VIDEÓ: Úgy lopott egy parkoló autóból, hogy közben a sajátjából ki sem szállt.

A kőbányai nyomozók befejezték annak a budapesti férfinek az ügyét, aki a gyanú szerint úgy lopott egy parkoló autóból, hogy közben a sajátjából ki sem szállt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétsége miatt folytatott eljárást egy fővárosi férfivel szemben, aki a gyanú szerint 2019. november 4-én egy X. kerületi étterem parkolójában tört fel egy gépkocsit, majd abból egy női táskát és az abban elhelyezett okmányokat, pénzt és mobiltelefont tulajdonított el. Pechjére az egész eseményt rögzítette egy biztonsági kamera.

A megalapozott gyanú szerint a férfi megvárta, amíg a mellé parkoló másik járműből kiszálltak, lezárták, és őrizetlenül hagyták.

Ekkor közelebb gurult a járműhöz, majd az ablakon kinyúlva betörte a másik autó utas oldali hátsó ablakát, és anélkül, hogy elhagyta volna a kocsit, egyszerűen átnyúlt az autóban hagyott holmikért és elhajtott.

A nyomozás során a rendőrök azonosították a 25 éves V. Viktort, majd 2020. november 12-én előállították a X. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol kétrendbeli, szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. V. Viktor a bűncselekmény elkövetését elismerte, bővebb magyarázatot azonban nem adott tettére. A X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?