Kategória: Hírek

  • Kedvező hírek az üzemanyagpiacon

    Kedvező hírek az üzemanyagpiacon

    A magyar üzemanyagpiac kedvező híreket kapott: erősödött a forint a dollárral szemben, továbbá az olaj ára is kedvező szinten mozog. Így pedig további árcsökkenésre lehet számítani a héten. – szúrta ki az Index.

    Jelenleg a 95-ös benzinért 593, a gázolaj pedig 610 forintot kell fizetni a benzinkutakon átlagosan.

    „Örülhetünk az aktuális üzemanyagpiaci helyzetnek, ugyanis folyamatosan csökkenő tendencia figyelhető meg a Brent típusú olaj hordónkénti árának alakulásában”

    – írta meg a holtankoljak.hu.

    Hirdetés

    A múlt heti változás mértéke nem volt jelentős, ám az olaj árának csütörtöki állapotához hasonlítva közel 5 százalékos volt a visszaesés a hét elejéhez képest.

    Az adatokból az látszik, hogy az olaj ára a hordónkénti ár 80 dolláros árszinten mozog, melyről néha kitekint a 76 dolláros szintre. „A következő hónapokban arra számítunk, hogy a jegyzésárak maradnak hordónként 80-85 dolláros szinten” – összegezték.

    Fotó: Tradingview
    Hirdetés

    Ráadásul a forint árfolyama sem alakulhatna jobban a dollárral szemben, múlt héten 1,5 százalékos erősödést lehetett látni a piacon. Az árfolyam tartja magát 350 forint alatt.

    E kettő tényező együttes hatása szerint további üzemanyagár-csökkenés is jöhet a héten a magyar üzemanyagpiacon, melyet követően már a gázolaj átlagára is lecsökkenhet a 600 forint alatti szintre – tették hozzá.

    Jelenleg az alábbi árakra kell számítani:

    – a 95-ös benzinért 593, 

    – a gázolaj pedig 610 forintot kell fizetni a benzinkutakon átlagosan.

  • Pályazár az M7-esen: Felborult egy kisteherautót szállító tréler az M7-es autópályán

    Pályazár az M7-esen: Felborult egy kisteherautót szállító tréler az M7-es autópályán

    Felborult egy kisteherautót szállító tréler az M7-es autópálya 121-es kilométerénél, a Nagykanizsa felé vezető oldalon, Kőröshegy térségében.

    A siófoki hivatásos tűzoltók érkeztek ki a műszaki mentéshez, és áramtalanították a tréleren lévő járművet.

    Hirdetés

    Nagykanizsa irányában, a beavatkozás idejére teljes szélességében lezárják az érintett útszakaszt.

    – közölte a Katasztrófavédelem

  • VIDEÓ: Nem elég a nappali menetfény, kapcsold fel a tompított fényszórót, videóval figyelmeztet a rendőrség

    VIDEÓ: Nem elég a nappali menetfény, kapcsold fel a tompított fényszórót, videóval figyelmeztet a rendőrség

    Hány olyan autóst látunk az utakon akik még szürkületben, vagy esős időben is csak nappali menetfénnyel, vagy ami még rosszabb teljesen kivilágítatlanul közlekedik, pedig rettentően veszélyes így róni az utakat. Rossz látási viszonyok között fokozottan figyelni kell arra, hogy az utakon közlekedők lássanak és látszódjanak. 

    A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A nappali menetfény nappal, jó látási viszonyok között bárhol használható, automatikusan kapcsolódik be gyújtáskor, és a helyzetjelző vagy tompított fényszóró felkapcsolásakor elalszik.

    A tompított fényszóró használatát azonban nem helyettesíti a felkapcsolt nappali menetfény, hiszen funkciójukat tekintve nem az a feladatuk, hogy megvilágítsák az utat a járművezető előtt, hanem hogy láthatóvá tegyék a járművet a többi közlekedő számára.

    A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között (például szürkület, eső, hó, por, köd…) és éjszaka lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező.

    Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják, mint például a jelenlegi erősen ködös, párás időjárás. Ne használják a hátsó ködlámpát nagy forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan Önök mögött halad!

    Hirdetés

     

    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: „Záróvonalas előzésnek vélhette, ezért büntethetett a szemből jövő autós a 7-es úton”

    VIDEÓ: „Záróvonalas előzésnek vélhette, ezért büntethetett a szemből jövő autós a 7-es úton”

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, a 7-es úton, a 28-as kilométer környékén.

    „Záróvonalas előzésnek vélhette, ezért büntethetett a piros Volkswagen sofőrje.

    Megpakolt (kb. 75Km/h-val haladó) kisteherautót előztem. A szembe sávnak látszik az előzni tilos táblája hátulról, ezért villogott olyan vadul. (A kisteherautó sofőrje egyébként lehúzódással segítette az előzést, amiért köszönet illeti!)”

    -írta meg olvasónk.

    Hirdetés

  • Tömegkarambol történt kora hajnalban az M0-son

    Tömegkarambol történt kora hajnalban az M0-son

    Tömegkarambol történt vasárnap kora hajnalban Szigetszentmiklós térségében. Az érintett útszakaszt az M5-ös felé vezető irányban lezárták.

    Három személyautó, egy kisteherautó és egy utánfutóján autót szállító kisbusz ütközött össze az M0-s autóút 20-as kilométerszelvényénél, Szigetszentmiklós térségében – közölte vasárnap kora hajnalban a katasztrófavédelem.

    Hirdetés

    Arról egyelőre nem tudni, hogy a balesetnek vannak-e sérültjei.

    Az érintett útszakaszt az M5-ös felé vezető irányban lezárták, írj az MTI.

  • VIDEÓ: Akkora tempóval rohant bele az autóba az M0-son, hogy a vétlen autó majdnem felborult

    VIDEÓ: Akkora tempóval rohant bele az autóba az M0-son, hogy a vétlen autó majdnem felborult

    Az alábbi felvételt a Magyar Közút publikálta az Instagramon.

    Csupán annyit fűztek a videóhoz, hogy „mindig figyeld az utat és a forgalmat vezetés közben és akkor nem lesz baj.”

    Tényleg nehéz bármit hozzátenni. A videót elnézve ez nem kis becsapódás volt 🙁

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Szándékosan, bosszúból gázolhatta el a biciklist. Itt tart az ügy

    VIDEÓ: Szándékosan, bosszúból gázolhatta el a biciklist. Itt tart az ügy

    Mint arról 2021-ben mi is beszámoltunk, közlekedési konfliktus előzte meg azt a jelenetet, amit egy taxi fedélzeti kamerája rögzített 2021. október 28-án Budapesten, a Kisdiófa utcában.

    Egy autós forgalommal szemben hajtott be az egyirányú utcába, előtte pedig egy biciklis futárral keveredett összetűzésbe a Dob utcában. Az autó vezetője már ide is szabálytalanul hajtott be, és a rendelkezésekre álló adatok szerint a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosra már itt közel húzta a kormányt. A futár, hogy tisztázza a történteket, az autós után hajtott, majd kérdőre vonta, amikor az kénytelen volt megállni a Kisdiófa utcában a szembejövő forgalom miatt.

    A biciklis és a sofőr ekkor szóváltásba keveredett, majd pár másodperc elteltével az autós gázt adott és elütötte a mellette álló kerékpárost. A futár az ütközés után elesett, az autós pedig tolatva próbálta meg otthagyni a helyszínt. A budapesti rendőrök az autó vezetőjét a helyszín közelében elfogták. A kerékpáros az ütközés következtében súlyosan megsérült.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a 27 éves férfi jogosítványát elvették és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

    Vallomásában a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, és a Kisdiófa utcában is véletlen ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába és meg akart fordulni.

    Hirdetés

    HOL TART AZ ÜGY?

    A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. november 16-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja a terheltet.

    A vádirat szerint a férfi 2021. október 28-án gépkocsijával forgalommal szemben közlekedett a VII. kerületi Kisdiófa utcában. Amikor a vádlott egy vele szemből érkező kocsi miatt megállásra kényszerült, egy arra járó kerékpáros számon kérte őt az általa veszélyesnek érzett közlekedési helyzet miatt. Szóváltás alakult ki köztük, amely során a vádlott indulatba jött, és ingerültségétől vezérelve autójával szándékosan a biciklisnek hajtott. A férfi leesett a kerékpárról és 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

    Az előkészítő ülésen az ügyészség képviselője azt indítványozta:

    amennyiben a vádlott beismeri bűnösségét a terhére rótt bűncselekményben és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság ítélje őt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművezetéstől.

    Hirdetés

    A vádlott a bűnösségét csak részben ismerte el, ezért a bíróság a bizonyítási indítványok elhangzását követően tárgyalásra utalta az ügyet.

    Az eljárás a vádlott, a sértett és a szakértő meghallgatásával 2024. február 27-én folytatódik. – közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya.

  • Nem akárhogy tudták teljesen eloltani az M7-esen kigyulladt villanyautót

    Nem akárhogy tudták teljesen eloltani az M7-esen kigyulladt villanyautót

    A tűzeset november 12-én történt. Akkor gyulladt ki egy elektromos autó az M7-es autópályán.

    A Váli Önkormányzati Tűzoltóknál nem volt az oltáshoz szükséges speciális eszköz, ezért az MKIF Zrt. kollégáinak segítségét kérték – közös összefogással tudták kitolni az égő járművet egy forgalomtól elzárt területre.

    „Mart aszfaltból, rakodógéppel egy „medencét” készítettek, amelyet vízzel megtöltve végül sikerült teljesen eloltani a kocsit, vagyis ami megmaradt belőle.”

    – írta meg Facebook posztjában az MKIF Zrt.

    A Váli Önkormányzati Tűzoltók az eset után köszönő levelet írtak. Ezt és az oltásról készült képeket tette közzé az autópályát fenntartó MKIF Zrt.

    Hirdetés
    MKIF Zrt.

  • Nemcsak az elektromos rollereknek, a SUV-oknak is hadat üzent Párizs polgármestere

    Nemcsak az elektromos rollereknek, a SUV-oknak is hadat üzent Párizs polgármestere

    Az elektromos rollerek száműzése után a SUV-ok számát gyérítené a francia fővárosban a polgármester. Referendumot hirdetett jövő februárra, amelyen a város lakói arról döntenek, emeljék-e a „sportcélú haszonjárművek” parkolási díját. – szúrta ki az Index.

    A metropolisz első emberének, Anne Hidalgónak feltett szándéka, hogy zöldebbé varázsolja Párizst.

    A balesetek megnövekedett száma és a „felelőtlen használat” miatt írt ki tavaly tavasszal – a világon elsőként – népszavazást arról, hogy az elektromos rollerek maradhatnak-e a francia fővárosban. A párizsiak döntöttek: elsöprő többséggel menesztették a bérelhető elektromos közlekedési eszközöket.

    Elsöprő többséggel döntöttek a párizsiak.
    A válaszadók csaknem 90 százaléka egyetértett a kölcsönzött robogók – vagy ahogy a franciák hívják: a trottinette – kitiltásával. Igaz, a helyi népszavazás érdektelenségbe fulladt: a jogosultak kevesebb mint 8 százaléka mondott véleményt.

    Hirdetés

    Az elektromos robogók kölcsönzésének betiltása után a polgármester a városi terepjárókat vette célkeresztjébeírja a BBC.

    A párizsiak februárban fognak szavazni arról, hogy növeljék-e a Sport Utility Vehicle, elterjedt rövidítéssel a SUV-ok, a sportcélú haszonjárművek parkolási díját.

    Borítóképünk illusztráció: A KÖZÉPSŐ UJJÁVAL INDEXEL EGY AUDIS A 18. KERÜLETBEN

  • Ezt látja, ennyit tud tenni egy buszvezető, utasokkal a háta mögött  – dr. Herpy jogi vélemény

    Ezt látja, ennyit tud tenni egy buszvezető, utasokkal a háta mögött – dr. Herpy jogi vélemény

    Nem titkolt célunk, hogy szeretnénk titeket edukálni, ezért indítottuk útnak sorozatunkat vendégszereplőnkkel, dr. Herpy Miklóssal, aki főként közlekedési ügyekkel foglalkozó ügyvéd.

    Sorozatunk második epizódjaként egy nemrég általunk közzétett XX. kerületi esettel foglalkozunk. Az első részt itt nézheted meg!

    Az eset tanulságainak levonásán és lehetséges jogi következményeinek elemzésén túl lehetőségünk volt a buszos személyszállítás utasvédelmi rendszerébe is betekintést nyerni, valamint egyik gyerekkori álmunk is teljesült a forgatás alkalmával.

    Köszönjük a lehetőséget az ArrivaBus Kft-nek, kiemelten Márkus Péternek, valamint természetesen Dr. Herpy Miklósnak, hogy jogi véleményével segítette ennek az epizódnak is a létrejöttét.

    Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, hogy amennyiben ezt a videót később nézed, akkor vedd figyelembe, hogy lehet, hogy a megjelenése óta megváltoztak a jogszabályok és már máshogy szól a KRESZ, ezért már nem irányadó amit mondtunk a videóban véleményként. Amit elsődleges adatok alapján elmondunk a videóban, csak a véleményünk, mert nem áll rendelkezésünkre minden bizonyíték, hogy bárki fölött megalapozott értékítéletet hozhassunk. Kijelentéseink tehát szigorúan, aktuális véleménynek tekintendők!

    Hirdetés

  • Ezek a dolgok drágulnak meg az autósoknak 2024-től

    Ezek a dolgok drágulnak meg az autósoknak 2024-től

    Egyre költségesebb használni és fenntartani egy autót – erről is beszélt Csősz Krisztián, a BpiAutósok.hu alapító, főszerkesztője az RTL Reggeliben.

    Véleménye szerinte az alsó-középosztály 2024-től csak akkor fog autót használni, ha nagyon muszáj.

    A portál alapítója azt is elmondta, hogy az utakon tapasztalható dugók mire vezethetőek vissza:

    „Az új autókat 70 százalékban cégek veszik meg, nem magánszemélyek. Tíz családból már hat-hét a céges autót használja, ha megteheti, ugyanis ilyenkor (ideális esetben) a vállalat állja a használathoz és a fenntartáshoz szükséges kiadások jelentős, vagy teljes részét.”

    Milyen drágulások lesznek 2024-ben?

    Az autópályamatricák nagyságrendileg 20%-kal drágulnak:

    a 2024-es e-matricák várható árai a következőképpen alakulhatnak a D1 (személyautó) kategóriában:

    – a heti (10 napos) matrica ára 5500 forintról 6330 forintra,
    – a havi 8900 Ft-ról 10 240 Ft-ra,
    – a vármegyei (éves) 5720 Ft-ról 6580 Ft-ra,
    – az éves (országos) 49 190 Ft-ról 56 570 Ft-ra emelkedhet,
    a tervezett egynapos-matrica pedig akár 5100 forintba is kerülhet.

    Üzemanyag:

    Jövő évtől 41 forinttal drágulnak az üzemanyagok a jövedékiadó-emelés miatt, az előzetes kalkulációk szerint emiatt 700 forint körüli üzemanyagárakkal lehet számolni januártól. Az érdekvédelmi szervezet felháborítónak tartja a döntést.

    Ez egy uniós előírás, mindenképp megtörténik, ennek eljött az ideje – jelentette ki. A Mol elnök-vezérigazgatója szerint ha ismét nagyon alacsonyak lennének a hazai üzemanyagárak, akkor megint beindulna az üzemanyag-turizmus.

    KGFB:

    Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette, hogy a biztosítási díjak emelkedése a minden területen érezhető drágulással magyarázható. Nőtt az autók ára, és a szervizelési költségek is magasabbak lettek. Ugyanakkor a kgfb-s átlagdíjak emelkedése elmarad az inflációtól, míg a cascónál megközelíti azt. Videó ITT!

    Hirdetés
  • Vonatbaleset: Volt, aki olyan erővel süppedt az ülésbe, hogy az hátrahajlott. Akik menetirány szerint ültek pedig előrerepültek

    Vonatbaleset: Volt, aki olyan erővel süppedt az ülésbe, hogy az hátrahajlott. Akik menetirány szerint ültek pedig előrerepültek

    Mélyaltatásban tartják azt a 48 éves püspökladányi férfit, aki szerda hajnalban azt a Sáp állomáson várakozó személyvonatot vezette, amelybe nagy sebességgel belerohant egy több ezer tonnás tehervonat.

    A vonat egyik utasa sérülések nélkül megúszta a balesetet, ő mesélte el, hogy az ütközés előtt a hangosbemondóban többször is felszólították a tehervonatot, hogy álljon meg.
    Mint arról az Index is beszámolt, szerdán hajnalban Sáp állomáson, egy 28 kocsiból álló pernyével megrakott több mint kétezer tonnás tehervonat nem állt meg a tilos jelzésnél, és 60 kilométer/órás sebességgel frontálisan belerohant a peronnál várakozó személyvonatba. – közölte az Index.

    A korai hajnali járaton mindössze öt utas ült, közülük négyen sérültek meg, de a jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető is könnyebben megsérült.

    A férfi, aki sérülések nélkül megúszta az ütközést, az RTL Híradónak azt mondta:

    Hallották, hogy a vasútállomás hangosbemondóján többször is elismételték, hogy „Tehervonat állj meg!”. A szokatlan jelzés ellenére az utasok nem gondolták, hogy éppen az ő vágányukon jön a tehervonat, de pillanatok múlva már ütköztek is.

    Hirdetés

    Az utas elmondása szerint, akik menetirány szerint ültek, azok mind előrepültek, ő pedig belesüppedt az ülésbe, de olyan erővel, hogy az ülés is hátrahajlott.

    Miután az utasok felsegítették egymást, előrerohantak a mozdonyvezetőhöz, akit a kalauz és a tehervonat mozdonyvezetője is kérdezgetett, hogy megvan-e. A személyvonat mozdonyvezetője tudott is válaszolni, hogy jól van, csak be volt szorulva.

    A katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a mozdonyvezetőt a roncsok közül, majd a mentők a debreceni kórházba vitték.
    A Mozdonyvezetők Szakszervezete szerint a mozdonyvezetőt mélyaltatásban tartják, a kórház tájékoztatása szerint még mindig az intenzív osztályon van.

    Az RTL úgy tudja, az áldozat egy 48 éves püspökladányi férfi, aki nemrégiben lett apa: tavasszal született meg a kisfia, és több mint 5 éve dolgozik mozdonyvezetőként.

    Hirdetés

    A tehervonat vezetőjét is kórházba vitték, szerdán már kihallgatták, de nem vették őrizetbe, szabadlábon védekezhet. Az utasok és dolgozók baleseti kárigényét már intézi a MÁV.
    Ezeket az igényeket a vasúttársaság továbbítja a biztosítótársaság felé, és majd a biztosító tartja a közvetlen kapcsolatot az utasokkal. Az ügyintézés időtartama jellemzően néhány hónap
    – közölte Biber Anett szóvivő.

    Az ütközés erejétől a tehervonat a két kocsiból álló személyvonatot a perontól mintegy kétszáz méterrel hátrébb tolta, a teherszerelvény dízelmozdonya és a személyvonat villanymozdonya összeakadt, vezetőfülkéik teljesen összeroncsolódtak.

    A MÁV becslése szerint a vasúti pályában 10 millió forintos kár keletkezett. A vasútvonalon azóta helyreállt a forgalom, a tehervonat kocsijait félrehúzták és az összeütközött mozdonyokat is szétválasztották.

    A püspökladányi rendőrkapitányság vasúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit.

  • Halálra gázoltak egy ittas biciklist. Még mielőtt fel tudták volna emelni az áldozatot, már átmentek a férfi testén

    Halálra gázoltak egy ittas biciklist. Még mielőtt fel tudták volna emelni az áldozatot, már átmentek a férfi testén

    Részegen biciklizett és elesett az út közepén. Ezért gázolt halálra egy kisteherautó egy középkorú férfit Mezőtúron.

    A férfi nem tudott időben felállni, ekkor ment át rajta a teherautó, ami körülbelül 30 métert vonszolta a testét.

    Egy autós – aki a másik oldalon ment – megpróbált segíteni, de még mielőtt fel tudták volna húzni az áldozatot, már átmentek a férfi testén.

    A sofőr nem ivott, de kiderült, hogy korábban elvették a jogosítványát, tehát nem is vezethetett volna.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Felcsapódott motorháztetővel suhant az M1-en egy suzukis

    VIDEÓ: Felcsapódott motorháztetővel suhant az M1-en egy suzukis

    A TikTok-ra töltötte fel nyilvánosan egy felhasználó az alábbi, beágyazott videót.

    Láthatóan nem zavarta a Suzuki sofőrjét, hogy a motorháztetője fel van csapódva. Egyszerűen haladt tovább, mondván nincs itt semmi látnivaló 🙂

    Ami azt illeti a látását igencsak korlátozhatta a géptető, jó eséllyel a motorháztető hátsó íve segített minimális mértékben a kilátásban, ami elegendőnek bizonyult számára.

    „Ez egy nagyon veszélyes kamikaze akció volt, hiszen a fölcsapódó motorháztető eltakarja a látóterét. Fontosak az érzékszerveink a biztonságos közlekedésnél” – hangsúlyozta Csörgő László vezetéstechnikai oktató a Tényeknek

    Hirdetés
    @smog769 #suzuki#m1#nemhiszemel#magyar#magyarország #forgalom #traffic#M1#swift #miautonk#wien ♬ original sound – John Cena

  • VIDEÓ: Szanaszét törték a menekülő férfi autóját a rendőrök, hogy megállítsák. Az eset a brit M6-os autópályán történt

    VIDEÓ: Szanaszét törték a menekülő férfi autóját a rendőrök, hogy megállítsák. Az eset a brit M6-os autópályán történt

    Összefogással, közös erővel tudták a brit rendőrök megállítani az ámokfutó sofőrt.

    Olyan szinten közre kellett fogniuk a rendőrautóknak a menekülő autóst, hogy konkrétan az autók tetején átmászva próbálták az elkövetőt feltartóztatni.

    A helyi rendőrség közleménye szerint végül sikerült letartóztatniuk a 34 éves menekülő sofőrt, akit többek között ittas és kábítószeres állapotban történő vezetés miatt kaptak el.

    Hirdetés