Az egyik egy motorost ütött el majdnem, a másik pedig kis híján egy Mercivel ütközött, mert annak sofőrje elé hajtott

Két felvételt kaptunk két különböző olvasónktól, mindkettő Budapesten történt.

Mindkét felvételen egy-egy BMW-s látható, ám a másodikon egy mercis is bőven ludas volt. Az első esetnél a sofőr kis híján elsodort egy motorost, a másiknál pedig majdnem karambol történt, mert egy Mercedes sofőrje kihajtott egy nagy tempóval haladó BMW elé.

„A BMW a Méta utca felől érkezve, az egyenesen haladó sávból bevágott elém és a forgalomirányító lámpa piros jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe, ahol az épp elinduló motorost majdnem elütötte!” – fűzte olvasónk az első esethez.

„Váci út, Duna Pláza magasságában, északra haladva. Inkább az volt meglepő, hogy nem történt semmilyen atrocitás utána; nyugodtan megálltak egymás mellett az eset után.” – fűzte olvasónk a második esethez.

Hirdetés

Az egyik egy MOTOROST ÜTÖTT EL majdnem, a másik pedig kis híján egy másik autóval ütközött

Két felvételt kaptunk két különböző olvasónktól, mindkettő Budapesten történt. Mindkét felvételen egy-egy BMW-s látható, ám a másodikon egy mercis is bőven ludas volt. Az első esetnél a sofőr kis híján elsodort egy motorost, a másiknál pedig majdnem karambol történt, mert egy Mercedes sofőrje kihajtott egy nagy tempóval haladó BMW elé.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához