Volt, aki 172-vel száguldott, de alapvetően csökkent a gyorshajtások száma a múlt héten Bács-Kiskun vármegyében

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1345-en lépték át, amely az előző héthez képest jelentősen – negyedével – csökkent.

A jogsértések elkövetőinek minimum 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük.

Az a sofőr, aki Tataháza belterületén 97 km/h-val közlekedett az 50 km/h helyett, valamint az a másik két autós, aki az 5-ös számú főúton 172 km/h-val, valamint az 53-as számú főúton 159 km/h-val hajtott a 90 km/h helyett ennél magasabb összegű bírságra számíthat.

Hirdetés

Kilenc olyan autóvezetőt igazoltattak a járőrök, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak, közülük egy sofőr okozott balesetet. Ugyan ez a szám is jóval kisebb, szinte a fele az előző heti értéknek, azonban minden egyes ittas sofőr nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti, amikor volán mögé ül.

Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt ötvenkét olyan baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt.
Az előrejelzések szerint a reggeli és esti órákban ködös, párás idő várható, ami nehezítheti a közlekedést. A balesetek elkerülése érdekében fogadják meg tanácsainkat!

A szitáló ködtől az utak a rájuk rakódott por miatt csúszóssá, nyálkássá válnak, így a gépjárművezetőknek számolniuk kell azzal, hogy mind a megállás, mind a kanyarodási manőver nehezebben hajtható végre, de még az egyenes haladás is nagyobb óvatosságot követel.

Gépjárművezetőként közlekedjenek figyelmesebben, gyalogosként pedig hordjanak láthatósági mellényt, amely észlelhetőségüket, és ezáltal biztonságukat is sokszorosára növelheti! – közölte a police.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon