Videójátékra hasonlított, ahogy olvasónk próbálta elkerülni a hatalmas jégdarabokat

A téli hónapokban az egyik legnagyobb veszélyt a teherautók, kamionok ponyváiról lezúduló hatalmas jégdarabok jelentik:

Sajnos sok ilyet posztoltunk az elmúlt években, sőt egy kamionos azt is bemutatta, hogy hogyan lehet, illetve hogyan nem lehet és mennyire veszélyes a kamionok ponyvájáról eltávolítani a jeget.

Sajnos nem egyszerű feladat ez:


Az olvasónktól kapott videóban azt láthatjuk, ahogy egy kisteherautó ponyvájáról leszakadó hatalmas jégdarabok elől próbál szegény elmenekülni úgy, mintha valami 90-es évekbeli videójátékot játszana. Ezek sajnos szinte védhetetlen helyzetek és hatalmas balesetet tudnak okozni, de éppen elég a – jó esetben csak – anyagi kár is, amit emiatt lehet elszenvedni.

Ma kora reggel békésen autózunk hazafelé munkából párommal, mire kifordult elénk ez a gyönyörűséges ponyvás. Az eset a 86-os főút Csorna-Bősárkány közötti szakaszán történt.
Szerencsére az autóban kár nem keletkezett.

– írta meg szerencsés olvasónk, aki megúszta a kellemetlen esetet.

Nem mindenki jár így, ezért jó lenne ezt kiemelten ellenőrizni, hogy a ponyvás autók sofőrjei komolyabban vegyék a jég letakarítását.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…