VIDEÓ: Újabb ámokfutó, aki menekülése közben még egy rendőrt is majdnem elütött

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett közúti veszélyeztetés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak az őrizetét, aki több településen, megközelítőleg 80-100 kilométeren keresztül menekült a rendőrök elöl.

A megalapozott gyanú szerint a rendőrök 2022. február 8-án, hajnalban, Debrecenben intézkedni akartak, mivel az autó sofőrje nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.  A férfi a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem a 4-es számú főúton Püspökladány irányába menekült – adta hírül az ugyeszseg.hu

Az autót több rendőrségi szolgálati gépkocsi követte, ismétlődően megállásra hívták fel, de ennek a férfi továbbra sem tett eleget, hanem továbbá menekült. Végül a Nádudvar–Hajdúszoboszló–Hajdúszovát útvonalon visszaérkezett Debrecenbe, ahol a földutakon a rendőrök szem elől tévesztették.

Rövid időn belül a Készenléti Rendőrség tagjai az álló, de járó motorú járműben a férfit megtalálták, megpróbáltak intézkedni vele szemben, de ő újra elmenekült.

A férfit a négysávos 47-es számú főúton megpróbálták úgy megállítani, hogy egy rendőrségi gépkocsi a bal oldali belső sávban keresztben megállt, míg egy rendőr a külső forgalmi sávban, az úttest szélén állva, fehér fényű lámpával körözve megállásra utasította.

Amikor a férfi a fényvisszaverő csíkkal ellátott rendőrségi egyenruhában lévő rendőrt meglátta, addigi 120-140 km/h-s sebességét nem csökkentve a további menekülés szándékával gépjárművét az intézkedő rendőr felé kormányozta, aki az elütését csak úgy tudta elkerülni, hogy elugrott a gépkocsi elől.

A nyomozó ügyészség elrendelte a többszörösen büntetett előéletű – a bűncselekmények elkövetését tagadó – férfi őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozta a letartóztatását, amelyről a bíróság ma dönt.

Hirdetés

 

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén