Ausztria is bekeményít – Nem csak a jogsit, de az autót is bukhatja, aki gyorsan hajt

Szeptember elsejétől bekeményít Ausztria. Az osztrák rendőrség az eddiginél sokkal szigorúbban fog fellépni a gyorshajtókkal szemben – szúrta ki az origo.hu

Megszavazta az osztrák parlament a gyorshajtásokra vonatkozó szabályok szigorítását. A parlament által elfogadott szigorítások értelmében, különösen veszélyes esetekben nem csak a jogosítványt vonnák be, de akár az autót is lefoglalnák és hasonló keménységgel fognak eljárni a gyorshajtók esetében is.

Aki a sebességhatárt 30 km/h-val túllépi, annak az eddigi 70 helyett legalább 150 eurót kell fizetnie, a bírság felső határát pedig az eddigi 2180-ról 5000 euróra emelik.

Az új szabályok értelmében különösen veszélyes esetekben akár a járművet is lefoglalhatják a rendőrök,a visszaesők pedig igazán nagy szigorra számíthatnak.

A szabályozásnak ez a része csak az év végén léphet majd hatályba, ugyanis sok még a nyitott kérdés. Többek között problémákat okozhat például az, ha az autó nem a sofőré, hanem egy másik személyé.

A tervek szerint keményen fellépnek az illegális autóversenyek résztvevői ellen is. Akit verseny közben érnek tetten, annak legalább hat hónapra bevonják a jogosítványát, ezt követően pedig közlekedéspszichológiai tesztre küldik.

Hirdetés

KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Németországban már akkor is bukod a jogsid, ha legalább 21 km/h-val túlléped a sebességhatárt


Forrás: origo.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla