Vonuló orvosi kocsinak csapódott egy szemből érkező BMW – FOTÓK

A megkülönböztető jelzést használó orvosi autó Nyíregyháza felől közlekedett, amikor Apagy külterületén neki ütközött a szemből közlekedő személygépkocsi oldalának.

Az ütközés erejétől az ügyeleti szolgálati gépkocsi a menetirány szerinti árokba csapódott. – közölte a frissmedia.hu

A portál információi szerint a kocsi mindhárom utasát kórházba szállították. A Baktalórántháza felől közlekedő személygépkocsi utasai nem sérültek.

A mentőszolgálat ezeket a kocsikat használja a mentőtisztek, mentőorvosok helyszínre juttatása érdekében. Oka, hogy sok esetben nem szükséges a mentővel együtt orvosnak is kimennie a helyszínre, elég a mentőtiszt, illetve mentőápoló. Indokolt esetben a mentőszolgálat diszpécsere orvost is tud küldeni az esethez, akik minden technikai eszközzel felszerelt külön gépkocsivezetővel ellátott személygépkocsival közlekednek.

A jelenlegi – nem megerősített – információk alapján az orvosi kocsi a saját sávjában haladt megkülönböztető jelzést használva, amikor a Baktarórántháza felől érkező személygépkocsi elvesztette az uralmát a gépjárműve felett és így csapódott oldalával a szabályosan közlekedő orvosi kocsinak.

– írta meg a portál.

Hirdetés
Fotó és borítókép: frissmedia.hu

További fotók itt.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz