Hirdetés

Videón, ahogy elképesztő sebességgel letarolja egy autós a benzinkutat Szlovákiában

Hirdetés

A nem mindennapi eset a D1-es autópályán zajlott le néhány nappal ezelőtt, Szlovákiában. Egy 28 éves bolgár sofőr egy német rendszámú Volvóval közlekedett Pöstyénből Nagyszombat felé.

A baleset okai egyelőre ismeretlenek, a sofőr hirtelen elhagyta az autópályát, és a pihenőhely felé vette az irányt. Azonban nem állt meg a kúton, hanem nagy sebességgel hajtott keresztül rajta.

A jármű eltalált egy kútoszlopot, és a szétszóródó törmelékek a benzinkút shopját is megrongálták. Egy fehér SUV éppen a töltőállomáson parkolt, és szerencsés módon centiméterekkel elkerülte, hogy az ütköző jármű letarolja.

A sofőrt alkoholszondával ellenőrizték, ami negatív eredményt mutatott. A szlovák nyomozó ügyészség veszélyeztetés miatt büntetőeljárást indított, és jelenleg is folyik a nyomozás. Az autó átvizsgálásakor olyan tárgyakat találtak, amelyek bűncselekményhez köthetők.

A baleset során csodával határos módon senki sem sérült meg. A benzinkúton keletkezett kár azonban meghaladja a 200 ezer eurót (a jelenlegi árfolyamon több mint 75 millió forint), és a kút melletti parkolóban landoló jármű teljesen tönkrement, ami nem meglepő.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Fontosnak tartod céljainkat?

Magánszemélyként itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!