VIDEÓ: Tolvaj bandára csapott le a rendőrség – Autót, motort, trélert, sőt még egy birkát is elloptak

A bajai rendőrök egy Baján és Vaskúton megtartott összehangolt akció során fogták el annak a bandának a két tagját, akik a gyanú szerint az elmúlt hetekben történt több vagyon elleni bűncselekmény elkövetéséért felelősek.A gyanú szerint a banda tagjai 2022 novemberében egy bajai és egy vaskúti ingatlan kerítését megbontva bementek az udvarra, és onnan összesen négy személygépkocsit, két motorkerékpárt, egy autószállító trélert, valamint járműalkatrészeket és szerszámokat loptak el. A jellemzően régebbi gyártmányú járműveket ezután értékesítették. A bajai nyomozók két ellopott gépkocsit az eljárás során megtaláltak és lefoglaltak.

A társaság 32 éves tagja további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítható, mivel a gyanú szerint bajai tanyákra tört be és összesen három személyautót, egy motorkerékpárt, kézi szerszámokat és egy birkát is ellopott.

Hirdetés

Őt és 26 éves bajai társát lopások miatt kihallgatták a nyomozók, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat.

Egyik alkalommal a korábban ellopott autóval húzták a vastelepre a frissen eltulajdonított járművet.

A banda harmadik, 22 éves tagját még december 1-jén Jánoshalmán fogták el, miközben az egyik lopott autóval közlekedett. Vele szemben a lopás mellett egyedi azonosító jel meghamisítása és kábítószer birtoklása miatt is eljárás indult. Ő már letartóztatásban várja az ügy további vizsgálatát.

A társaság negyedik tagját még keresik a bajai nyomozók.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen