Videóra vette az apa, ahogy egy biciklis fellökte kislányát, ám a kerékpáros feljelentette őt

Hamar elterjedt a neten egy videó, amin egy biciklis fellök egy 5 éves kislányt, majd továbbhajt. Ám a történet furcsa fordulatot vett, ugyanis a kerékpáros beperelte a felvételt készítő apát.

A videón, amit még tavaly osztott meg az apuka, az látható, hogy egy kerékpáros fellöki 5 éves kislányát, majd elhajt. A gyermek édesapja felháborodott az eseten és közzétette a felvételt a közösségi médiában. A videónak köszönhetően a rendőrség azonosította a kerékpárost. Az apuka – állítása szerint- nem akart rendőrségi feljelentést tenni, de a biciklis nem ismerte el, hogy hibázott és nem volt hajlandó elnézést kérni.

Az ügy a bíróságon folytatódott, ahol a biciklis azzal védekezett, hogy csak azért rakta ki a térdét, hogy megtartsa egyensúlyát és bár érezte, hogy nekiment a kicsinek, azt nem vette észre, hogy a gyermek el is esett.

Továbbá azt állította, hogy nem volt elég hely ahhoz, hogy nagyobb ívben kerülje meg a családot. A férfinek sikerült meggyőznie a bíróságot, akik csupán egy eurónyi, jelképes pénzbírságot szabtak ki rá. A videó azonban továbbra is terjedt, a férfit pedig sorra érték a rágalmazások és zaklatások.

Ezután döntött úgy, hogy feljelenti a videót készítő apukát. Az apa és ügyvédje egyebek között a szólásszabadsághoz való jogukkal védekeztek. A pert várhatóan 2022 első felében bonyolítják le, de a felek már november 18-án, azaz csütörtökön találkoznak a bíróságon.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: The Sun
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből