A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Trükkös csaló verte át a véletlenül károkozó autóst
-

Öt napra bekeményít a BRFK: Fokozott ellenőrzés várható
-

FOTÓK: Saját telkén lévő medencéjébe borult bele autójával
-

Akciófilmbe illő üldözés, majd hatalmas borulás – VIDEÓ
-

A jobbról érkező jármű belerohant az elsőbbséget nem adó Skodába – VIDEÓ
-

A sofőr életveszélyesen száguldozott, a kocsiban ülő egyik lány meghalt – VIDEÓ
-

Rengeteg autóst érint: Ma van a határidő, holnap már megbüntetnek…
-

Kihívás az elektromos autók oltása! Mostantól sokkal több helyen új e-oltólándzsával is próbálkozhat a Katasztrófavédelem
-

VIDEÓ: Nem tetszett a rendőröknek az encsi drift! Megbüntették a ladást
-

Meghalt a motoros, de az autós is hibázott a Váci úton – VIDEÓ
-

VIDEÓ: Elnézte a lehajtót, baleset lett a vége – Vádat emeltek ellene
-

Ezt tedd, ha kigyullad az elektromos autód
-

Papírzsebkendőért hajolt le, áttért a szemközti sávba – FOTÓK
-

VIDEÓ: Amikor fékez és dudál a rendőr, már érzed a veszted! Pedig ezt olcsón megúsztad…
-

Taxi elé lökte a férfit a Thököly úton, majd elmenekült a helyszínről




