Befejezhette volna, de ő több autót próbált megelőzni – frontálisan ütközött, utasa meghalt

Tragikus baleset történt még március 8-án reggel a 47-es főúton, Derecske és Sáránd között.

Egy 18 éves autóvezető a vádirat szerint egy járműoszlop előzésébe kezdett, de nem tért vissza a saját sávjába, és frontálisan ütközött a szemből érkező teherautóval.

A fiatal férfi 2022 novembere óta rendelkezett jogosítvánnyal, az ütközés idején egy utas tartózkodott vele az autóban. A vád szerint egy egyenes útszakaszon több jármű előzésébe kezdett, anélkül, hogy meggyőződött volna a manőver biztonságáról. A szemközti sávban eközben szabályosan haladt egy tehergépkocsi.

A szemből érkező teherautó sofőrje, a vádlott és az általa előzött tehergépkocsi vezetője is észlelte a veszélyhelyzetet, ezért mindannyian fékeztek.

A manőver közben keletkezett volna annyi hely, hogy a vádlott visszasoroljon, ő azonban továbbra is a szemközti sávban maradt, és mintegy 88 km/h-val ütközött frontálisan a már lassító, útpadka felé húzódó teherautóval.

  • Robogós támadt egy autósra a Kerepesi úton

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy Vespa robogós a reggeli forgalomban keresztbe hajt két sávon a Kerepesi úton, a Keresztúri úti kereszteződésnél. A felvétel szerint a sofőr egyenesen egy autóhoz hajt, majd – a beszámoló szerint – ököllel ütni kezdte annak vezetőjét. Ez a jelenet sajnos már nem látható a kamerán, de a robogós viselkedése így is megdöbbentő.

Az ütközés következtében a 19 éves utas a helyszínen életét vesztette. A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a fiatal sofőr ellen. A vádiratban fogházbüntetés kiszabását és a közúti járművezetéstől való végleges eltiltást indítványozták. A baleset helyszínén készült rendőrségi felvételeken jól látszik a járművek súlyos roncsolódása. – közölte az Ügyészség.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn