30 éve próbál jogsit szerezni egy nő sikertelenül – Már több, mint 1000 vezetési leckén van túl

30 éve próbálkozik megszerezni a jogosítványt egy brit anyuka, mindeddig sikertelenül.

Már 17 éves kora óta próbálkozik a nő megszerezni a jogosítványt, de ez idáig sikertelenül, még a vizsgáig sem sikerült eljutnia soha – szúrta ki a vezess.hu az esetet.  A bedfordshire-i Isabelle Stedman már közel 10.000 fontot költött vezetési tanfolyamokra, ám minden alkalommal, amikor a volán mögé ül úgy érzi, mintha az első alkalom lenne.

A problémát az okozza, hogy amikor vezetni próbál, különös idegesség lesz úrrá rajta és ilyenkor gyakran néhány pillanatra elveszti az eszméletét is.

Különösen igaz ez akkor, amikor egy körforgalomhoz közelít.

A ladbible.com-nak nyilatkozó nő elmondta, hogy nagyon vágyik arra, hogy végre vezethessen, elvihesse a lányát az egyetemre, gond nélkül meglátogathassa családtagjait, de úgy érzi, hogy ez sosem fog sikerülni.

„A gyermekeim biztosan előbb le fognak vizsgázni, mint én”- tette hozzá Isabelle, akinek saját bevallása szerint az egyik legtraumatikusabb esete akkor történt, amikor egy egyhetes intenzív tanfolyamon megközelített egy körforgalmat.

„…Elértem a tanfolyam harmadik napját, és idegesen közeledtem a körforgalomhoz , ekkor éreztem, hogy el fogok ájulni…”

Ezután pillanatok alatt az út szélén találta magát autójával, az oktatónak kellett megragadnia a kormányt, amikor a nő eszméletét vesztette.

Hirdetés

„Zokogtam a félelemtől és a csalódottságtól – csak hazamentem és órákat aludtam utána, mert az egész élmény teljesen kimerített.” – folytatta.

Isabelle gyerekei is már tanulnak vezetni, nekik egyelőre problémamentesen megy a gyakorlás. Az anyuka nem adja fel a próbálkozást. Nem utál vezetni és szeretné, hogy egyszer sikerüljön végre megszereznie a jogosítványt, bár úgy érzi, az a nap sosem fog eljönni.

 

Borítókép illusztráció: Peter Fazekas fotója a Pexels oldaláról / Forrás: ladbible.com
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr