Hirdetés

Gondolkodtató
Viszlát kézi váltó. A Volkswagennél is hamarosan már csak automata kocsikat lehet rendelni
Viszlát kézi váltó. A Volkswagennél is hamarosan már csak automata kocsikat lehet rendelni
Hirdetés

Német lapértesülések szerint a Volkswagennél is eljött az idő, hogy megszüntessék a kézi váltót.

Az első, már kizárólag automata váltóval rendelhető modellje a Tiguan szabadidő-autó harmadik generációs változata lesz, mely várhatóan 2023-ban érkezik meg. Ezután a Passat következő változata is már csak automata váltóval lesz kapható.

A kézi váltós autók szépen lassan elkezdenek kihalni, ugyanis az elektromos és hibrid hajtású autók felépítésükből fakadóan vagy egyáltalán nem igényelnek a hagyományos értelemben vett váltót vagy a mechanizmus bonyolítaná őket. – világított rá a Totalcar.

De nem csak ez a trend az, ami miatt búcsút inthetünk hamarosan a “málnakeverőnek”.

Hirdetés

A biztonsági funkciók – mint például a vészfék asszisztens, ami egy igen hasznos extra – nem igazán működnek együtt a hagyományos, kézi váltókkal, vagyis együttműködhetnek, de kellemetlen kompromisszumok árán.

Kézi váltó esetében A Mazda például vészfékezés esetén egyszerűen lefullasztja a motort.

Általánosan elmondható, hogy Európában drasztikusan visszaestek a kézi váltós autó eladások, gyakorlatilag márka-függetlenül.

Néhány klasszikus, nagyobb múltra visszatekintő sportos modell esetén azért elérhető maradhat még sokáig az egyébként ódivatú – de sportautók esetén érthető – manuális kapcsolás, ám a hagyományos váltó szerelmeseinek fel kell készülnie, hogy kénytelenek lesznek feláldozni magukat a kényelem oltárán.

Borítókép: Volkswagen

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés