Kategória: Hírek

  • Csongrádban hajtják a legöregebb autókat

    Csongrádban hajtják a legöregebb autókat

    Ma már szinte valamennyi ismertebb autómárka átlagéletkora magasabb 10 évnél. Kivétel a Hyundai és a KIA, illetve az új termékekkel megjelent Dacia.

    Majdnem 14 évre nőtt a magyarországi autópark átlagéletkora. Az évtized elején még jellemzően alig több mint 10 éves autót hajtottak a magyarok, az utóbbi években rohamosan öregedett a személygépkocsi-állomány. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy kevés az újonnan forgalomba helyezett autó, ami önmagában is öregíti a járműparkot, hanem annak is, hogy nagyon sok idősebb autót hoznak be külföldről. Az utóbbiak kétharmadának például már egy évtizedes a múltja, mire magyar tulajdonosához kerül.

    © hvg

    Ma már szinte valamennyi ismertebb autómárka átlagéletkora magasabb 10 évnél. Kivétel a Hyundai és a KIA, illetve az új termékekkel megjelent Dacia. A gazdasági válság előtt egyes kedvelt autómárkákból aránylag sok újat lehetett eladni, ezért ebben a körben korábban több éven át még jellemző volt a 10 évesnél fiatalabb átlagéletkor. Ilyen mindenekelőtt a Suzuki és a francia márkák, de a Ford, az Opel és a Toyota is e körbe tartozott. Mindez mára radikálisan megváltozott: míg 2007-ben például a Toyoták átlagéletkora nem érte el a 7 évet, ma már közel 12 évesek ezek az autók. A Suzukik átlagéletkora tíz éve 6,4 év volt, mára viszont közel 14.

    A nevesebb német autók átlagosan az utóbbi másfél évtizedben mindvégig 10 évesnél idősebbek voltak, ami azt jelenti, hogy a lakosság közülük korábban is inkább csak a használtat tudta megfizetni. Az Audi, a BMW és a Volkswagen márkákból tömegével inkább csak a Nyugaton már kifutóban lévő típusok keltek el Magyarországon.

    © hvg

    2015-ben a márkák közül Opelből futott a legtöbb az utakon. Ezeket kis lemaradással a Suzuki követte, csak ez utóbbiakból 400 ezernél többet tartottak nyilván tavaly. Mögöttük a Volkswagen és a Ford következett, míg a francia autók mezőnyét a Renault vezette. Az Audi és a BMW 100 ezer alatti számban van jelen az utakon. Akad ugyanakkor még 63 ezer Lada is forgalomban, igaz, ezek valóban nem fiatal évjáratúak: az átlagéletkoruk közel 28 év.

    Vannak megyék, ahol, úgy tűnik, büszkeséggel tölti el az embereket, hogy lakóhelyük közelében autókat gyártanak, hiszen például arányaiban Komárom-Esztergom megyében fut a legtöbb Suzuki – ilyen az ottani autóparknak közel 16 százaléka. Hasonló a helyzet az Audival is, messze a legnagyobb arányban Győr-Moson-Sopron megyében vezetnek ilyen autót, 3,5 százalékos megyei aránnyal. BMW-vel viszont a legtöbben Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Beregben hajtanak, s csak utánuk következik Budapest. A nógrádiak jellemzően Opelt vezetnek: a 16,5 százalékos arányuk egyben azt is jelenti, hogy nincs még egy megye, ahol ennyire magas lenne bármelyik márka népszerűsége. Igaz, Nógrádban nagyon kevés autó fut, kevesebb mint 300 jut ezer főre. Míg Európában tavaly ez az arány 400–600 körüli, Magyarországon pedig 321. Ezzel lényegében csak Romániát sikerül megelőzni az EU-s országok közül, s csak néhány kelet-európai országban van 400 alatt még ez a szám.

    © hvg

    Nógrád a negatív rekorderek közt van abban is, hogy itt az egyik legöregebb az autóállomány (közel 15 éves). Ennél csak Dél-Magyarországon, Békésben, Bács-Kiskunban és Csongrádban futnak idősebb autók – átlagéletkoruk ez utóbbi megyében már a 15 évet is meghaladja.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/201713_autok_eletkora_csongradban_15_evesnel_is_oregebb_azatlag

  • 8 napos BKV sztrájk jön áprilisban!

    8 napos BKV sztrájk jön áprilisban!

    Sztrájkot hirdetett két BKV-s szakszervezet, mert nem sikerült megegyezni a béremelés kérdésében. Valamennyi ágazatot érintheti a két külön időszakban megtartott, többnapos munkabeszüntetés. Béremelést akartak a szakszervezetek, de nem tudtak megegyezni a BKV-val. Bécs szipkázhatja el a magyar sofőröket.

    Sztrájkot hirdetett április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalók 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatra kiterjed, így az érinti a busz-, a troli-, a villamos- és a metróközlekedést is – írja az MTI.

    A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos sztrájkot hirdetett.

    Nemes Gábor, az EKSZ vezetője az ATV-nek pont nemrég mondta, hogy a bérmegállapodás elmaradása miatt pénteken bejelenthetik a sztrájkot a dolgozók. Így lett. A cél, hogy három év alatt 30 százalékos bérfejlesztést érjenek el a dolgozóknál, ahogy ez más állami közlekedési vállalatoknál is megtörtént. Ezen felül 2017-re további 5 százalékos béremelési igényt támasztottak, amelyet az alacsonyabb keresetűek bérfelzárkóztatására kértek.

    Budapest, 2010. január 12. Buszvezetők várakoznak az igazgatóság ebédlőjében a BKV dél-pesti buszgarázsában a főváros XIX. kerületében. Nulla órától sztrájkolnak a BKV szakszervezetei, mert az utolsó, 2010. január 11-i esti megbeszélésen sem született megállapodás a kollektív szerződésről. Hét buszvonalon indult el a közlekedés hajnalban Budapesten, a metró menetrend szerint jár a fél ötös üzemkezdet óta, közlekednek a HÉV-ek is, de várhatóan csak Budapest határáig. A villamosoknál is fennakadások vannak. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
    Buszvezetők várakoznak az igazgatóság ebédlőjében a BKV dél-pesti buszgarázsában a főváros XIX. kerületében. Nulla órától sztrájkolnak a BKV szakszervezetei, mert az utolsó, 2010. január 11-i esti megbeszélésen sem született megállapodás a kollektív szerződésről. Hét buszvonalon indult el a közlekedés hajnalban Budapesten, a metró menetrend szerint jár a fél ötös üzemkezdet óta, közlekednek a HÉV-ek is, de várhatóan csak Budapest határáig. A villamosoknál is fennakadások vannak. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

    Százszázalékos támogatottság

    A szakszervezetek azért döntöttek a sztrájk mellett, mert a BKV-val folytatott kollektív munkaügyi vitában nem közeledtek az álláspontok. A BKV a tárgyalások során hangsúlyozta, hogy határozott szándéka a bérfeszültségek hosszú távú rendezése, de a források előteremtéséig a munkavállalók türelmét kérte. Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a sztrájkról már tájékoztatták Bolla Tibort, a BKV elnök-vezérigazgatóját.

    A munkabeszüntetés támogatottsága a BKV-n belül százszázalékos – tette hozzá.

    Nemes Gábor amúgy azt is mondta – ami régóta rettegéssel tölti el a fővárost -, hogy tárgyalt a bécsi közlekedési cég vezetésével arról, hogy ha nem rendeződik az itteni helyzet, tudjanak menni oda dolgozni a magyar sofőrök.

    Budapest, 2010. január 16. Autóbuszok állnak a BKV cinkotai autóbusz telephelyén a főváros XVI. kerületében, ahonnan nem indultak el a járművek a BKV-sztrájk ötödik napján. MTI Fotó: Kovács Attila
    Budapest, 2010. január 16. Autóbuszok állnak a BKV cinkotai autóbusz telephelyén a főváros XVI. kerületében, ahonnan nem indultak el a járművek a BKV-sztrájk ötödik napján. MTI Fotó: Kovács Attila

    Hogy fog kinézni a sztrájk?

    Törvényi rendelkezések szerint a sztrájk első napján 66 százalék szolgáltatást kell biztosítani óránként és vonalanként, a második naptól viszont csak a csúcsidőben kell tartani az elégséges szolgáltatás mértékét, csúcsidőn kívül akár el sem indulhatnak a járatok, ha napi átlagban teljesül a 66 százalékos szolgáltatási színvonal.

    A BKV-nál legutóbb 2010 januárjában volt munkabeszüntetés. A hatnapos sztrájkban a BKV 26 szakszervezetéből 14 vett részt, mert nem tudtak megállapodni a BKV menedzsmentjével a kollektív szerződésről. Azóta bár többször is alakult sztrájkbizottság a BKV-nál, munkabeszüntetés nem volt.

    Friss: a BKV tudomásul vette a sztrájkot

    A BKV is közölte késő délelőtt, hogy megegyezés nélkül zárult a munkaügyi vita, és megkapták a hivatalos sztrájkbejelentést. A BKV tudomásul vette ezt és megkérte a szakszervezeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat az elégséges szolgáltatások biztosításáról.

    A cég mindent meg akar tenni a munkabeszüntetés elkerüléséért és elkötelezett a béremelés mellett. Azt írják, a főváros a kormányhoz fordult, a BKV pedig a dolgozók türelmét kéri, bár tisztában van a munkaerőpiaci helyzettel is.

    Forrás: http://24.hu/belfold/2017/03/31/sztrajkolni-fognak-a-bkv-sok-aprilisban/
    Foto: hvg.hu

  • Bús Balázs: Függesszék fel a közteres kamerák miatti bírságolási ügyeket

    Bús Balázs: Függesszék fel a közteres kamerák miatti bírságolási ügyeket

    A III. kerületi polgármester azt kéri a helyi közterület-felügyelettől, hogy a helyzet tisztázásáig függesszék fel a bírságolási ügyeket.

    A közlekedésbiztonsági kamerák által rögzített szabálytalankodók ellen indított eljárások felfüggesztésére kérte fel a III. kerület polgármestere az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet vezetőjét. Ezt a kerületi önkormányzat közölte pénteken az MTI-vel.

    Bús Balázs (Fidesz–KDNP) azt kérte, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egyértelmű jogi állásfoglalásáig a közterület-felügyelet vezetője azonnali hatállyal függessze fel az ügyeket.

    Tarlós István főpolgármester múlt pénteki sajtótájékoztatóján foglalkozott azzal, hogy Budapest egyes helyein, ahol évtizedek óta megszokott forgalmi rend volt, új KRESZ-táblákat helyeztek el, és emiatt, a kamerák felvételei alapján ötvenezer forintos bírságot szabnak ki a szabálytalan autósokra.

    A főpolgármester azt mondta: arra biztatja azokat, akik így jártak, ne fizessék be a büntetést, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni. Közölte, kezdeményezi, hogy a helyzeten mihamarabb változtassanak. Azóta kiderült, hogy a főpolgármester feleségét szintén megbüntették a közteres kamerafelvételek alapján, miután szabálytalanul közlekedetta Bécsi út és a Szépvölgyi út kereszteződésénél.

    Az ORFK szerdán azt közölte: a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170331_Bus_Balazs_Fuggesszek_fel_a_kozteres_kamerak_miatti_birsagolasi_ugyeket

    50 EZRES “HELYEK”, AMIKET EDDIG JELEZTETEK

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

    Visszajárhat az 50 ezres bírság

    Megszólalt Lázár János is “50 ezres kamera” ügyben!

    Az ORFK kimondta a tutit a közteres bírságokról

    A szakjogász sem tud igazságot tenni 50 ezres kamera ügyben!

    755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    TARLÓS VS. KÖZTERÜLET FELÜGYELET “Megpróbálok beavatkozni”

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    Budapest egyik legdrágább fényképésze! Kint jártunk a helyszínen! (VIDEÓ)

    A nagy port kavaró Bécsi – Szépvölgyi úti kamera

    Újabb 50 ezres kamerára hívnánk fel a figyelmet

    Megint egy újabb 50 ezres kamera
     

  • Visszajárhat az 50 ezres bírság

    Visszajárhat az 50 ezres bírság

    Talán soha nem fog kiderülni, hogy miért így és miért éppen most borította a bilit Tarlós István, Budapest főpolgármestere a városszerte szaporodó térfigyelő kamerákkal, és a velük készített felvételek alapján kiszórt súlyos bírságokkal kapcsolatban. Nyomul az autóslobbi, vagy tényleg jogtalanul büntetik ezrével a szabálytalankodókat? Megkerestem a DAS Jogvédelmi biztosító szakértőjét, aki szerint a helyzet egyértelmű: rengetegen visszakérhetik az 50 ezer forintot.

    Van, aki szerint a főpolgármester magánakciója és felháborodása valójában jól előkészített hadművelet a kerületi közterület-felügyeletekkel szemben. Tény, hogy a tanfolyamon képzett közteresek elég sokféle felhatalmazást kapnak, például bárkit igazoltathatnak, és többféle bírságot is kioszthatnak a munkájuk során. Az utóbbi hetekben azért kerültek mindenhol reflektorfénybe, mert Tarlós István főpolgármester felháborítónak tartja, hogy a bizonyos kerületi közlekedési csomópontokon egyre szaporodnak azok a térfigyelő kamerák, amelyeket kifejezetten azért szerelnek fel a kerületek, hogy kiszűrjék az ott szabálytalankodó autósokat.

    tt
    2

    Merthogy a Baross utca és a József körút kereszteződésében, illetve Budán, a Királyhágó út-Böszörményi út és az Ugocsa utca találkozásánál, valamint a Bécsi út és a Szépvölgyi út torkolatánál tényleg sokan szegik meg a kötelező haladási irányra vonatkozó Kresz-szabályt. Többféle oka van ennek. Egyrészt az autósok figyelmetlenek, másrészt sokan egyszerűen nem tudják, hogy a kék alapon látható fehér nyíl nem ajánlott irányt mutat, hanem minden kereszteződésben kötelezően arra kell haladni, amerre a nyilak mutatják.

    unnamed

    Miközben az utóbbi években több cikket is írtam ezekről a bírságcsapdának is tekinthető helyekről, a megkérdezett autósok egy része azt mondta, ha valahol nem lehet jobbra, balra kanyarodni, illetve visszafordulni, akkor ott a piros körbe festett, áthúzott nyilas táblákat kéne elhelyezni, mert az érthetőbb és figyelemfelkeltőbb. Természetesen mind rosszul tudják. Pető Attila Kresz-szakértő szerint „a táblákról szóló szabályzás előírja mikor lehet és mikor nem tiltó táblát kitenni”. Például a Baross utcánál azért nem jó egy jobbra kanyarodni tilos tábla, mert akkor szabad lenne balra is menni az egyenesen felül, pedig nem lehet. Több sávos utaknál pedig, a sávonkénti szabályozás miatt szintén csak a kötelező haladási irány táblát tudják használni.

    A kerületeket nem zavarja a mostani helyzet, ők befejezettnek tekintik a munkát, és ahol sokan megszegik a szabályokat, ott előbb-utóbb kamerákat szerelnek fel, és a felvételek alapján a helyi közterület-felügyelet küldi ki a büntetést.

    Megkerestem Dr. Vágány Tamást, a DAS Jogvédelmi biztosító csoportvezető jogtanácsosát. Az Országos Rendőr-főkapitányság hét eleji közleményére alapoz, melyben a rendőrség nem feltételezi, hanem állítja, hogy a térfigyelő kamerák nem felelnek meg annak a rendeletnek, amely pontosan előírja, hogy kizárólag hatóságilag hitelesített és zárt rendszerben működő ellenőrző berendezéssel készült felvételek alapján lehet megbírságolni a szabálytalankodó autósokat.

    A megkérdezett jogász szerint ez több dolgot is jelent. Egyrészt, ha a kerületek térfigyelő kamerái valóban nem felelnek meg a 18/2008. (IV. 30.) GKM rendeletnek, akkor az érintett önkormányzatok (bárhol az országban) nem csupán nem folytathatják az eddigi ellenőrzési és bírságolási gyakorlatot, de azok az autósok, akiknek ügyében kevesebb mint féléve emelkedett jogerőre a közterület-felügyelet 50 ezer forintot érő döntése, újrafelvételi eljárást kezdeményezhetnek. 

    Erre a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény 112 paragrafusának első bekezdése ad lehetőséget. Eszerint: „Ha az ügyfélnek a jogerős határozattal lezárt ügyben a határozat jogerőre emelkedését követően jutott tudomására a határozat meghozatala előtt már meglévő, az eljárásban még el nem bírált és az ügy elbírálása szempontjából lényeges tény, adat vagy más bizonyíték, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül újrafelvételi kérelmet nyújthat be, feltéve, hogy elbírálása esetén az ügyfélre kedvezőbb határozatot eredményezett volna.”

    14771451 8d39539111c7df27a28d0402a89d4e02 x

    Van még egy határidő, amit a megbüntetett autósoknak figyelembe kell venniük, mielőtt döntenek. Miután az érintettek tudomást szereztek arról, hogy nem hitelesített kamerákkal készült felvételek alapján büntették meg őket, tizenöt napjuk van benyújtani az új eljárásra vonatkozó kérelmüket. Ez a több mint két hét akkor kezdődik, amikor az autósok egyedi adatigénylése után a kerületek kiadják a kamerák hitelesítési dokumentumainak másolatait, vagy megírják, hogy nem rendelkeznek vele.

    A fentiek, saját megfigyeléseim, valamint a kamerával büntető kerületek korábbi közlései alapján egy-egy kereszteződés esetén biztosan több ezer autós nyújthatja be kérelmét, miután befizette a csekket. Nagyon furcsa helyzet ez, hiszen egyrészt ezeken és a város, vagy az ország számos pontján tényleg nagyon sokan kanyarodnak szabálytalanul, azonban a törvény szerint ez nem számít. Ha a közteresek egyszerű térfigyelő kamerákkal fényképeznek, és ez alapján büntetnek, az autók üzembentartói nem vonhatók felelősségre.

    Bár a felügyeletek így is tehetnek feljelentést a rendszám és a képek alapján, de azt a rendőrség folytatja le és ha nem derül ki, hogy ki vezette az autót, vagy nem vallja be az illető, nem büntethetnek meg senkit; és ha büntetnek is, az 50 ezer forint nem az önkormányzatokhoz, hanem egyenesen az államkincstárba folyik be. Adjunk némi esélyt annak is, hogy az ORFK téved és minden kerületben hitelesített kamerákkal kergetik a szabálytalanul kanyarodó autósokat.

    Forrás: http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2017/03/30/visszajar_az_50_ezres_birsag/

     

  • Ebből a videóból mindenki megérti majd, miért kell betartani a követési távolságot

    Ebből a videóból mindenki megérti majd, miért kell betartani a követési távolságot

    A teherautó sofőrje nem számított rá, hogy megáll előtte a személyautó. Végül a lélekjelenlétének lett köszönhető, hogy nem történt baleset.

    Nemcsak közhelyes kijelentés, hogy az úton mindig be kell tartani a követési távolságot. Ezt már az első KRESZ órán is elmondják a tanárok, és a forgalomban is sokszor lehet hallani az oktatóktól. Az ok igen egyszerű: ennek köszönhetően komoly baleseteket úszhat meg az ember.

    A sofőr ugyanis hiába látja, hogy például vészfékezésbe kezd előtte valaki, kell egy levegővételnyi idő, hogy az agy által feldolgozott információból reakció legyen, és mi is elkezdjünk fékezni. Ez viszont minél gyorsabban hajtunk, annál veszélyesebb, hiszen a reakcióidő alatt annál nagyobb utat tesz meg a kocsi.

    Kiváltképp igaz ez a teherautók esetében, hiszen a súlyuk miatt a személyautónál lassabban tudják állóra fékezni magukat. Hogy ilyen helyzetben mennyire aranyat ér a követési távolság, azt az alábbi videóban láthatjuk.

    A személyautó sofőrje úgy döntött, már nem kockáztat, és nem hajt át a sárgán, inkább megáll. A mögötte érkező teherautó viszont nem így gondolta a dolgot, így nagy sebességgel érkezett a kereszteződéshez. Szerencséjére azonban még éppen annyira tartotta be a követési távolságot, hogy egy erőteljes manőverrel sikerült elkerülnie az ütközést.

    Tegyük gyorsan hozzá, hogy a személyautó sofőrje valószínűleg több ponton is hibázott. Egyrészt azzal, hogy lefékezett úgy, hogy mögötte jött a teherautó, másrészről pedig azzal, hogy minden bizonnyal bele sem nézett a visszapillantóba, hogy meggyőződjön, kockázat nélkül tud megállni. De a teherautó sofőrje is legalább ennyire ludas, hiszen ő már bőven piroson hajtott volna át.

    Baleset mindenesetre – csodával határos módon – nem történt.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170331_kovetesi_tavolsag_kamion
     

  • Nem tréfa: hatalmas üzemanyagár-csökkenés jön április 1-jén

    Nem tréfa: hatalmas üzemanyagár-csökkenés jön április 1-jén

    Adómérséklés miatt lesz olcsóbb a benzin és a gázolaj. A jövedéki adó mérséklődése miatt szombattól az üzemanyagok is olcsóbban lesznek, nem is kevéssel.

    Miként arról beszámoltunk, az olajárak emelkedése miatt április elsejétől korábbi szintjére csökken az üzemanyagok jövedéki adója. A MOL már korábban bejelentette, hogy az adócsökkentést beépíti üzemanyagáraiba.

    Most pedig már azt is tudjuk, hogy már szombattól, tehát április 1-től 12 forinttal csökken a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti ára. A gázolaj kétszeres árcsökkentésével meg is szűnik annak felára a benzinhez mérten, a 95-ös és a dízel átlagára szombattól egységesen 349 forint lesz. Idén ilyen alacsony szintet még sosem tapasztalhattunk, tavaly ugyanakkor volt 310 forintos mélyponton is a gázolaj ára. 2012-ben pedig ugyebár 450-451 forintnál tetőzött a benzin árával együtt − legalábbis átlagár szerint. Az pedig csaknem állandó és az átlagártól független, hogy az egyes töltőállomások között literenkénti 50 forintos árkülönbségek is adódhatnak.

    A márciusi üzemanyagár-csökkenés a most bejelentettel a benzin esetén 19, a gázolajnál 28 forintra növekszik. Egyelőre nem tudni, hogy a következő negyedév végén miként változik az üzemanyagok jövedéki adója, a tavaly júniusban elfogadott jövedéki adótörvény-módosítás értelmében 50 dollár feletti világpiaci árnál az adó mértéke az ólmozatlan benzin esetében literenként 120 forint, ha azonban a világpiaci ár legfeljebb 50 dollár, akkor 125 forint, míg a gázolajnál a magasabb ár mellett 110,35 forint az adó, az alacsonyabbnál 120,35 forint. A NAV következő jelentése a kőolaj átlagára kapcsán júniusban esedékes, az alapján módosulhat majd a jövedéki adó, azaz az üzemanyagra rakódó, majd még áfával terhelendő közteher.

    Forrás: https://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/nem_trefa_hatalmas_uzemanyagar-csokkenes_jon_aprilis_1-jen-19014
     

  • Elég volt a rutintalan autósokból – új tervet eszelt ki a rendőrség

    Elég volt a rutintalan autósokból – új tervet eszelt ki a rendőrség

    Közlekedésbiztonsági kampányt és vetélkedőt indít több cég és szervezet, mert a friss jogosítvánnyal rendelkező 18-25 év közötti sofőröknél visszatérő problémákkal találkoznak – adta hírül a Nemzeti Fejletési Minisztérium (NFM).

    A friss jogosítvánnyal rendelkező 18-25 év közötti sofőröknél gyakran előforduló probléma a gyorshajtás, a biztonsági öv használatának mellőzése, az alkoholos befolyásoltság, a túlzott önbizalom és a megfelelő rutin hiánya.

    Ezért figyelemfelhívó országos vetélkedő-sorozat indul az NFM kezdeményezésére.  A kampányt a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal szoros együttműködésben a Hungaroring Sport Zrt. valósítja meg.

    A három fordulóból álló vetélkedő két online feladat teljesítése után egy ügyességi vetélkedővel zárul. Az első körben a fiatalok egy online teszt kitöltésével tehetik próbára KRESZ- és vezetéstechnikai elméleti tudásukat a kampány weboldalán (www.kreszfaktor.hu).

    A második fordulóben a versenyzőknek a lakóhelyükön megtalálható, jól működő közlekedési helyszínt vagy példamutató közlekedési magatartást kell bemutatniuk egy #kreszfaktor megjelöléssel a Facebookra feltöltött videóban. A szakmai zsűri által kiválasztott pályaművek készítői jutnak tovább a döntőbe. A fiataloknak vezetéstechnikai ügyességi és elméleti feladatokat kell megoldaniuk a Groupama Tanpályán. A legjobban teljesítő résztvevő nyereménye egy személyautó és egy vezetéstechnikai tréning.

    Forrás: http://www.napi.hu/Magyar%20Gazdas%C3%A1g/undefined.632524.html
     

  • Megszólalt Lázár János is „50 ezres kamera” ügyben!

    Megszólalt Lázár János is „50 ezres kamera” ügyben!

    Tarlós István főpolgármesternek igaza volt: a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem büntethet a közterület-felügyelet, csak a rendőrség. Így a megbírságolt autósoknak nem kell fizetniük – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

    A Belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy csak a rendőrség büntethet kamerák felvételei alapján, a közterület-felügyelet nem. Ugyanis a kamerák felvétele alapján nem ítélhetők meg a jármű vezetőjének motivációi és a körülmények objektíven – magyarázta meg a tárcavezető, miért nem kell befizetniük az autósoknak bizonyos bírságokat.

    Ezek ellen Tarlós István főpolgármester még múlt pénteken kelt ki, mondván igazságtalannak tartja, hogy egy közlekedési táblára ráirányítanak egy kamerát és a megszokásból arra haladókat büntetik 50 ezer forintra a közterület-felügyeletek. A kerületek támadták a főpolgármestert, mert komoly bevételi forrásról volt szó. Viszont szerdán a rendőrség is hasonló tájékoztatást közölt, mint Lázár János.

     Lájkoltál és csatlakoztál?
    INGYEN GUMIÁTSZERELÉST NYERHETSZ!
     
     GUMISZER.HU
    Részletek itt!

    A miniszter az ügy kapcsán elmondta: bonyolult jogi kérdésről van szó, melyet hét különböző jogszabály is befolyásol. Ezért azt ígérte, hogy ezeket felülvizsgálják, megpróbálják egyszerűsíteni a törvényi rendelkezéseket.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megbuntetett_autosok_figyelem_megszolalt_lazar.632531.html

    50 EZRES “HELYEK”, AMIKET EDDIG JELEZTETEK

    EDDIGI CIKKEINK A TÉMÁBAN:

    Az ORFK kimondta a tutit a közteres bírságokról

    A szakjogász sem tud igazságot tenni 50 ezres kamera ügyben!

    755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    TARLÓS VS. KÖZTERÜLET FELÜGYELET “Megpróbálok beavatkozni”

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    Budapest egyik legdrágább fényképésze! Kint jártunk a helyszínen! (VIDEÓ)

    A nagy port kavaró Bécsi – Szépvölgyi úti kamera

    Újabb 50 ezres kamerára hívnánk fel a figyelmet

    Megint egy újabb 50 ezres kamera

  • Reptéri gyorsforgalmi 70-es korlátozás

    Reptéri gyorsforgalmi 70-es korlátozás

    Nagyon figyeljetek!

    A repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat végig maximum 70-es korlátozással látták el!

    Már sehol nem lehet 70-nél többel menni a gyorsforgalmin!

  • Hárommillió autót hív vissza világszerte a Toyota

    Hárommillió autót hív vissza világszerte a Toyota

    Rosszak a légzsákok, Európában is több százezer autót érint a visszahívás.

    Közel hárommillió autót – ebből 350 ezret Európában – hív vissza a Toyota a Takata légzsákok meghibásodásának kockázata miatt.

    A Toyota Japánban 750 ezer, Kínában 650 ezer, Európában pedig 350 ezer autót hív vissza, valamint további 1,16 milliót Ázsia és Óceánia más területein, valamint Közép- és Dél-Amerikában, összesen 2,91 milliót. A visszahívás nem terjed ki az Egyesült Államokban értékesített modellekre. Az akció az Auris, RAV4, Corolla Axio, Corolla Fielder, valamint Noah és Voxy modelleket érinti.

    A visszahívás oka a Takata légzsákok pirotechnikai gyújtószerkezetének meghibásodási kockázata nedves környezetben vagy magas hőmérsékleten.

    A Takata légzsákok potenciális meghibásodása miatt a különböző autógyártók az elmúlt években már mintegy 100 millió autót hívtak vissza világszerte.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170330_Harommillio_autot_hiv_vissza_vilagszerte_a_Toyota
     

  • Véget érhet a trükközés a használt autókkal, ha ezt megcsinálják

    Véget érhet a trükközés a használt autókkal, ha ezt megcsinálják

    Olyan rendszert hívnának életre, amiben bárki lekérdezheti az autóval kapcsolatos legfontosabb információkat.

    Egy érdekes és nagyon fontos felhívás jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben – szúrta ki a napi.hu. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy olyan rendszert hozna létre, amiben bárki végigkísérheti az autó életútját a gyártástól egészen a bontásig.

    A beszámoló szerint a Jármű Szolgáltatási Platform névre keresztelt szolgáltatás olyan, bárki számára elérhető adatokat tartalmazna, mint a Közúti Közlekedési Nyilvántartás, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kötvénynyilvántartása, a közúti jármű előéleti nyilvántartása, valamint a kárnyilvántartás.”

    Mivel az adatok közhiteles forrásból származnak, a rendszer minden bizonnyal véget vetne a használt autókkal való trükközésnek. Pontosabban: nem lenne értelme trükközni velük, hiszen a lekérdezés után azonnal kiderülne, ha valami másként lenne, mint azt az eladó állítja.

    A felhívásra a fejlesztők április 28-ig jelentkezhetnek, a többfordulós pályázati elbírálás második fordulója pedig június 14-én lesz. Mindez azt is jelenti, hogy a rendszer valószínűleg 2018-ban indulna el leghamarabb.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170330_kilometerora_visszatekerese_hasznalt_auto
     

  • Kigyulladt egy rendőrautó menet közben Maglódon – helyszíni fotók

    Kigyulladt egy rendőrautó menet közben Maglódon – helyszíni fotók

    A tűzeset a Széchenyi utcában történt szerdán délután. A kocsiban lévő két járőr azonnal megkezdte a motor eloltását egy porral oltó készülék segítségével, így még időben sikerült megfékezni a lángokat.


    A motorháztetőt is megrongálta a tűz / Fotó: Blikk

    -A helyszínre a fővárosi és az üllői hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a kigyulladt gépjárművet. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének okát még vizsgáljuk – mondta a Blikknek Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

    A motortérben lévő akkumulátor is elégett / Fotó: Blikk

     

  • Az ORFK kimondta a tutit a közteres bírságokról

    Az ORFK kimondta a tutit a közteres bírságokról

    Pontot tett a rendőrség a közteres kamerák alapján kirótt bírságokról szóló vitára: ezek a kamerák nem felelnek meg a jogszabálynak, ezért nem áll meg az objektív felelősség az esetükben. Bezzeg a rendőrségi kamerák!

    Tarlós István a napokban nekiesett a kerületi közterület-felügyelők bírságolási gyakorlatának, és problémásnak nevezte, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján büntetnek. Szerinte ezzel következetesen és visszatérő módon követnek el szabálytalanságot. A közterület-felügyelő akkor büntethetne szabályosan, ha nem egy szobában ülve csak a kamera felvételére támaszkodva szabna ki büntetést, hanem a helyszínen intézkedne.

    A bejelentést az autósok részről ováció, a kerületek részéről megütközés követte:

    Aki azt állítja, hogy jogtalanul büntetünk meg autósokat a kötelező haladási irány megszegése miatt, az jogilag ezt még semmivel sem támasztotta alá. Én azt tudom, hogy miért jogszerű az eljárás.

    – válaszolta a Vezess.hu kérdésére Böjti Zoltán, az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet igazgatója.

    Az óbudai önkormányzat honlapjára kitett közlemény szerint szabályszegés esetén a közterület-felügyelet is szabhat ki bírságot. A jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy a közterület-felügyelőnek nem kell a helyszínen lennie a szabályszegés elkövetésekor. Akár az elkövető, akár a felügyelő (vagy mindkettő) távollétében is kiszabható a bírság és azt minden esetben az üzembentartónak kell megküldeni.

    A szabályszegésről a felvételek a gépjárműről a vonatkozó jogszabályban (az 18/2008. (IV. 30.) GKM rendeletben) foglaltaknak megfelelő ellenőrző berendezéssel készülnek. Az ellenőrző berendezéssel (ami nem azonos a térfigyelő kamerával) készített felvételek adatainak zárt folyamata és azok megmásíthatatlanságának biztosítása megfelel a hatályos jogszabályoknak, állítja a kerület.

    Erre kontrázott rá az ORFK válasza, ami szerdán jutott el lapunkhoz. Eszerint figyelemmel arra, hogy a közterület-felügyelet által használt kamerák nem felelnek meg a külön jogszabály által támasztott követelményeknek, a felvett jármű üzembentartójának objektív felelőssége alapján történő bírságszabás kizárt.

    A felvétel alapján a közteresek megtehetik a feljelentést, a rendőrségnek kötelessége is lefolytatni a nyomozást, és amennyiben a járművezető személye ismertté válik (magyarán bevallja a tettét), akkor meg lehet bírságolni. Ha nem, akkor az üzembentartóval szemben nem lehet szankciót alkalmazni.

    A rendőrségi kamerarendszerrel persze már a helyzet. Az autópályákon és főutakon felszerelt VÉDA rendszer kamerái megfelelnek a közúti közlekedésről szóló törvénynek, szemben a közteresek kameráival. A rendőrség ezek alapján jogosult az objektív felelősség elve alapján a jármű üzembentartóját megbírságolni.

    Tarlós szerint a közterület-felügyeletet nem arra találták ki, hogy az autósokat üldözve szabályos „pénzbehajtásnak látszó akciókat bonyolítsanak le”. Régóta rossz szemmel nézi azt is, hogy az óvodáknál és az iskoláknál reggel és délután megjelenek kerületi közterület-felügyelők és kényszerhelyzetben lévő szülőket büntetnek.

     Lájkoltad oldalunk?
    NYERJ MOSÓBÉRLETET!
     
     MEGA, KORAL, BUDA CARWASH
    Részletek itt!

    Ugyanakkor számos olyan hely van, ahol a főváros saját magát rúgja fenékbe, ha azt szorgalmazza, hogy az autósok tegyenek magasról a közteresek kameráira. A Szépvölgyi út-Bécsi út kereszteződésében például azért szerelték fel a kamerákat, hogy az autósoknak elvegyék a kedvét a jobbra kanyarodástól, mert a síneken feltorlódó autósor dugót okozott a fonódó villamosok esetében is, óriás csúszásokat okozva a menetrendben. Ha most megint „szabad lesz” kanyarodni, akkor senki se fog utazni az órákig ácsorgó villamoson, és a főváros akkor kidobott egy csomó pénzt az ablakon a fonódó hálózatra.

    (Borítókép: Térfigyelő kamera Zuglóban. Fotó: Kovács Attila/MTI)

    Forrás: http://index.hu/belfold/budapest/2017/03/29/az_orfk_kimondta_a_tutit_a_kozteres_birsagokrol/

    50 EZRES “HELYEK”, AMIKET EDDIG JELEZTETEK

    EDDIGI CIKKEINK A TÉMÁBAN:

    A szakjogász sem tud igazságot tenni 50 ezres kamera ügyben!

    755 autós megint belefutott a Bécsi úti pénzbehajtó kamerába

    TARLÓS VS. KÖZTERÜLET FELÜGYELET “Megpróbálok beavatkozni”

    Autósok figyelem – Bomba hír érkezett!

    Tarlós: Ne fizessék be a kamerás bírságot az autósok!

    Budapest egyik legdrágább fényképésze! Kint jártunk a helyszínen! (VIDEÓ)

    A nagy port kavaró Bécsi – Szépvölgyi úti kamera

    Újabb 50 ezres kamerára hívnánk fel a figyelmet

    Megint egy újabb 50 ezres kamera

  • Hétvégén több hídon is lezárás!

    Hétvégén több hídon is lezárás!

    Egy hétvégére időzítette az FKF Nonprofit Zrt. a Margit híd és a Petőfi híd mosását. Egy-egy forgalmi sávot lezárnak – adta hírül a társaság.

    Az FKF 2017. április 1-én szombaton reggel fél héttől délután fél négyig a Margit hidat, április 2-án vasárnap fél héttől fél négyig pedig a Petőfi hidat mossa.

    A munkát a hidak északi (Pestről-Budára vezető) oldalán kezdik és a déli (Budáról-Pestre vezető) oldalán fejezik be. Egy-egy forgalmi sávot lezárnak.

    Olvassa el cikkünket arról, hogy milyen lesz a felújított Lánchíd.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/budapestiek_figyelem_tobb_hidon_is_lezaras_jon.632418.html
     

  • Komoly változások jönnek a Lánchídnál

    Komoly változások jönnek a Lánchídnál

    A Lánchíd és a Várhegy-alagút felújításának egyre aktuálisabb téma, most pedig számos részlet kiderült a tervekből.

    A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Fővárosi Önkormányzat megbízásából elkészítette a Lánchíd és a Várhegy-alagút felújítására vonatkozó terveit, a Fővárosi Közgyűlés pedig 2017 február 22-én felvette a beruházást a 2017-es fővárosi költségvetésbe – írja a Portfolio.hu.

    Mi változik majd a felújítás után?

    A hídon a közúti forgalom továbbra is megmarad, a kerékpárosok pedig az autókkal közös sávban, felfestett piktogramok szerint haladhatnak át a hídon.

    Az alagútban a kerékpárosok a hegymeneti irányban önálló sávot kapnak, míg a híd felé vezető oldalon ott is a szélesített közúti sáv szélére festett kerékpárnyomon haladhatnak majd.

    A felújítás során a budai hídfőnél lévő gyalogos-kerékpáros aluljáró nyomvonala a jobb beláthatóság érdekében módosul, így várhatóan a kerékpárosok és gyalogosok közötti konfliktusok száma is csökkenni fog.

    A Lánchíd pesti hídfőjénél új gyalogos átkelőhely épül az északi és a déli járda között közlekedők érdekében.

    A Clark Ádám téren szintén pótolják a híd felőli gyalogos átkelőhelyet, amivel a tér mind a négy térnegyede átjárhatóvá válik. A körforgalom kisméretű összehúzása miatt a gyalogos felületek növekedése várható.

    A Lánchíd felújításának részeként a pesti oldali közúti és villamos aluljárórendszerét is felújítják, ennek a részletes tervei azonban még nem készültek el.

    Milyen lezárásokra lehet számítani?

    A híd és az alagút felújítására egyszerre kerül sor. Az építkezés során a híd – a pályalemezeinek elbontása miatt – az autósok és kerékpárosok előtt zárva lesz, a gyalogos forgalmat ütemezett gyalogos folyosó kiépítésével korlátozottan fogják biztosítani. A Várhegy alagút viszont az autós, a kerékpáros és a gyalogos forgalom előtt egyaránt zárva lesz, a tömegközlekedés menetrendszerű járatai pedig módosított útvonalon fognak közlekedni.

    A két és fél évig tartó beruházás teljes költségvetése várhatóan bruttó 22,33 milliárd forint lesz – írja a Portfolio.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/komoly_valtozasok_jonnek_a_lanchidnal.631397.html