Videón a Kőröshegyi Völgyhídon történt borulás, valamint két másik baleset is

Az alábbi videón látható harmadik esetről mi is beszámoltunk. Ez a Kőröshegyi Völgyhídon történt. Egy tréler borult fel.

Az elmúlt időszakban három olyan baleset is történt, ami miatt megint fogjuk a fejünket…pedig egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna. – írja az MKIF Zrt.

M3-as: Egyik éjszaka, egy vélhetően ittas sofőr szeretett volna tetőcsomagtartóra rakni egy villanyoszlopot az M3-as autópályán…végülis sikerült, csak az autó bánta. A sofőrnek szerencséje volt, sérülés nélkül megúszta a balesetet.

M1-es autópálya: Sűrű forgalomban egy belső sávban haladó autó célzott meg egy kamiont bal hátulról. Ennek következtében az autó berepült a belső szalagkorláthoz.

3. Kőröshegyi völgyhíd: A sofőr vélhetően túl nagy sebességgel ment, magas rakománnyal és nem számolt az erős oldalszéllel. A tréler kibillent egyensúlyából és felborult. Szerencséjére nem jött mögötte senki és még a vontató kisbusz sem borult fel.

Hirdetés

VIDEÓ: Megmutatjuk belülről a Kőröshegyi völgyhidat! Megnéztük milyen mély a híd ürege

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte