Az autópályára zuhant egy kisrepülőgép Floridában – VIDEÓ

Péntek délután egy kisrepülőgép zuhant a floridai 75-ös autópályára Naples közelében. – szúrta ki az Index.

A gép fedélzetén öt ember tartózkodott. Legalább két ember meghalt, miután egy kisrepülőgép péntek délután egy floridai autópályára zuhant. A jelentések szerint kettős motorhiba lépett fel – írja az ABC News.

A Bombardier Challenger 600 típusú repülőgép az Ohio állambeli Columbusban lévő Ohio State University repülőtérről indult, majd az Interstate 75-ös autópályára zuhant délután 15 óra 15 perc körül – közölte a szövetségi légügyi hivatal (FAA). A floridai autópálya-rendőrség szerint egy járművel ütközött.

A collier megyei seriff hivatalának közlése szerint a balesetnek két halálos áldozata van.

A balesetet követően nagy tüzet és gomolygó fekete füstfelhőt lehetett látni a helyszínen. Három ember túlélte a balesetet, bár állapotuk ismeretlen.

Hirdetés

Az FAA az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel (NTSB) együtt vizsgálja a balesetet.
Az előzetes információink szerint a pilóta rádión jelentette, hogy a repülőgépnek kettős hajtóműhibája volt

– áll az NTSB pénteki közleményében.

Az NTSB egy nyomozója pénteken érkezett a helyszínre, szombaton pedig továbbiakat várnak, hogy dokumentálják a helyszínt, és megvizsgálják a repülőgépet. A balesetről szóló előzetes jelentés 30 napon belül várható.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt