Belecsapódtak az autóba egy ceglédi zebrán. Sisak nélkül, ketten egy rolleren

2025. május 2-án, péntek este 6 óra körül Cegléden, a Kossuth tér előtti gyalogátkelőhelyen történt egy figyelmetlenségből és szabályszegésből fakadó baleset.

A dashcam felvétel szerint két fiatal elektromos rolleren, sisak nélkül, az épületek takarásából érkezve hajtott fel a zebrára – körülnézés nélkül, egymásba kapaszkodva.

Az átkelést nem gyalogosan kezdték meg, hanem gurulva, ami eleve szabálytalan. Az autós eközben már megkezdte az áthaladást a zebrán, a rolleresek azonban szó szerint belerohantak a jármű oldalába.

„Az autós félrehúzódott, de a rolleresek továbbálltak.” – írta meg olvasónk.

A videót beküldő célja nem csupán az, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés egyik egyre gyakoribb, mégis alábecsült veszélyforrására, hanem az is, hogy esetleg segítséget nyújtson a vétlen autósnak. A baleset körülményei elsőre megtévesztők lehetnek – a gyalogátkelőhely és az elektromos roller miatt sokan automatikusan az autóst hibáztatnák. A felvétel viszont bizonyíthatja, hogy a felelősség nem őt terheli.

Elnézést, ha zavaró!
Kizárólag a reklámok segítik működésünket, köszönjük, hogy elviseled. Mögöttünk nem áll semmilyen finanszírozó szervezet! Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

BELECSAPÓDTAK AZ AUTÓBA EGY CEGLÉDI ZEBRÁN. Sisak nélkül, ketten egy rolleren…

2025. május 2-án, péntek este 6 óra körül Cegléden, a Kossuth tér előtti gyalogátkelőhelyen történt egy figyelmetlenségből és szabályszegésből fakadó baleset. A dashcam felvétel szerint két fiatal elektromos rolleren, sisak nélkül, az épületek takarásából érkezve hajtott fel a zebrára – körülnézés nélkül, egymásba kapaszkodva. Az átkelést nem gyalogosan kezdték meg, hanem gurulva, ami eleve szabálytalan.

MEGOSZTÁS