Hirdetés

Gondolkodtató
Vizsgaidőpont-üzéreket lehetetlenít el a hatóság az új rendszerrel
Vizsgaidőpont-üzéreket lehetetlenít el a hatóság az új rendszerrel
Hirdetés

Új időpontfoglalási rendszert vezetett be a fővárosi kormányhivatal a budapesti Mozaik utcai és Vas Gereben utcai műszaki vizsgaállomásán. – írja a kreszvaltozas.hu

A budapesti Mozaik utcai és a Vas Gereben utcai vizsgálóállomásokon van lehetőség a használtautóimportban érkező, első forgalombahelyezésre váró járművek műszaki átvizsgálására.

Az egymást követő szigorítások miatt jelentősen megnőtt a két állomás leterheltsége, amelyet fokozott egy tavalyi eset, amelyben a Mozaik utcai állomáson közel a teljes személyi állomány kiesett a munkából (visszaélés gyanú miatt), így az állomás jelentős időre kiesett a napi munkából, majd az újraindulásával a kapacitása nem érte el a korábbi szintet.

Jó hír az ügyintézésre váróknak, hogy a Vas Gereben utcai állomáson ismét elindul a kétműszakos vizsgáztatás. Délutánra időpontot foglalni szintén az Ügyfélkapun keresztül elérhető Műszaki vizsgák időpontfoglaló felületen lehet.

Rossz hír a vizsgaidőpontokkal trükközőknek, hogy

a mai közlemény szerint a fővárosi kormányhivatal új lépése, amely szerint az időpont foglalás véglegesítése után már nem lehet módosítani az adatokat, valamint átírni és törölni az alvázszámot,

Hirdetés


így a műszaki vizsgaállomásokon csak a foglaláskor rögzített járművel jelenhetnek meg az ügyfelek.

Tehát az az időpont lefoglaló módszer, hogy a bejelentett autó időpontjában másik autó jelenik meg a vizsgáztatóállomáson, így élvezve időelőnyt, soronkívüliséget, megszűnik.

A hivatal szerint ennek köszönhetően jelentősen csökkennek majd az időpontokkal történő esetleges visszaélések, és így felgyorsul az ügyintézés. Az új rendszer lehetőséget ad arra is, hogy rövidebb időn belül lehessen időpontot foglalni, hiszen “hamis” foglalásokkal nem telítődik a beosztó.

Borítókép: Illusztráció
Forrás: kreszvaltozas.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés