VIDEÓ: Több kilométert motorozott az M3-as autópályán forgalommal szemben egy idős férfi

Észlelte ugyan, hogy a vele szemben jövők nagyon villognak és dudálnak is, de úgy megijedt és olyan nagy volt a forgalom is, hogy nem tudott mit tenni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. augusztus 21-én 15 óra után nem sokkal egy tucat bejelentés érkezett. A bejelentők egybehangzóan állították, hogy az M3-as autópályán egy férfi a Budapest felé vezető oldalon, a belső sávban, a forgalommal szemben motorozik.

A rendőrök azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol meg is találták a motorost. A segédmotorral közlekedő sofőr a rendőri jelzésre megállt, majd az egyenruhások utasításait követve sikerült őt a járőröknek biztonságba helyezni.

Az eset során személyi sérülés nem történt. A rémült férfi a rendőröknek elmondta, hogy az Igrici csomópontnál hajtott fel az autópályára és Mezőnyárádra szeretett volna hazamenni.

Elmondta továbbá, hogy észlelte ugyan, hogy a vele szemben jövők nagyon villognak és dudálnak is, de úgy megijedt és olyan nagy volt a forgalom is, hogy nem tudott mit tenni.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az ügy kapcsán közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 78 éves férfival szemben, aki csaknem négy kilométert tett meg az autópályán a forgalommal szemben.

Hirdetés

Telex egyik olvasója videóra is vette, ahogy a férfi a forgalommal szembe halad:

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: police / Videó: Telex
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz