A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Túlélte: Egy kis hajnali testmozgás az M7-esen
-

Tüsszentő sofőr és várandós nő: Mindketten árokba csapódtak
-

„Elindult nyitott ajtóval, amit próbált behúzni, én futottam utána” – megszólalt a taxis, akitől elrabolták az autót
-

Audis konvojt ért baleset az M5 belső sávjában – Mindent rögzített a kamera
-

Lezuhant a rakomány, telibe találta egy BMW a Méta utcai felüljárón
-

Két kamionnal és több személyautóval ütközött egy kavicsot szállító teherautó
-

Halálos baleset: Három kamion ütközött az M1-esen
-

Akkora durrdefektet kapott egy kamion, hogy óriási baleset lett belőle majdnem
-

Nem kell többé bemenned az ügyfélszolgálatra, ha autópálya-matricás ügyet intéznél
-

Felújítják a Hungária körúti felüljárót. Két hónapig fog tartani
-

Előkerült egy videó az Árpád hídi balesetről
-

Három halottja van az Árpád hídon szerda este történt balesetnek
-

Akkora gigadugók kezdődtek már júniusban a horvát kapuknál, hogy még a szakemberek is meglepődtek
-

Hajmeresztő dolgokat művelt egy pizzafutár az M1-M7 szakaszon
-

3+1 ok, amiért megéri sofőrnek állni!




