Egy autó, egy tulajdonos, két ittas sofőr. A kecskeméti rendőrök alig két óra alatt ugyanazzal a kocsival két ittas vezetőt füleltek le.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei 2025. április 6-án 23 óra körül a megyeszékhelyen igazoltattak egy férfit, aki egy Daewooval közlekedett.
Kiderült, hogy a 38 éves izsáki sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, de nem is a saját autóját vezeti: a tulajdonos – akivel korábban együtt italoztak – utasként ült a kocsiban. A rendőrök a járművezetőt mintavételre előállították.
Elnézést, ha zavaró!
Kizárólag a reklámok segítik működésünket, köszönjük, hogy elviseled. Mögöttünk nem áll semmilyen finanszírozó szervezet! Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!
hirdetés
Aztán alig másfél órával később az éjszakai rádióforgalmazást hallgató egyenruhások azt hitték, hogy időparadoxonba kerültek. Egy másik járőrpár Ballószögön éjfél után alig 40 perccel ugyanannak a Daewoonak az adatait ellenőrizte; majd kisvártatva kiderült, hogy a sofőr egy 24 éves izsáki férfi, akinek a vezetékneve megegyezik a korábban lefülelt 38 éves izsáki lakoséval.
A tulajdonost ismét nem sokat kellett keresni: még mindig az autóban ült utasként. A fiatalt – testvéréhez hasonlóan – előállították.
A testvérpár mindkét tagja ellen büntetőeljárás indult ittas vezetés miatt, illetve engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt is felelniük kell. A felelőtlen autótulajdonost pedig járművezetés tiltott átengedése vétsége miatt vonják felelősségre.