Buli után egy idegen autójában találta magát…

Egy kecskeméti lakos értesítette a rendőrséget 2023. december 16-án reggel, hogy éjszaka eltűnt a kocsija az udvarból.

A sértett elmondta, hogy egy ritkábban lakott településrészen, a tanyavilágban él, amit biztonságosnak ítélt meg, ezért rendszerint a parkoló autóban hagyta az indítókulcsot, és a kaput sem zárta. Ez kényelmes megoldásnak bizonyult, hiszen sokat használta a járművet, ami így mindig indulásra kész volt.

A rendőrök nyomozni kezdtek a gépkocsi holléte és a tolvaj után, ám eközben nem várt hívást kapott a tulajdonos. Egy ismeretlen férfi telefonált, aki közölte vele, hogy a kocsijában ébredt az egyik edzőterem parkolójában.

Hirdetés

A felek találkozót beszéltek meg, ahol visszakerült a jármű a jogos tulajdonosához, és némileg az eltűnés körülményei is tisztázódtak. Kiderült ugyanis, hogy a férfi egy buliban volt előző este, ahol többet ivott a kelleténél. Az utolsó emléke, hogy táncol, a következő pedig az, hogy egy ismeretlen autóban fekszik.

A kesztyűtartóban megtalálta a tulajdonos iratait, valamint névjegykártyáját, így jutott el hozzá. A férfinak bűntudata volt a történtek miatt, ezért megtankolta az autót, mielőtt visszaadta, sőt, kárpótlásul kifizetett egy olajcserét. A nyomozók jármű önkéntes elvétele miatt kihallgatták a gyanúsítottat, majd rövid időn belül befejezték az eljárást és bíróság elé állítást javasolnak. – közölte a police.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen