Kategória: Hírek

  • Gyalogosok FIGYELEM!

    Gyalogosok FIGYELEM!

    A gyalogátkelőhelyekkel kapcsolatos szabályokra hívta fel a figyelmet a rendőrség, miután sokan nincsenek pontosan tisztában azzal, hogy miként kell „viselkedni” a zebrán.

    A zebra nem védett övezet! Igaz, hogy ott elsőbbsége van a gyalogosnak, ám ezzel élnie kell, és nem visszaélnie – írja a Police.hu.

    Mit sem ér az elsőbbség, ha valaki hirtelen lép le a járdáról, és az arra közlekedő autó vezetője hiába fékez, már nincs ideje, hogy biztonságosan megadja az elsőbbséget.

    Ha a gyalogos az út egyik oldaláról a másikra kíván átmenni, úgy elsősorban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kell átmennie. Ha nincs a közelben átkelőhely, úgy lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között, egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

    A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

    Vannak olyan helyek is, ahol a gyalogosnak tilos átkelnie (híd, alagút, felüljáró úttestén áthaladni, stb.).

    Az átkelés mellett nagyon kell figyelni az úttesten való közlekedésre is. Sokaknak még az sem nyilvánvaló, hogy közvilágítás nélküli útszakaszon, sötét ruházatban, láthatósági mellény nélkül életveszélyes az útpadkán sétálni.

    Amennyiben a gyalogosok az úttesten, vagy az úttest szélén közlekednek, akkor lakott területen belül lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon kell közlekedniük, lakott területen kívül mindig bal oldalon, a járműforgalommal szemben gyalogoljanak – írja a Police.hu.

    Olvassa el cikkünket arról, hogy a rendőrség fehér Audiból kamerázza az autósokat.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/figyelmeztetest_adott_ki_a_rendorseg_minden_gyalogost_erint.632421.html
     

  • A szakjogász sem tud igazságot tenni 50 ezres kamera ügyben!

    A szakjogász sem tud igazságot tenni 50 ezres kamera ügyben!

    Az Autóklub jogásza szerint a kamerákról, amelyek alapján büntetnek, nem lehet megmondani, hogy tényleg használhatók-e bírságolási célra.

    Teljesen biztonsággal követendő válasz még mindig nincs, ugyanis a szakjogász sem tud igazságot tenni abban, hogy a kötelező haladási irány megváltoztatása miatt megbüntetett budapesti autósok befizessék-e az ötvenezer forintos bírságot – derült ki az Inforádió műsorában Kovács Kázmér, az Autóklub jogászának véleményéből.

    Slágertémának nevezhető az utóbbi időben a közlekedési kamerák által rögzített szabálytalanságok nyomán beindult bírságolási gyakorlat.

    Az egyik „klasszikus” helyszínen, a Bécsi út – Szépvölgyi út kereszteződésében az önkormányzat által üzemeltetett kamera csak az elmúlt két hétben is 755 autóst bírságolt meg. A kérdés viszont mára az lett, hogy egyáltalán jogos-e kamera alapján bírságolni?

    Tarlós István főpolgármester szerint, a közterület-felügyelő akkor büntethetne szabályosan, ha nem csak a közterület-felügyeleti kamera felvételére támaszkodna, hanem a helyszínen lenne, és ott szabná ki a büntetést. A legtöbb esetben nem ez történik, hanem egy szobában ülve, a kamera felvétele alapján büntet, ez szabálytalan – fejtette ki. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta az üggyel kapcsolatban, a kormány mindenkit arra buzdít, hogy a törvényeket tartsák be, bár ez nem azt jelenti, hogy nincsenek rossz szabályok.

    Mindeközben ilyeneket jeleztek nekünk:
    Itt is 50 ezer!

    Most Kovács Kázmér az Autóklub ügyvédje is elmondta álláspontját: speciális előírásai vannak az olyan kamerafelvételnek, ami alapján eljárás indulhat. A kamerának meg kell felelnie a jogszabályban meghatározott többletkövetelményeknek, mint például „a felvétel megmásíthatatlansága, meghatározott időn belül a rendőrségre kell kerülnie a képnek, csak a készülék felbontásával lehet hozzáférni az adatokhoz, a törlés is csak bizonyos követelmények esetén lehetséges.” Hozzáteszi: ezt a hatóság sem fogja tudni igazolni. Adott esetben végül a bíróság fogja eldönteni, hogy a kamera ilyen volt-e.

    Ugyanakkor, ha egy megbüntetett autós befizeti a büntetést, nincs jogorvoslati lehetősége – mondta az ügyvéd.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170329_Fizetni_vagy_nem_fizetni_a_birsagot

     

    50 EZRES “HELYEK”, AMIKET EDDIG JELEZTETEK

    EDDIGI CIKKEINK A TÉMÁBAN:

    755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    TARLÓS VS. KÖZTERÜLET FELÜGYELET “Megpróbálok beavatkozni”

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    Budapest egyik legdrágább fényképésze! Kint jártunk a helyszínen! (VIDEÓ)

    A nagy port kavaró Bécsi – Szépvölgyi úti kamera

    Újabb 50 ezres kamerára hívnánk fel a figyelmet

    Megint egy újabb 50 ezres kamera

  • Harmincas sebességkorlátozást lakott területen?

    Harmincas sebességkorlátozást lakott területen?

    A szlovén Violeta Bulc ötlete elég meredek, és evvel maga is tisztában van, de azt mondja, ezzel is csökkenthetnék a halálos balesetek számát. Az EU-biztos azonban csak javasolhat.

    Az EU közlekedési biztosa szerint a 30 km/h-s korlátozás a településhatárokon belül tovább csökkenthetné a végzetes balesetek számát. A statisztikák szerint naponta átlagosan úgy 70-en halnak meg Európában közúti balesetben – Bulc szerint ez a szám csökkenhetne, ha jelentősen csökkentenék a tagállamok a megengedett sebességet lakott területen belül. A biztos azt ígéri, a napokban Máltán tartott globális közlekedésbiztonsági konferencián fel is veti az ötletet, de azzal ő is tisztában van, hogy ez meglehetősen érzékeny téma.

    A döntés végső soron nem az EU hatásköre, a biztos legfeljebb javasolhatja a szigorítást, de erről minden tagállam maga dönthet majd.

    Forrás: http://totalcar.hu/magazin/hirek/2017/03/28/harmincas_sebessegkorlatozast_lakott_teruleten/

     

  • Benzinkutakon tankolt, de egyszer sem fizetett – fotónk is van róla

    Benzinkutakon tankolt, de egyszer sem fizetett – fotónk is van róla

    Mindig csak panaszkodunk a magas üzemanyag árakra, de ez még nem ok a lopásra. Van, aki szerint igen.

    A rendőrség arról számolt be, hogy egy ismeretlen személy 2017. január 18-án, 25-én és 26-án több alkalommal is fizetés nélkül távozott különböző benzinkutakról. A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának közlése szerint emberünk két győri és egy abdai kúton tankolta meg Fiatját, majd pedig mindenféle fizetési szándék nélkül villámgyorsan távozott.

    A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a biztonsági kamera által készített, sajnos nem túl jó minőségű fotón szereplő ismeretlent, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, vagy tegyen telefonos bejelentést.

    © police.hu

     

  • Civilnek látszó felderítő autókkal vadászik a rendőrség a szabálytalankodókra – fotók

    Civilnek látszó felderítő autókkal vadászik a rendőrség a szabálytalankodókra – fotók

    Diszkrét megkülönböztető jelzéssel ellátott fehér Audi lehet a záróvonalat átlépők, szabálytalanul előzők, tiloson áthajtók réme.

    Már Keszthelyen és Nagykanizsán is bevetette a rendőrség a felderítő autót, amely két fedélzeti kamerája miatt speciális feladatokra is alkalmas – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

    © police.hu

    A fehér Audi A3 első látásra civil autónak tűnik, bár egy diszkrét kis megkülönböztető jelzés van a tetején, illetve a szélvédő tövében is.

    © police.hu

    Az autókat kifejezetten a közlekedési szabálysértések felderítése érdekében vetik be. Mindennap kimennek a zalai utakra, és figyelik, illetve rögzítik a kiemelt szabálysértéseket. Ezek közé tartozik

    • a záróvonal átlépése,
    • elsőbbség meg nem adása,
    • tilosban áthajtás,
    • irányjelzés elmulasztása,
    • szabálytalan sávváltás, illetve előzés.

    A szabálytalanság rögzítése után az audis rendőrök azonnal meg is teszik a szükséges intézkedéseket.

    © police.hu

     

  • Jön a szürke rendszámtábla, eltűnik többféle rendszám

    Jön a szürke rendszámtábla, eltűnik többféle rendszám

    Számos változás várható tavasszal a hazai rendszámtábláknál – írta a Belügyminisztériumra hivatkozva a Magyar Idők.

    Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve – közölte a Magyar Időkkel a Belügyminisztérium.

    Ezt a későbbiekben kötele­zővé teszik. A változtatásra azért van szükség, mert a gépkocsi hátuljára erősített eszköz a rendszámtáblát kitakarja, így a hatóságok számára sem látható.

    A biciklitartóra tett szürke tábla betűi és a keret színe fehér lesz, a tábla az Európai Unió tagállamjelzését fogja tartalmazni, regisztrá­ciós matrica nélkül. A táblát a gépkocsi eredeti betűkaraktereivel gyártják le, ami engedélyhez kötött. Ezt követően veszik nyilvántartásba és jegyzik be a forgalmi engedélybe, ami 5500 forintba kerül majd – tették hozzá.

     Lájkoltad oldalunk?
    NYERJ MOSÓBÉRLETET!
     
     MEGA, KORAL, BUDA CARWASH
    Részletek itt!

     
    A Belügyminisztérium közleménye szerint május 1-jétől további változásokra is számíthatnak az autósok: megkezdik a CD betűjelű különleges rendszámtáblák kiadását, és ezzel egy időben a jelenleg használatban lévő DT és CK betűjelű rendszámtáblákat fokozatosan kivezetik majd.

    A CD betűjelű különleges rendszámtáblára jogosult képviseletek, szervezetek és személyek az év végéig cserélhetik le a régi rendszámtáblákat. Ennek alapszíne kék, karakterei és a keret színe fehér, két betűjelet és kötőjellel elválasztott három-három számjegyet tartalmaznak, számjegyei 1-től 999999-ig terjednek.

    Az összetéveszthetőség miatt tavaly az N kezdőbetű után egyből P-re váltott a rendszer, egyes karakterek ugyanis megtévesztők lehetnek, könnyen összetéveszthetők a számokkal, és a kamerákat is összezavarják. Ilyen volt az I és tavaly az O is, illetve a Q is ki fog maradni a sorból.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170328_rendszamtabla_rendszam

     

  • 755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    A HVG megtudta, hogy az elmúlt két hétben újabb 755 autós futott bele az egyik nagy port kavaró 50 ezres kamerába!



    Tényleg, van, aki még mindig nem veszi észre, vagy csak nem akarja betartani a Bécsi út – Szépvölgyi út kereszteződésében lévő, jobbra kanyarodási tilalmat?

    NE FIZESSEK?

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    FIZESSEK?

    „Ugyanakkor – tette hozzá mindehhez Magyar György ügyvéd az ATV-n aki Tarlóst követi, az könnyen járhat úgy, hogy leszerelik a rendszámát és a végrehajtó elviszi a kocsiját.”

    Valaki rendet tehetne már a fejekben és a témában!

    50 EZRES „HELYEK”, AMIKET EDDIG JELEZTETEK

    EDDIGI CIKKEINK A TÉMÁBAN:

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    Budapest egyik legdrágább fényképésze! Kint jártunk a helyszínen! (VIDEÓ)

    A nagy port kavaró Bécsi – Szépvölgyi úti kamera

    Újabb 50 ezres kamerára hívnánk fel a figyelmet

    Megint egy újabb 50 ezres kamera

  • TARLÓS VS. KÖZTERÜLET FELÜGYELET „Megpróbálok beavatkozni”

    TARLÓS VS. KÖZTERÜLET FELÜGYELET „Megpróbálok beavatkozni”

    A főpolgármester szerint iskolák és óvodák környékén is vadásznak a közteresek a szorult helyzetben lévő autósokra.

    A közterület-felügyelők következetesen, és a jelek szerint visszatérő módon szabálytalanul büntetnek – jelentette ki a főpolgármester a TV2 Mokka című műsorában hétfő reggel. Tarlós István azután beszélt újra a kérdésről, hogy múlt pénteki sajtótájékoztatóján arra buzdította a kamerák felvételei alapján megbüntetett autósokat: ne fizessenek.

    Tarlós szerint a közterület-felügyelő akkor büntethetne szabályosan, ha nem csak a közterület-felügyeleti kamera felvételére támaszkodna, hanem a helyszínen lenne, és ott szabná ki a büntetést. A legtöbb esetben nem ez történik, hanem egy szobában ülve a kamera felvétele alapján büntet, ez szabálytalan – magyarázta el újra.

    Megpróbálok beavatkozni amennyiben igaz az, hogy Budapest egy város, és minden kerületben én vagyok a főpolgármester”

    – mondta. A rendőrségnél és a belügyminiszternél javasol majd módosítást.

    50 EZRES „HELYEK”, AMIKET EDDIG JELEZTETEK

    A kerületi közterület-felügyeletek Tarlós szerint jelen pillanatban is még teljesen önállóak és eléggé dezorganizáltan működnek. „Az a véleményem, hogy a szellemiségüket is, és a helyzetüket is érdemes volna felülvizsgálni” – mondta, hozzátéve: a közterület-felügyeletet nem arra találták ki, hogy az autósokat üldözve szabályos „pénzbehajtásnak látszó akciókat bonyolítsanak le”.

    Kiderült az is, a főpolgármester régóta „rossz szemmel” nézi, hogy az óvodáknál és az iskoláknál reggel és délután megjelenek kerületi közterület-felügyelők, és „kényszerhelyzetben lévő” szülőket büntetnek.

    Tarlós túlzónak tartja, hogy az autósokat 50 ezer forintra büntetik egyes szabályszegések miatt; ez ügyben is módosítást kezdeményez.

    Azt is mondta, hogy a lakossági elégedetlenség nagyon nagy mértékű ezekben az ügyekben. Nem az autósok üldözése és a pénzbeszedés az egyetlen feladata a közterület-felügyeleteknek – jelentette ki. Hozzáfűzte: utánanéz annak, hogy a közterület-felügyelőknek van-e érdekeltségük minél több bírság beszedésében, mert ha igen, akkor azon változtatni kell.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20170327_tarlos_megint_beleszallt_a_kozteruletfelugyeletbe

    EDDIGI CIKKEINK A TÉMÁBAN:

    Az ORFK kimondta a tutit a közteres bírságokról

    755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    Budapest egyik legdrágább fényképésze! Kint jártunk a helyszínen! (VIDEÓ)

    A nagy port kavaró Bécsi – Szépvölgyi úti kamera

    Újabb 50 ezres kamerára hívnánk fel a figyelmet

    Megint egy újabb 50 ezres kamera

  • Idén elkezdik az Alagút felújítását – ilyen lesz, ha kész lesz

    Idén elkezdik az Alagút felújítását – ilyen lesz, ha kész lesz

    Az Alagút mellett a Lánchíd is megújul, a teljes munka 2,5 évig tart, 22-23 milliárd forintba kerül majd.

    A 444.hu tett közzé több egybefüggő információt a budai váralagút és a Lánchíd felújításával kapcsolatban. Az Alagút esetében az egyik legfontosabb, hogy a biciklisek külön sávot kapnának mindkét irányban. További fejlesztés, hogy külön szellőztetőberendezést is kap az Alagút, ventillátorok segítségével.

    Fotó: 444.hu

    A Lánchídon a kerékpáros közlekedés nem preferált továbbra sem felújítás után, de az autóforgalom marad a jelenlegi formájában.

    A projekt bekerült a főváros idei költségvetésébe, és a tervek szerint bruttó 22-23 milliárd forintba kerül. Bontásban: ebből 0,9 milliárd forint jut idénre, 2018-ra és 2019-re 10,5 milliárd és 10,9.

    Látványterveket azonban nem készítettek, mivel sem a Lánchídnak, sem az Alagútnak nem módosul a kinézete. Az itt látható képek is a tervrajzokból valók.

    Kérdés, miért nem került be a programba a Széchenyi István tér forgalmi rendjének átalakítása. Korábban a főváros is úgy gondolta, parkot csinálnának a Széchenyi tér közepéből, ahova jelenleg csak gyalog és szabálytalanul lehet eljutni. Mindemellett az autók is feleslegesen kerülik meg az egész Széchenyi István teret.

    Forrás:

    http://hvg.hu/cegauto/20170327_Alagut_felujitas_ilyen_lesz

  • Szándékosan halálra gázoltak egy embert Pest megyében

    Egy budapesti férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel, amit egy vita váltott ki. Őrizetben van, emberölés miatt indítottak ellene eljárást.

    Emberölés gyanújával őrizetbe vették a 33 éves D. Andrást, aki autójával szándékosan elgázolt egy embert, majd megállás nélkül továbbhajtott – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

    A férfi szombat délelőtt élettársával egy vácszentlászlói családi háznál vitába keveredett egy családdal. A gyanúsított egyszer csak bevágta magát a vele lévő nő kocsijába, és szándékosan elgázolta az út szélén álló férfit, át is hajtott rajta, majd megállás nélkül elment a helyszínről.

    Az elgázolt férfi életét a kórházban sem sikerült megmenteni, néhány órával a gázolás után meghalt.

    D. Andrást Gödöllőn fogták el, előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170326_vacszentlaszlo_szandekos_gazolas_emberoles

  • Itt egy tökéletes példa a rossz előzésre – videó

    Itt egy tökéletes példa a rossz előzésre – videó

    Sokan rutinból teszik ki az autót az előzésnél,

    Számos írott és íratlan szabályt kell figyelembe venni akkor, amikor a forgalomban szeretnénk megelőzni egy autót. Meg kell győződni arról, hogy szemből nem jön senki, hogy nincs beláthatatlan útkanyarulat, hogy biztosan meg tudjuk előzni a járművet, és még sorolhatnánk. A legfontosabb szabály viszont mégiscsak az, hogy ne kezdjünk akkor előzésbe, amikor épp más is ezt teszi. Van azonban olyan, amikor ezt az autósok elfelejtik.

    Az alábbi videó időbélyegzője ugyan 2011-et mutat, a felvétel azonban 2016. szeptember 6-án készült. A fedélzeti kamerának köszönhetően jól látni, ahogy az autós a vizes aszfalton próbálja megelőzni az előtte lévő autókat. Az elsőt még sikerült is, a másodiknál azonban elkövet egy komoly hibát: nem néz bele sem a visszapillantóba, sem oldalra nem fordul el, hogy jön-e épp mellette/mögötte valaki. Ennek köszönhetően viszont sikerül pont oldalba kapnia egy érkező terepjárót, aminek a sofőrje még időben arrébb tudta rántani a kormányt.

    Az autósnak már nem volt ilyen szerencséje, az ütközéstől (és a kormányzástól) ugyanis megcsúszott a vizes aszfalton, majd végül az árokban, az oldalára borulva kötött ki.

    Azt nem tudni, a sofőr megsérült-e a balesetben, de az biztos, hogy hatalmas szerencséje volt, hogy szemből épp nem érkezett senki, aki oldalról nagy sebességgel belehajtott volna, pedig ennél nagyobb hibát nem is lehetne elkövetni.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170326_elozes_baleset_video

     

  • Felborult egy busz az M5-ösön – fotók

    Felborult egy busz az M5-ösön – fotók

    Felborult egy autóbusz az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán vasárnap hajnalban, a buszon negyvenkilenc ember utazott, öten könnyebben megsérültek – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

    A tájékoztatás szerint a baleset a 132-es kilométernél történt, az oldalára borult menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz bolgár nemzetiségű. A bolgár autóbuszon negyvenkilenc ember utazott, a balesetben öten könnyebben megsérültek.

    Az eddigi információink szerint a buszba és alá senki nem szorult be. A sérülteket a mentők kórházba viszik, a mentesítő járat megérkezéséig a többi utasnak melegedőbuszt küldtek a helyszínre.

    Fotó: Donka Ferenc (MTI)
    Fotó: Donka Ferenc (MTI)

    Forrás:http://m.hvg.hu/cegauto/20170326_Felborult_egy_busz_az_M5oson__fotok

     

  • Sörbringa karambolozott a Hősök terénél – fotó

    Sörbringa karambolozott a Hősök terénél – fotó

    A busz ablaka betört, szerencsére nem sérült meg senki. A mentés idejére a Dózsa György út felét lezárták.

    Sörbringával ütközött egy magánhasználatban álló autóbusz szombat este Budapest XIV. kerületében, a Dózsa György út Hősök tere előtti szakaszán – írta honlapján a katasztrófavédelem.

    A mentési munkálatok idejére a Dózsa György út érintett szakaszát félpályán lezárták.

    Az esetben senki nem sérült meg. Kollégánk épp arra járt, elmondása szerint a busznak az egyik ablaka tört be.

    © hvg.hu
    © hvg.hu

     

  • Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának (FÖRI) jogértelmezése szerint nem lehet csak a közterület-felügyeleti (térfigyelő) kamerák alapján leleplezett közlekedési szabályszegésért büntetni. Vagyis a FÖRI szerint több milliárd forintot törvénytelenül szedtek be milliárdokat az elmúlt években a szándékosan szabályt szegő vagy épp „csak”tévedő autósoktól.

    Pető György, a FÖRI igazgatója egy szombati háttérbeszélgetésen kiemelte: a fővárosi és kerületi önkormányzati közterület-felügyeleti térfigyelő kamerák alapján kiszabott bírság nem keverendő össze a rendőrség által üzemeltetett VÉDA vagy egyéb, például a gyorshajtás kiszűrésére használt kamerarendszerek felvételeivel, az azok alapján kiszabott bírság jogosságával – írja az MTI.

    Pető György jelezte, a főpolgármester valószínűleg élni fog felterjesztési jogával, hogy a jogszabályokban egyértelművé tegyék a bírságolhatóságot, valamint a szabályszegésre most még kötelezően kirovandó 50 ezer forintos mértékkel kapcsolatban. Előbbi esetben a belügyminiszter, utóbbiban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezhet jogszabály-módosítást.

    Tarlós István a pénteki sajtótájékoztatóján foglalkozott azzal, hogy Budapest egyes helyein, ahol évtizedek óta megszokott forgalmi rend volt, új KRESZ-táblákat helyeztek el, és emiatt, a kamerák felvételei alapján ötvenezer forintos bírságot szabnak ki a szabálytalan autósokra. A főpolgármester azt mondta: arra biztatja azokat, akik így jártak, hogy ne fizessék be a büntetést, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni. Közölte, kezdeményezi, hogy a helyzeten mihamarabb változtassanak.

    Csak a helyszínen lehet

    Pető György ezzel kapcsolatban azt mondta, a közterület-felügyelő csak helyszíni jelenlét esetében bírságolhat, így vagy rögtön megállítja a szabálytalankodó járművezetőt, vagy olyan esetekben jár el, ahol nincs ott ugyan az autó vezetője, de a felügyelő a helyszínen, fotók alapján állapítja meg a szabályszegést. Jellemzően ezek az esetek azok, ahol tilosban parkolásról, behajtási tilalom megsértéséről vagy a forgalmat egyéb módon akadályozó gépjárműről van szó – mondta.

    A FÖRI igazgatója kifejtette, a főváros forgalmi rendjének kialakítását a Budapest Közút Zrt. közlekedésmérnökei végzik, és kizárólag forgalomszervezési céllal döntik el, hova milyen KRESZ-tábla kerüljön. Megjegyezte: olyan eset tehát nem létezik, amikor azért tesznek ki KRESZ-táblát, hogy utána büntessenek.

    Pető György megjegyezte, a kerületi önkormányzatok által létrehozott közterület-felügyeletek önálló jogállású szervek, és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának a működésükre nincs ráhatása. Megerősítette ugyanakkor, hogy a közterület-felügyelőnek az erre vonatkozó kormányrendelet értelmében ezekben az esetekben nincs joga 50 ezer forintnál kisebb büntetési összeget megszabni.

    Bonyolult a szabályozás

    Hermann Gábor, a FÖRI igazgatóhelyettese elmondta, hogy öt törvény, egy kormányrendelet és egy minisztériumi rendelet foglalkozik a közterület-felügyelők hatáskörével és eljárásai szabályaival. Elmondta: a kötelező haladási irány megsértése esetén kizárólag közigazgatási hatósági eljárásban érvényesíthető jogkövetkezmény. A sajtóban felkapott esetek többsége közigazgatási bírsággal sújtandó jogsértés, amely esetében a bírság adók módjára hajtható be.

    A szabálysértés és a szabályszegés között is különbséget kell tenni – hívta fel a figyelmet Pető György -, az előbbi esetben szabálysértési birság szabható ki, a szabályszegést viszont a közigazgatási törvény alapján a felügyelő közigazgatási bírságot, a rendőrség pénzbírságot szabhat ki. A FÖRI igazgatója hangsúlyozta, hogy a közterületi kamerarendszer alapvető funkciója a közbiztonság erősítése, de „nem tud nem látni” közlekedési szituációkat.

    Ne fizessenek!

    Hermann Gábor hozzátette: a fővárosi közterület-felügyelők is eljárnak közlekedési szabályszegések esetén, de a FÖRI kizárólag térfigyelő kamerák alapján rögzített szabályszegés esetén nem szab ki közigazgatási bírságot.

    Pető György kérdésre elmondta, ő is azon az állásponton van, mint a főpolgármester, hogy az autósok ne fizessék be a térfigyelő kamerák alapján kiszabott bírságot. „Az én álláspontom akkor is az lenne, ami a főpolgármesteré, ha nem értenék vele egyet, de most még egyet is értek vele” – fogalmazott. Mint mondta, ha valakit csak a térfigyelő kamarák alapján büntettek meg közlekedési szabályszegésért és nem fizeti be a bírságot, a közterület-felügyelet közigazgatási hatósági eljárást kezdeményez a rendőrségnél, amely a rá vonatkozó szabályok szerint jár el. Hozzátette: „egyéni megfontolás” kérdése, hogy valaki befizeti-e az ilyen formán kiszabott bírságot, de ha már befizette, elveszíti a jogorvoslat lehetőségét.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/autosok_figyelem_bomba_hir_erkezett.632205.html

    50 EZRES „HELYEK”, AMIKET EDDIG JELEZTETEK

    CIKKEINK A TÉMÁBAN:

    Az ORFK kimondta a tutit a közteres bírságokról

    755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    TARLÓS VS. KÖZTERÜLET FELÜGYELET “Megpróbálok beavatkozni”

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    Budapest egyik legdrágább fényképésze! Kint jártunk a helyszínen! (VIDEÓ)

    A nagy port kavaró Bécsi – Szépvölgyi úti kamera

    Újabb 50 ezres kamerára hívnánk fel a figyelmet

    Megint egy újabb 50 ezres kamera