VIDEÓ: Zebrán gázoltak el egy nőt Borsodban

2022. június 29-én reggel egy szolgálaton kívüli hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó autóval közlekedett egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei városban.

A vádlott egy kereszteződéshez érkezett, ahol jobbra akart kanyarodni. Ugyanehhez az útkereszteződéshez a vádlottól jobbra lévő járdán futva közelített a sértett, aki egyenesen kívánt áthaladni a zebrán. A forgalmat lámpa irányítja, ami mindkettőjüknek zöldet mutatott, így a bekanyarodó vádlottnak elsőbbséget kellett volna adnia az áthaladó gyalogosoknak.

A sértett megkezdte futva az áthaladást a zebra szélén, miközben kikerült egy vele szemből érkező, kerékpárját toló gyalogost.

A vádlott látta, hogy a zebrán áthalad a kerékpárját toló gyalogos, azonban nem állt meg, hanem járművét úgy kormányozta, hogy közvetlenül a gyalogos mögött el tudjon menni. Eközben a vádlott figyelmetlensége miatt nem észlelte a sértettet, aki az ütközésig a zebrán már több, mint 5 métert megtett és kanyarodás közben őt a gépkocsi elejével elütötte.

A baleset következtében a sértett csonttörésekkel járó, maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A közlekedés veszélyes üzem, egy pillanatnyi figyelmetlenség is nagyon súlyos következményekkel járhat! Az elsőbbségadásra kötelezettek felelőssége, hogy észrevegyék az elsőbbségre jogosultakat és nekik az elsőbbséget ténylegesen meg is adják.

A zebrán áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – zebra hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

A kijelölt gyalogosátkelőhelyeket kiemelten védi a KRESZ, azokat a járművezetőknek csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteniük, hogy szükség esetén megállással is biztosítani tudják az áthaladó gyalogosok feltétlen elsőbbségét. – közölte honlapján az Ügyészség

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön