Videón, ahogy egy ittas autós félfrontálisan ütközött egy szabályosan haladóval

Fedélzeti kamera rögzítette, ahogyan egy autós áttért a szembesávba és félfrontálisan ütközött egy ott szabályosan haladóval.

A 112pressnek nyilatkozott az a férfi, akinek a fedélzeti kamerája rögzíttete a balesetet. A férfi elmondta, hogy  a baleset okozója már kilométerek óta kacsázott autójával és több járművet is leszorított.  Értesítette a 112-t, ám a rendőröknek már nem volt idejük megállítani az autóst, az félfrontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő Forddal.

A balesetet okozó nőnél alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Nehezen lehetett vele csak kommunikálni, beszéde elnyújtott és vontatott, gesztikulációja darabos volt.

-derült ki a riportból.

A balesetben szerecsére személyi sérülés nem történt, ám a felvételt rögzítő férfi elmondása szerint a korábbi szituációknál is csak azért nem történt baleset, mert azok a járművezetők, még éppen el tudták rántani a kormányt az autójával cikázó nő elől.

A Ford hivatásos sofőrként dolgozó vezetője szomorúan nyilatkozta, hogy autóján a napokban végeztek nagyobb volumenü szervizelést, alkatrészcserét és nem biztos abban, hogy a biztosító ezt figyelembe veszi az idős autónál. Annak örült, hogy sérülés nélkül megúszták az esetet.

Hirdetés

Mélységesen  elítélte az ittasan volán mögé ülő nőt, azt mondta, hogy ilyesmire nincs mentség és örüljön, hogy senkit nem gázolt halálra.

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Forrás: 112press

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje