Zebrán ütött el két gyalogost – Minden rögzített a kamera

Egy gázolásról tett közzé videót a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség egy tavaly novemberben történt balesetről.

A felvételen az látható, ahogy egy figyelmetlen autós elgázol két férfit Hajdúböszörményben. A gyalogosok hihetetlen szerencsével, könnyű sérülésekkel megúszták az esetet.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a sofőrt a közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt pénzbírsággal sújtotta, valamint eltiltotta a vezetéstől.

  • MINT EGY BOSSZÚFILMBEN: üldözés, forgalomfeltartás, majd dulakodás a főút közepén

    Olvasónktól kaptuk az alábbi, több szempontból is botrányos fedélzeti kamerás felvételt. Már a kamerás autó mögé történő kanyarodásnál is kis híján balesetet okozott, de ez még csak a kezdet volt. A sofőr ezután nagy tempóban utoléri a felvételt készítő járművet, majd többször is veszélyes manővereket hajt végre: agresszíven előz, miközben szemből folyamatosan jönnek.

A rendőrség hangsúlyozta: a hasonló balesetek megelőzhetők lennének, ha az autósok jobban odafigyelnének a gyalogosokra. A hatóság három fontos tanácsot is kiemelt:

  • A kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak mindig elsőbbsége van, azt az autósnak biztosítania kell.
  • A zebrához csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad érkezni, hogy szükség esetén meg lehessen állni.
  • A gyalogosoknak is érdemes meggyőződniük arról, hogy valóban megadják számukra az elsőbbséget – még akkor is, ha jog szerint nekik van előnyük.
MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn