A törvényszék elnéző volt: M. Richárdot nem tartóztatták le, csak bűnügyi felügyelet alá helyezték

Az ügyészség a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig M. Richárd letartóztatását kérte, ám a Fővárosi Törvényszék jóval elnézőbbnek bizonyult a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügy elsőrendű vádlottjának ügyében

A törvényszék a honlapján megjelentetett közleményében azt írta:

A kényszerintézkedés ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elsőfokú végzését és a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügy elsőrendű vádlottjának bűnügyi felügyeletét.

Hirdetés

Mit jelent ez?

M. Richárd Budapest és Pest megye közigazgatási területét külön engedély nélkül nem hagyhatja el, és heti két alkalommal köteles jelentkezni a kijelölt rendőrkapitányságon.


KAPCSOLÓDÓ ( az eddig történtek összefoglalása):

Már most rács mögé dugná M. Richárdot a Fővárosi Főügyészség


Ez valóban jóval enyhébb dolog, mintha letartóztatnák a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig.


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin