Autósok, figyelem! Hétvégi figyelmeztetés jött a rendőrségtől

Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Eleinte főleg a nyugati, északnyugati tájakon, később egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. Délen zivatar, ÉNy-on délutántól havas eső, hó is lehet. ÉNy-on mindössze 2 fok körül, máshol 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet. Délelőtt a DNy-i, délután az ÉNy-i szél erősödhet meg. Kettős fronthatás érvényesül – írja a police.hu

Szombaton borult idő várható sokfelé csapadékkal: a Dunántúlon inkább hó, a középső tájakon hó, eső, havas eső vegyesen lehet, míg keleten folyékony lehet a halmazállapot. Többfelé erős, olykor viharos lesz az ÉNy-i szél. Markáns hidegfront érkezik. 1-7 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Vasárnap csökken a felhőzet, és délutánra a szél is gyengül. Elszórtan lehet hózápor. Reggel -2, délután +4 fok körüli értékeket mérhetünk. (www.koponyeg.hu)

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adja a rendőrség:

M1

  • 2018. január 29-től 2018. február 4-ig a 129+336-171+500 kilométerszelvényben a bal és jobb pályatesten padka és korlát javítása miatt leállósáv zárása mobil tereléssel (sávszélességek 3,75 m 8 órától-16 óráig), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. január 29-től 2018. február 4-ig a 129+336-171+500 kilométerszelvényben a bal és jobb pályatesten padka és korlát javítása miatt H2 sávzárás mobil tereléssel (sávszélességek 3,75 m 8 órától-16 óráig), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

M0

  • 2018. január 6-tól 2018. február 4-ig az 1+800-3+500 kilométerszelvényben a jobb pályatesten aszfaltjavítás miatt GYES+Haladó1 sáv+leállósáv zárása állandó tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

A gyalogosok, kerékpárosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői.

Az utazóknak célszerű alaposabban felkészülni az utazásra, elindulás előtt tájékozódni a szomszédos országok hóviszonyairól, időjárásáról, valamint szükség szerint gondoskodni a téli autózáshoz szükséges felszerelésekről (hólánc, meleg folyadék, takaró). Javasoljuk az utazóknak, hogy indulás előtt győződjenek meg arról, hogy a határátlépéshez szükséges okmányokat (személyi- és járműokmányok) magukhoz vették-e és érvényesek-e.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/hetvegi-kozlekedesi-prognozis-166

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon