Videón a szerencsétlen autósok, akik sorra ráhajtottak az M0-son heverő targoncavillára

Mint arról tegnap reggel a Magyar Közút beszámolt:

„Csütörtök reggel 8 óra előtt kaptunk bejelentést, hogy az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, az Annahegyi pihenőhelynél – jelenlegi információink alapján – 5 jármű sérült meg.

A balesetek oka, hogy az autóút ezen szakaszán egy járműről leesett egy targoncavilla, ami a belső sávban landolt, ezen mentek át a járművek, ez okozta a sérüléseket.

A bejelentést követően szigetszentmiklósi mérnökségünk szakemberei azonnal a helyszínre siettek és rövid időn belül eltávolították a balesetet okozó idegen tárgyat az útról. Jelenleg már mind a három sáv járható a gyorsforgalmi úton, csak néhány száz méteren tapasztalható lassulás”

– írta meg tegnap az Magyar Közút, a Blikknek adott válaszában.

Nem kellett sokat várni, hogy egyik olvasónk elküldje nekünk fedélzeti kamerás felvételét, amin látszik a baleset és az azt okozó tárgy is. Ő szerencsére megúszta anyagi kár nélkül, de sokan nem voltak ilyen szerencsések. Friss híreink itt.

„Én pont kikerültem, de ami ennél érdekesebb, a belső sávban meglátjátok a targoncavillát kirepülni, épp az autós alól…” – írta meg olvasónk.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban