Zebrán gázolt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott egy sofőr Győrben – Szemtanúkat keres a rendőrség

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy ismeretlen járművezető megtalálásában, aki személyi sérüléses balesetet okozott, majd segítségnyújtás, és megállás nélkül elhajtott a helyszínről- adta hírül a police.hu

A Győri Rendőrkapitányság 08010-14/2021. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyomozást indított ismeretlen elkövetővel szemben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. december 31-én 6 óra 15 perckor Győrben, az Ifjúság körút és a Földes Gábor út kereszteződésében személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően sötétkék színű Ford Fiesta típusú gépjárművel közlekedett az Ifjúság körút felől a Földes Gábor út irányába.

Haladása során az Ifjúság körútról jobbra, a Földes Gábor útra történő kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget egy, a gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogos nő részére, így elsodorta őt.

A történtek után a gépkocsi vezetője megállás, segítségnyújtás, valamint adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta.

A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Hirdetés

A rendőrség kéri, hogy aki a balesetet látta, vagy az ismeretlen járművezetővel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot.

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!