A vasárnapi tömegbaleset károsultjai nem kapnak rendkívüli előleget a biztosítóktól. A tavalyi esetnél kaptak az érintettek

Tavaly, az M1-es autópályán történt tömegbaleset után az érintettek rendkívüli előleget kaptak a biztosítóktól, a mostani eset károsultjai viszont erre nem számíthatnak.

A biztosítók több mint tíz évvel ezelőtt kialakítottak egy belső önszabályozást, amely olyan tömegbalesetre vonatkozik, ahol legalább húsz gépjármű sérül meg egy helyszínen

– nyilatkozta az RTL-nek Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kommunikációs vezetője.

Hirdetés

Vasárnap azonban több kisebb baleset történt, így azt javasolják, hogy akinek van cascója, az csináltassa meg az autóját. Ahol egyértelmű a felelősség kérdése és a felek meg is tudnak egyezni, ott a károkozó biztosítójánál kell jelentkezni.

Ahol nem egyértelmű, hogy ki a felelős, ott a MABISZ-nál jelentkezzenek, és a MABISZ befogadja a kártérítési igényeket, elvégzi a kárfelmérést, a hivatalos iratok beérkezte után eljuttatja az illetékes biztosítóhoz az iratokat

– tette hozzá Lambert Gábor.

Ennek értelmében meg kell várni, amíg a rendőrség lezárja a vizsgálatokat..

Mint arról vasárnap mi is beszámoltunk, tömegkarambol történt az M7-es autópálya Velencei tó környéki szakaszán, mert hatalmas köd és füst borította be a pálya ezen szakaszát.

Az RTL stábja több sofőrrel is beszélt, egyikük azt mondta, hogy olyan sűrű ködbe futott bele, mint a tej. Azonnal lassított, majd feltűnt előtte egy már álló kamion. Belenézett a tükörbe, és azt látta, hogy jön mögötte valamilyen nagyobb autó, amely belészaladt, és belökte a kamion alá, majd kinyílt a légzsák.

Mint fogalmazott:

Azon imádkoztunk, hogy ne jöjjön mögöttünk egy még nagyobb autó, ami még jobban benyom a kamion alá, és nem tudunk kiszállni.

Hirdetés

Egy asszony pedig arról beszélt, hogy összevissza csapódtak az autópályán. Miután kiszálltak az összetört kocsijukból, semmit sem láttak, csak az érkező autók becsapódását hallották, és nagyon erős maró szagot éreztek.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát