VIDEÓ: Teljesen megőrült a nő egy koccanás után. Még a vétlen autós sofőrjét is majdnem elgázolta, hogy meglógjon

Elképesztő jelenetet rögzítettek a minap az USA-ban, ahol egy sofőr teljesen megőrült, miután nekikoccant egy másik autósnak.

A felvételen látható szürke autó épp elkezdett kitolatni a parkolóból, de nem vette észre, hogy mögötte áll a fekete autó, így nekihajtott. Az eset itt nem is lenne túl izgalmas, normál esetben sűrű elnézést kér ilyenkor az ember, majd kitölt egy betétlapot, ha van sérülés. NORMÁL ESETBEN….

A szürke autót vezető hölgynél azonban valami elkattant és inkább visszaült a volán mögé, majd újból és újból nekitolatott a vétlen autósnak, aki saját épségét sem féltve próbálta megakadályozni, hogy a nő ellógjon a helyszínről.

A vétkes sofőr gázt adott, majd kis híján elgázolva a másik vezetőt végül sikeresen kijutott a parkolóból és meglógott. Az esetnek szerencsére több szemtanúja is volt és az egészet videóra is vették, így valószínűleg nem juthatott messzire az autós, a történteket pedig nehéz lesz kimagyaráznia.

Hirdetés

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Forrás: ViralHog

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son


  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz