A hadsereget is beveti a brit kormány, hogy enyhítse az üzemanyaghiány miatt kialakult káoszt

A brit fővárosban napok óta kilométeres sorok kígyóznak a benzinkutak előtt, az emberek ugyanis pánikszerű tankolásba kezdtek, miután a múlt héten több töltőállomáson is elfogyott az üzemanyag.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a súlyos üzemanyag hiány oka, hogy nincs elég teherautó sofőr, aki azt a kutakra szállítaná. A kamionosok többsége vendégmunkás volt, akik a brexit miatt elhagyták az országot. Az üzemanyaghiány miatt kialakult helyzet már veszélyezteti az élelmiszer utánpótlást, de még az egészségügyet is, hiszen lassan már a mentőautókba sem jut elegendő üzemanyag.

A közlekedési miniszter azzal nyugtatta az embereket, hogy csupán logisztikai problémáról van szó.

A fuvarozók szerint a helyzet csak romlani fog a közeljövőben. A kormány három hónapra szóló könnyített vízummal próbál visszacsalogatni nagyjából 5000 külföldi kamionsofőrt, ez azonban nagyon kevés, mivel csaknem 100.000 emberre lenne szükség.

A kormány ezért már a hadsereget is készenlétbe helyezte – igaz ez csak 150 embert jelent – , hogy ha szükséges, katonai sofőrökkel tudnak majd üzemanyagot juttatni a kiürült töltőállomásokra.

Hirdetés
Forrás: RTL Híradó
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból