Vita után elütötte, majd szó nélkül elhajtott

A nyomozás adatai alapján 2018. augusztus 7-én 8 óra körül egy 40 éves tapolcai férfi Keszthely irányából közlekedett személygépkocsijával Sümeg felé a 84-es számú főúton.

Haladása során Balatonederics külterületén közlekedési konfliktusba keveredett egy másik gépjármű vezetőjével, majd vészfékezett az autó előtt és a sofőrt megállásra kényszerítette. 

A gyanúsított ezt követően egy rövid szóváltás után úgy indult el járművével, hogy a másik személygépkocsiból kiszálló és

gyalogosan tovább közlekedő férfit a visszapillantó tükrével elsodorta, aki a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök az elkövetőt közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Forrás: police.hu

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS