, hogy egyoldalú döntéssel – a másik fél beleegyezése nélkül – megvásárolgatja a kocsit.) A cég üzletszabályzatában volt egy pont, amely kimondta, hogy a szerződés szabályos lejáratáig a lízingcégnél lesz az autó törzskönyve. A lízingcég 2003 áprilisában – miután az ügyfele nem fizetett – felmondta a szerződést és egyúttal élt a vételi jogával.
A per ekkor indult. A kölcsönt felvevő úgy vélte, hogy a közöttük létrejött szerződés érvénytelen, a felmondás jogszerűtlen. Emellett azt szerette volna, hogy a lízingcég adja ki neki a törzskönyvet.
Az első két állítása hamar megdőlt, így a vita a törzskönyv kiadásáról folytatódott. Az első fokú bíróság az ítélete indokolásában – egyebek mellett – kifejtette, hogy a törzskönyv kiadására azért nem látott lehetőséget, mert az üzletszabályzat szerint annak visszatartása a kölcsönszerződés egy atipikus biztosítékát jelentette. A protestáló a tartozását a felmondást követően sem rendezte, így a lízingcég jogosult a törzskönyvet magánál tartani.
A magánszemély fellebbezett az ítélet ellen, mire a másodfokú bíróság kötelezte a lízingcéget a törzskönyv kiadására. Szerinte nem volt megállapodás a felek között a szerződés – törzskönyv birtoklásával történő – atipikus biztosítására. Az üzletszabályzat nem értelmezhető így, az csak a lízingcég vételi jogát biztosító, járulékos jogosultság.
Erre fel a lízingcég felülvizsgálatot kért a Kúriától, amely megállapította, hogy a törzskönyv birtoklása nem illette meg, márpedig ha a birtoklásra nincs más jogalapja, akkor köteles a törzskönyvet kiadni. Viszont jogszerűen élt a lízingcég a vételi (opciós) jogával és ez alapján jogosulttá vált a törzskönyv birtoklására.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.