Hónap: 2021 november

  • VIDEÓ: Barátainak akarta megmutatni a fiú, hogy hogy tud motorozni, de elesett és életét vesztette

    VIDEÓ: Barátainak akarta megmutatni a fiú, hogy hogy tud motorozni, de elesett és életét vesztette

    A fiatal fiú nem viselt bukósisakot, a robogó pedig a fejét találta el az esés után. A napokban lett volna 18 éves.

    Szörnyethalt egy fiatal fiú hétfőn délután Bátaszéken, miután bukósisak nélkül motorozott a házuk előtt. Megcsúszott az út melletti vizes füvön és elesett, a motor pedig pont a fejére zuhant. A barátainak akarta megmutatni, hogy hogy tud motorozni.

    A fiú életéért sokáig küzdöttek a mentők, ám sajnos nem élte túl a balesetet. Bátyja végignézte testvére halálát.

    Úgy tudni a fiú pár éve vette a robogót, aminek nem voltak papírjai, ráadásul ő maga sem rendelkezett vezetői engedéllyel, mégis rendszeresen használta a járművet.

    Hirdetés

     

    Forrás: tények.hu
  • Akció közben érték tetten a katalizátortolvajokat a 11. kerületben

    Akció közben érték tetten a katalizátortolvajokat a 11. kerületben

    Nem ez volt az első esete a bandának, de szerencsére ezúttal nem jártak sikerrel.

    Egy szemtanú értesítette a rendőröket november 24-én éjjel, hogy az Andor utcában két gyanús férfit látott egy leparkolt autó körül, harmadik társuk pedig bemászott az autó alá. A kiérkező kerületi rendőrök a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozóival közösen rövid időn belül a helyszín közelében elfogták az egyik férfit, majd két társát egy teherautó alatt lapulva találták meg.

    A három férfi az autó kipufogóját megrongálta, de a katalizátort már nem tudták levágni. A nyomozók megtalálták a bűncselekménynél használt emelőt, kesztyűt és vágószerszámot, amiket menekülés közben dobtak el az elkövetők.

    Hirdetés

    A nyomozóik lopás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves O. Dánielt, a 22 éves R. Lászlót és a 30 éves K. Krisztiánt. A megalapozott gyanú szerint O. Dániel további négy autónak is ellopta a katalizátorát Újbudán és Rákosmentén, amelyből háromban K. Krisztián is részt vett.

    Forrás: ittlakunk.hu
  • Videón, ahogy felborul egy Suzuki az M3-ason. Rengetegen próbáltak a sérülteknek segíteni

    Videón, ahogy felborul egy Suzuki az M3-ason. Rengetegen próbáltak a sérülteknek segíteni

    Drámai videót kaptunk egy olvasónktól, akinek fedélzeti kamerája az M3-ason, Bag és Gödöllő között, Budapest irányába haladva rögzített egy súlyos balesetet.

    Egy piros Suzuki Swift a belső sávban haladt, majd tisztázatlan körülmények miatt megcsúszott és felborult.

    Vasárnap, késő délután,  az M3-as autópályán, teljesen váratlanul történt a videón lévő eset.

    Óriási szerencsének köszönhetően mindenki karcolásokkal szállt ki az autóból. Az én tempóm 105-110 km/h körül volt, így a Suzuki sem mehetett sokkal többel.

    – írta meg olvasónk.

    A segítségnyújtás ezúttal nem maradt el!

    Rengetegen, azonnal megálltak segíteni, amire a Suzukiban rekedt utasoknak nagy szükségük volt,

    mivel az autó az oldalán állt meg, így a kijutás igencsak nehezített volt, pláne sokkos állapotban.

    Büszkék vagyunk és

    jó látni azt, hogy ilyen drámai helyzetben hogyan reagáltak embertársaink.

    Csupán emiatt szerettük volna megmutatni nektek a videót, mert a baleset kialakulásának pontos körülményei ezen a felvételen nem látszanak megfelelően, így a videónak ez a része nem hordoz magával túl sok tanulságot.

    A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánunk testileg és lelkileg is!

    Hirdetés

    A felvétel alkalmas lehet a nyugalom megzavarására:

  • Csúnya baleset volt tegnap a Váci úton – Így mentették a beszorult szeméyt

    Csúnya baleset volt tegnap a Váci úton – Így mentették a beszorult szeméyt

    Összeütközött két személyautó Budapest IV. kerületében, a Váci úton, a Szekfű Gyula utcánál, vasárnap este – adta hírül a Katasztrófavédelem

    Az egységek áramtalanították az autókat. Az ütközés következtében egy ember beszorult az egyik járműbe, őt a fővárosi hivatásos tűzoltók kiszabadították, kiemelték, és átadták a mentőknek.

    A mentési munkálatokról a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölt videót:

    Hirdetés

    Forrás:BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
  • VIDEÓ: Karácsony Gergely elbeszélget a sofőrjével, ha ez igaz…

    VIDEÓ: Karácsony Gergely elbeszélget a sofőrjével, ha ez igaz…

    Az Origo egy felháborodott olvasója küldte el a portálnak azt a videót, amelyen állítólag Karácsony Gergely autójának sofőrje a buszsávot használja jogtalanul.

    „Olvasónk a kora délelőtti órákban az Erzsébet hídon hajtott motorjával, amikor legnagyobb meglepetésére Karácsony Gergely hivatali autóját pillantotta meg. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott – fedélzeti kamera által rögzített – videón jól látható, ahogy a főpolgármestert szállító (a sajtóban már többször bemutatott) autó folyamatosan a buszsávban közlekedik, miközben a munkába igyekvő autósok a hídon ácsorognak.” – írja az Origo

    Hirdetés

    Hétfőn reggel Karácsony Gergely tartott egy más témájú sajtótájékoztatót, amelyen erről is kérdezték őt. A híresen jogosítványtalan főpolgármester azzal kezdte, hogy

    „én nagyon ritkán vezetek szolgálati autót, gyakorlatilag soha”, majd úgy folytatta, „nem emlékszem arra, hogy éber állapotban buszsávban közlekedtem volna, nem tartom teljesen kizártnak, hogy ez mégis előfordult. Miniszterek rendszeresen megteszik egyébként.”

    Aztán arra, hogy a sofőrje tett-e ilyet, azt felelte, „remélem, hogy nem, de ha előfordult, akkor majd beszélgetek vele erről, hogy ne csináljon ilyet.” – írja a Telex.

    A hatályos szabályozás szerint ki is használhatja a buszsávot?

    • (8) Az autóbusz forgalmi sávban
    • a) a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű;
    • b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül
    • ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros,
    • bb) külön jogszabály alapján rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó készülékkel felszerelt
    • bba) sürgősségi betegellátásra rendszeresített gépjármű,
    • bbb) hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóság és a tűzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására rendszeresített gépjárműve,
    • bbc) a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített gépjárműve,
    • bc) a betegszállító gépjármű,
    • bd) a személytaxi,
    • be) a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár,
    • bf) nemzetközi sportszövetség, nemzetközi sportvilág esernyőszervezetének nemzetközi sporteseményei vonatkozásában a kiemelt hazai rendezésű, nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével kijelölt jármű – a kiemelt hazai rendezésű, nemzetközi sportesemény ideje alatt és azzal összefüggésben a sportesemény helyszínéül szolgáló települések területén – az autóbusz forgalmi sáv ideiglenes használati feltételeit, a használathoz kapcsolódó irat tartalmát és ennek kibocsátási körülményeit tartalmazó, a kormány egyedi határozatában foglaltak szerint közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra – a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve – nem hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz – a bekanyarodás és kikerülés esetét kivéve – csak ebben a forgalmi sávban haladhat.
  • Videón a baleset. A megfelelő sebesség sokat számított, de az ütközést nem lehetett elkerülni

    Videón a baleset. A megfelelő sebesség sokat számított, de az ütközést nem lehetett elkerülni

    Szokás szerint olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az eseményt

    A baleset szombat reggel történt, a X.kerületi Gergely utca – Szlávy utca kereszteződésben.

    Elsőbbséget nem adta meg, elismerte a felelősségét. – írta meg olvasónk.

    Kivédhetetlen eset, ahol a felelősség kérdése nem lehetett vitatott szerencsére és ami a legfontosabb,

    olvasónk megfelelően megválasztott sebessége miatt senki nem sérült meg, csupán anyagi kár keletkezett.

    Azt, hogy a piros autó sofőrje milyen megfontolásból hajtott ki a Gergely utcára körültekintés nélkül, azt elképzelni sem tudjuk. Hálás lehet a sorsnak, hogy nem egy gyorshajtóval „hozta össze” a sors.

    Hirdetés

  • FOTÓK: Brutális baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető út és az Üllői út találkozásánál

    FOTÓK: Brutális baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető út és az Üllői út találkozásánál

    Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki az egyik autóból.

    Összeütközött két személyautó Budapest és Vecsés határán, a Ferihegyi repülőtérre vezető út és az Üllői út találkozásánál, a 4-es főúton, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében – adta hírül a katasztrófavédelem.
    Az egyik járműből ki tudtak szállni a benne utazók, a másikba viszont beszorult egy ember.

    Őt a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók kiszabadították, majd kiemelték, és átadták a mentőknek.

    Nem megerősített információk alapján a fotókon szereplő külföldi rendszámú, fehér autós meg akart fordulni a gyorsforgalmin, ekkor ütközött össze a másik autóssal.

    A balesetről Viber Közösségünkbe küldtek fotókat:

    Hirdetés

  • Videón, ahogy haladó autóra zuhan egy fa, a 2. kerületben

    Videón, ahogy haladó autóra zuhan egy fa, a 2. kerületben

    Péntek este dőlt rá egy fa, a II. kerületi Nagykovácsi úton, egy éppen ott közlekedő autóra.

    Az esetet az autó mögött haladó autós fedélzeti kamerája rögzítette.

    A baleset után a közeli autósok azonnal a sofőr segítségére siettek, a 60 év körüli férfi még ki tudott szállni a kocsiból, de fejsérülést és zúzódásokat szenvedett.

    Ahogy a képsorokon látszik, az autó orrát és szélvédőjét gyakorlatilag teljesen összenyomta a rázuhanó fa.

    Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere azt mondta az RTL Klubnak, a fák felügyeletéről a Pilisi Parkerdő, a Főkert, valamint a budapesti közútkezelő kell gondoskodjon.

    Az érintett intézményeket megkereste a híradó, de egytől egyig azt válaszolták (ha egyáltalán válaszoltak), hogy nem ők az illetékesek a kérdésben.

    Hirdetés
  • Letöltendőt kapott az autó kerekeket kiszurkáló férfi

    Letöltendőt kapott az autó kerekeket kiszurkáló férfi

    Letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Sárvári Járásbíróság garázdaság, nyolcrendbeli kisebb kárt okozó rongálás és lopás miatt azt a férfit, aki 24 kocsinak szúrta ki a kerekét. A férfi 1 év 2 hónap fogházat kapott, és kötelezték az általa okozott kár, valamint a több mint 130 ezres bűnügyi költség megfizetésére is. – szúrta ki a 24.hu

    A férfi tavaly március 18-án a hajnalban összesen 24 darab személygépkocsi gumiabroncsát szúrta ki egy konyhakéssel, s ezzel összesen 936 ezer 500 forintos kárt okozott a sértetteknek.

    Emellett ellopott két láncfűrészt és egy PB gázpalackot is. A lopással okozott 54 ezres kár megtérült, mivel a nyomozó hatóság a lopott tárgyakat lefoglalta és visszaadta a gazdájának.

    Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg az elkövető és védője felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.

  • VIDEÓ: Rommá törték az autót tegnap a 17. kerületben, mert siettek

    VIDEÓ: Rommá törték az autót tegnap a 17. kerületben, mert siettek

    Olvasónktól kaptuk a felvételt, amin egy baleset előzménye és végkifejlettje látható

    „Csak egy esztelen száguldás és a végkimenetel. Rommá törték a Volkswagen Passatot. Szerencsére kiszálltak mindannyian épségben. Mikor rákérdeztem, hogy minek siettek ennyire a válasz: Sürgős családi ügy.”

    – fűzte a videóhoz olvasónk

    A baleset a 17. kerületi Baross utca – Lőrinci utca bekötő úton történt tegnap estre.

    Sajnos ismét egy jó példát láthattok, hogy sietségből hogy lesz óriási késés 🙁

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Az alkohol és a vezetés nem jó barátok, ezt még Janka néni is tudja

    VIDEÓ: Az alkohol és a vezetés nem jó barátok, ezt még Janka néni is tudja

    Az alkohol és a vezetés nem barátok!!! Ki is tudna ezzel jobban érvelni, mint Janka néni.

    Hiszen ha azt mondjuk Janka néni, biztos sokaknak Pásztor Erzsi legendás jelenetei jutnak eszébe a Szomszédokból. Bár már több mint húsz éve annak, hogy a színművésznő a tintás, mindig kellemetlenkedő rokon bőrébe bújt, ma is kevesen vannak, akik ne tudnának tőle idézni valami örökbecsűt. A művésznőnek az ellenszenves, mégis szerethető Janka szerepében évekig bensőséges kapcsolata volt a „pohárral”, amibe ugye mindig jobb, ha sör került, hiszen a víz klóros, de azt is tudjuk, hogy a maradék bort sem szabad az üvegben hagyni, nehogy megpimpósodjon.

    Tej helyett pedig megteszi egy stampedli pálinka is, vagy pár korty vodka, ha az ember ki van tikkadva. Na de mit tanácsol Janka néni buliba indulás idején?

    Ezt a BRFK legújabb figyelemfelhívó videójából megtudjuk. Hiszen az ittas vezetés rettentően veszélyes. A videó viccesre sikerült, de a mondanivalója annál komolyabb.

    Hirdetés

     

    Forrás: BRFK Információs Portál 
  • Fának csapódott, majd lángoló autóját hátrahagyva elmenekült a helyszínről

    Fának csapódott, majd lángoló autóját hátrahagyva elmenekült a helyszínről

    Azt nem tudni, hogy hányan utaztak a járműben és azt sem, hogy  megsérült-e valaki, mivel a helyszínen nem találtak senkit.

    Hatalmas sebességgel fának csapódott, majd kigyulladt az autója egy sofőrnek Kéleshalomnál. Az autó teljesen kiégett, abból gyakorlatilag csak a fém váz maradt meg. A lángoló járműhöz arra járók hívtak segítséget. A kiérkező egységek az autóban és annak közelében sem találtak senkit. A sofőrt és az utasokat – feltéve, hogy voltak utasok – senki nem találja.

    A sofőrt jelenleg is keresi a rendőrség, úgy tudni, hogy az autó rendszámtáblái is eltűntek a helyszínről.

    [AdSesnse-A]

     

    Forrás: Tények.hu
  • VIDEÓ: Bukhatja a jogosítványát az M5-ös autópályán büntetőfékező férfi

    VIDEÓ: Bukhatja a jogosítványát az M5-ös autópályán büntetőfékező férfi

    Még januárban tettünk közzé egy olvasónk által rögzített felvételt, melyen egy SUV büntetőfékezéssel torolta meg sérelmét. Az ügyben eljárás indult, a nyomozást befejezték és úgy fest a sofőr búcsút inthet a jogosítványának.

    A felvételen látható, hogy egy tehergépkocsi több kamion előzésébe kezdett, amit a mögötte haladó személyautó nem nézett jó szemmel. Ezért amikor a teherautó befejezte a manővert, az őt követő jármű – irányjelzés és megfelelő oldaltávolság tartása nélkül – elé vágott, majd indokolatlan fékezésbe kezdett.


    Nemrég egyébként hasonló esetben szintén ítélet született. Egy nő büntetőfékezett szintén az M5-ös autópályán, őt a Kecskeméti Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte, valamint 1 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. KAPCSOLÓDÓ:

    Ítélet született az M5-ösön büntetőfékező nő ügyében


    A videó természetesen a rendőrséghez is eljutott, ezért eljárást indítottak közúti veszélyeztetés miatt ismeretlen személlyel szemben. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei a térfigyelő kamerák felvételeit is elemezték, majd beazonosították a bűncselekmény elkövetőjét.

    A 32 éves kecskeméti férfit gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték a gépjárművezetői engedélyének visszavonását.

    Az ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.

    Hirdetés

     

  • Fa dőlt egy autóra este Budán, egy ember súlyosan megsérült

    Fa dőlt egy autóra este Budán, egy ember súlyosan megsérült

    A balesetben egy ember súlyosan megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

    Nagy méretű fa dőlt egy személygépkocsira Budapest 2. kerületében, a Nagykovácsi úton péntek este. Az ütközés következtében a jármű a szalagkorláton áthajtott. Az esethez a fővárosi hivatásos és a rózsadombi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították az autót.

    Hirdetés
    Borítókép: MTI/Mihádák Zoltán / Forrás: MTI
  • Amerikai katonai támaszpontról lopott üzemanyagot egy román bűnszövetkezet

    Amerikai katonai támaszpontról lopott üzemanyagot egy román bűnszövetkezet

    A Fekete-tenger partvidékén lévő amerikai katonai támaszpontról lopott üzemanyagot éveken keresztül egy román bűnszövetkezet – adta hírül az MTI

    A mintegy kétmillió dolláros kárt okozó bandára és ötven további bűnszövetkezetre az utóbbi évek legnagyobb összehangolt rajtaütése keretében csaptak le a román hatóságok. A román rendőrség valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) 457 helyszínen végzett szerdán házkutatást és 367 gyanúsítottat állított elő.

    Ezek közül a Konstanca megyei üzemanyaglopás keltette a legnagyobb médiavisszhangot, mivel a Mihail Kogalniceanu katonai repülőtér és amerikai támaszpont az ország egyik legszigorúbban őrzött létesítményének hírében állt.

    Most kiderült, hogy egy héttagú banda, amelynek tagjai az egyik beszállító cégnél dolgoztak, 2017 óta lopja a generátorokból a gázolajat.

    Hirdetés

    A DIICOT az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormánya feljelentése nyomán kezdett vizsgálódni, a kár Románia legfőbb stratégiai szövetségese szerint kétmillió dollárra rúg.
    A bűnszövetkezetek elleni akciókban főleg az ember- és gyermekkereskedelemre, védtelen emberek kihasználására, migránscsempészetre, kiberbűnözésre és kábítószercsempészetre szakosodott hálózatokat vették célba.

    Forrás: MTI