A gázra lépett, hogy gyorsan áthajtson a piroson – Egy kerékpáros meghalt, többen megsérültek

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2019. április 29-én, Újszeged egyik forgalmas kereszteződésébe nagy sebességgel, és tilos jelzés ellenére behajtva összeütközött egy autóval, majd nekicsapódott egy biciklisnek. A kerékpáros életét vesztette.

A vádirat szerint a vádlott reggel fél 7-kor közlekedett a belváros felé. Az útelágazástól kb. 120 méterre még legfeljebb 55 km/h sebességgel hajtott, amikor a forgalmi lámpa piros jelzésre váltott. A nő azonban nem állt meg, hanem gyorsított.

A kereszteződésbe 85 km/h-s sebességgel úgy száguldott be, hogy addigra az útvonalára merőleges sávokon már megindult a forgalom.

A védett útvonalon neki balról, szabályosan közlekedő jármű sofőrjének reális esélye sem lett volna elkerülni a balesetet, így utasával együtt belehajtott a nő kocsijának hátuljába. A vádlott autója az ütközés, valamint annak nagy sebessége folytán megperdült, tovább sodródott, az oldalával nekiütközött egy kerékpárúton szabályosan haladó biciklisnek, végül a kereszteződés túloldalán, egy villanyoszlopról visszacsapódva állt meg.

Az ütközés következtében a kerékpáron ülő nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vétlen jármű sofőrje és utasa könnyű sérüléseket, míg a vádlott 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedtek.

Hirdetés

A vádlott a közlekedése során megszegte azon a KRESZ szabályokat, miszerint a jelzőlámpa piros fényjelzése estén továbbhaladni tilos, és az útkereszteződés előtt meg kell állni, illetve lakott területen 50 km/h-s sebességnél nem szabad többel hajtani. Szabályszegései következtében szándékosan és közvetlenül veszélyeztette a közlekedésben részt vevő sértettek életét, illetve nekik a fenti sérüléseket okozta.

A járási ügyészség a vádlottal szemben halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat, mely bűncselekmény 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A vádlott beismerése esetére az ügyészség 7 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés valamint 8 év közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Az elkövető bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon