Zöld út, a Magyar Közút méltányosságból elengedte a zebrazászlók hatósági díját

Lezárulhat végre az egyik legszimpatikusabb civil közlekedésbiztonsági kezdeményezés körüli vita: a Magyar Közút méltányosságból elengedte a zebrazászlók hatósági díját, és könnyített a felszerelés követelményein – írja az index.hu

A Magyar Közút méltányosságból elengedte a gyalogos-átkelőhelyeket biztonságosabbá tevő zebrazászlók hatósági díját és engedélyezte azok felszerelését.

Már korábban írtunk arról a remek kezdeményezésről, mely biztonsábosabbá tenné a gyalogosátkelőhelyek használatát az úgynevezett zebrazászlók segítségével. A dolog lényege pofonegyszerű, a zebránál elhelyezett “gyalogos” zászlókat felemelve, majd magunk elé tartva átmegyünk a zebrán, majd a túloldalon elhelyezett dobozba visszarakjuk.

Az index.hu információi szerint, megoldódott a probléma, a felügyelet méltányosságból ugyanis elengedte a zebrazászlók hatósági díját, és könnyített a felszerelés követelményein.

A Magyar Közút ugyanakkor megjegyzi, hogy aki gyalogoszászlót szeretne kihelyezni jelzőlámpás irányítás nélküli átkelőknél, minden esetben kérjen engedélyt az adott út kezelőjétől (országos utak esetében Magyar Közút Nonprofit Zrt., egyéb utaknál a helyi önkormányzatok az illetékesek).

Forrás: https://index.hu/belfold/2018/02/06/zold_utat_kapott_a_zebrazaszlo/
Borítókép: https://www.facebook.com/groups/zaszlotaveszelyeszebrakra/about/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz