Vigyázz, sokan nem tudják, de ebben a kereszteződésben tilos balra fordulni

Egyik 17. kerületi csoporttagunk hívta fel a figyelmünket egy maglódi kereszteződésre, melynél tilos balra kanyarodni és állítása szerint erre már vadásznak is a rendőrök.

A kereszteződés a maglódi Bauhaus drive felöli oldalán kihajtva található. Az járhat csúnyán pórul, aki innen balra kanyarodna az Auchan felé.

Az említett kereszteződés a sofőr szemszögéből. Valóban nem látható a záróvonal

Az elágazás pont egy enyhe emelkedő tetején van és csupán egy elsőbbségadás kötelező táblával találkozhatunk. Semmi nem jelzi tehát, hogy balra tilos kanyarodni, az úton lévő záróvonal pedig az emelkedő miatt már szinte csak kanyarodáskor észlelhető.

Sokan szándékosan hagyják figyelmen kívül, sokan pedig véletlenül nézik be. Erre vadásznak a rend éber őrei is.

A helyes megoldás tehát az, hogy jobbra kanyarodunk majd a közeli körforgalom segítségével fordulunk vissza.

 

UPDATE, OLVASÓNKTÓL:

Csak egy pici pontosítás a cikkhez… „Bauhaus Drive-in felőli oldalán” illetve a szóban forgó kereszteződés az nem a térképen is jelölt, hanem a tőle balra fent található, bár a záróvonal a jelölt kereszteződésre is igaz, itt is ugyanúgy van és csak a körforgalom felé lehet kanyarodni.

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott