VIDEÓ: Több száz autó égett ki egy parkolóházban Liverpoolban

Tűz pusztított szilveszter este az észak-angliai Liverpool egyik parkolóházában, a lángokban autók százai égtek ki, és számos környező épületből kellett embereket kimenekíteni. – írja az mno.hu

A rendőrség közlése szerint a kikötői dokkok övezetében lévő, 1600 autót befogadni képes Kings Dock utcai parkolóházban minden ott lévő jármű megsemmisült, s a tulajdonosoknak nem maradt más, mint felvenni a kapcsolatot a biztosítótársaságokkal. A hatóságok szerint a tűzben senki sem sérült meg komolyabban.

A tűzvész miatt le kellett mondani a parkolóházzal szomszédos Liverpool Echo Arenába meghirdetett nemzetközi lovas bemutatót, a szervezők szerint azonban a lovas show-ban érintett minden ember és ló biztonságban van.

A város Merseyside negyedének tűzoltó- és mentőszolgálata arról számolt be, hogy az első vizsgálataik szerint az egyik autóban véletlenül felcsapó lángok terjedtek át az épületben parkoló összes többi járműre. Hat órával az első riasztás után a tűzoltók még mindig az oltáson dolgoznak.

A liverpooli városi tanács befogadóközpontot nyitott azok számára, akik a tűz miatt nem tudtak szilveszter éjjel hazajutni. Joe Anderson polgármester személyesen is a helyszínre ment megszemlélni a tűzvészt, amelyet Twitter-bejegyzésében jelentős balesetnek nevezett.

„Liverpool nagylelkű lakói sohasem hagynak bennünket cserben, így minden érintettet sikerült elszállásolni vagy hazajuttatni. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki felemelte a telefont, hogy felajánlja a segítségét” – írta a polgármester.

Forrás: https://mno.hu/kulfold/tobb-szaz-auto-egett-ki-egy-parkolohazban-2437139

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit