Videón, ahogy egy kővel betöri a kisbusz ablakát egy férfi a 18. kerületben

A 18. kerületi nyilvános csoportba került fel egy poszt, amin a videót megosztották.

Figyeljenek az értékeikre a Madarász utca környékén! Ma hajnalban bevágta egy fehér papucsos, legalább egy számmal nagyobb kabátot hordó IQ bajnok a kisbuszom ablakát az Üllői úton. A videón látható fazon később visszajött és megpróbálta ellopni a kisbuszból a magnót, ami 22 éves és egy fabatkát sem ér. Hozzáteszem nem sikerült ellopni neki a magnót se semmit mivel TELJESEN ÜRES volt a busz, de legalább vezethetetlenné tette a kisbuszt számomra azzal, hogy betörte az ablakát.

– írja a poszt szerzője.

A videón jól látszik, hogy némi szemle és hezitálás után, a kétes külsejű figura egy követ felvesz a földről. Elsőre nem sikerül az ablakot betörnie vele, de másodikra sajnos igen. Ráadásul mindezt a semmiért, mert mint a poszt szerzője leírta, nem volt érték a járműben.

A poszt alatti kommentekből kiderül, hogy a férfit azóta a rendőrök elfogták.

„Végigrongálta az Üllőit még pár sarokig, de végül elkapta a hatóság.”

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született


  • Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten

    Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten


  • Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt

    Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt


  • Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost

    Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost


  • Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton

    Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton


  • Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón

    Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón


  • Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek

    Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek


  • A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren

    A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren


  • Mintha filmforgatás lett volna, úgy nézett ki a Máriaremetei út a baleset után

    Mintha filmforgatás lett volna, úgy nézett ki a Máriaremetei út a baleset után


  • Gyorskajával a kezében kiosztotta a buszsofőrt a megállóban csemegéző „úr”

    Gyorskajával a kezében kiosztotta a buszsofőrt a megállóban csemegéző „úr”