Berki Mazsi állítja, majdnem letarolta egy agresszív buszos néhány napja

Berki Krisztián felésége insta storyban mesélte el, hogy kedden egy -állítása szerint – agresszív buszsofőr szándékosan ráhúzta a kormányt, mikor autójával kikanyarodott egy alsóbbrendű útról.

A családnak úgy tűnik nincs szerencséje a buszosokkal. Berki Mazsi kedden számolt be insta storyban arról, hogy meggyűlt a baja egy agresszív buszsofőrrel – tudta meg a Bors. Kedden délután Budapesten egy alsórendű útról kanyarodott ki Berki Mazsi, amikor megtörtént az eset. A celebfeleség állítása szerint alaposan körülnézett, a kereszteződéstől körülbelül tíz méterre lévő buszmegállóban akkor éppen bent állt az egyik helyi járat.

Mazsi úgy ítélte meg, hogy lesz ideje kikanyarodni, ám a buszos időközben bezárta az ajtókat és szintén elindult. A celebfeleség még ekkor sem gondolta, hogy gond lehet, mivel a busz nagyon lassan indult meg, így Mazsi úgy gondolta, hogy a sofőr elengedi őt.

„A buszos bal oldalról majdnem belém jött „– kezdte mesélni a történteket a Bors megkeresésére Berki Mazsi

„Intettem neki, hogy köszönöm, hogy kienged, de nagy gázt adott, rám húzta a kormányt és dudálni kezdett. Le akart tarolni. Egy méteren belül volt tőlem, amikor az autómmal a padkára kellett felmennem. Az ijedtségtől elsírtam magam, egy órán át alig tudtam megnyugodni.” – tette hozzá.

Hirdetés

A kismama fel van háborodva. Nem érti, hogy hogyan vezethet ilyen agresszívan egy buszsofőr, akinek az a dolga, hogy utasokat szállít.

Mint az köztudott, a Berki családnak nem először gyűlik meg a baja a buszosokkal. Mazsi párját, Berki Krisztiánt ugyanis nemrég egyrendbeli közúti veszélyeztetésért és egyrendbeli rongálásért a bíróság első fokon bűnösnek mondta ki és két év szabadságvesztésre ítélte, melyet négy év próbaidőre felfüggesztett.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Ez lett Berki sorsa a büntetőfékezős ügyben – Ma döntés született a bíróságon


Borítókép: Lê Minh fotója a Pexels oldaláról / Forrás: Bors
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott